ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

3.rész

Pᴀʀᴋ Jɪᴍɪɴ

Tortától és egy pár csirkefalattól eltelítődve lépem át a házunk küszöbét. A szüleim is hasonló állapotban vannak, mint én, alig tudtak hazatekerni.
- Lehet ideje lenne lecserélni a kocsit és bicóval szállítani a díszleteket- mondom, mire apa heves tiltakozásba kezd:
- Szó sem lehet róla, Jimin! A kocsi marad. Hu- fog a hasára, majd drámaian összegörnyed. - Le akar teríteni!
Anyára nézek, aki mosolyogva megforgatja a szemeit, és az ingénél fogva kiegyenesíti apát.
- Máskor nem produkálsz ilyen tüneteket.
- Máskor nem tömök magamba harminc juharsziruppal átitatott palacsintát- csattan fel apa.
- Nem harmincból állt, hanem húszból- javítom ki halkan, majd felsietek a szobámba.

- Brownie!- sikítok fel a kövér macskám láttán, aki drünnyögve szalad felém. Tárt karokkal várom, hogy belém bújjon, ám Brownie szokásosan kihagyja az üdvözlésemet és inkább a konyhába szalad kajáért.

Igazából az ő neve csak simán Brown, de Brownie-nak becézem. Két éve érkezett meg hozzánk és minden egyes nap egyre jobban gyűlöl. Én imádom szeretgetni, viszont ő már korántsincs oda érte, ha folyton nyomorgatom. Neki az felér egy igazi kínzással, ahogy nekem is most már, mert össze-vissza karmol. Igazi ördög, de attól még imádom.

- Nézd meg ezt az embert! Észre sem vesz!- reklamál a hátam mögött Jane, az én legjobb barátnőm. Akihez pedig a szavait intézte az nem más, mint Pete, aki pedig a legjobb barátom. Meg sem lepődök a látogatásukon. Bár Pete nem sokszor jön el hozzám. Inkább úgy mondanám meg sem lepődök azon, hogy Jane már megint bejött a kulccsal, amit még tőlem csórt el és eredetileg Justiné lenne.
" - Hagyd, az a gazdag kölyök a világért sem tenné be ide a lábát!- " rendezi le ennyivel.
- Bocsika! Brownie az első, te is tudod- vigyorgok rá, majd magamhoz ölelem. A kezem már megint beleakad a hatalmas bőr nyakláncába, amit fém tüskék borítanak körbe.

Jane egészen pontosan két éve, hogy rockerkedik, és az öltözetével ezt mindenkivel szavak nélkül tudatja is. Az egyébként gyönyörű, hosszú szőke haját levágatta a válláig és most tűz pirosan világít a feje tetején. Hiányzik, hogy most nem azokba a hosszú Aranyhaj fürtökbe akadnak bele az ujjaim. Azóta egyébként már nem is hasonlít a tizenöt éves önmagára: piercinget szúratott az orrába, túl méretezett vagy túl kirívó, szigorúan fekete ruhákat hord és néha olyan mocskosan beszél, hogy kedvem lenne be ragasztani a száját, hogy ne jöjjön ki rajta több csúnyaság.

- Elég szemétség a túlsúlyos macskádat előrébb helyezni nálam- ütögeti meg a vállam és elenged, hogy Pete-t is üdvözölhessem. Azt hiszem beleolvasztotta magát a sarokba, mert nem mozog és nem is szólal meg.
- Szia!- ölelem meg őt is, mire karjait gyengén átveti rajtam. Olyan akárcsak egy lajhár, és miután fél perc elteltével végleg elengedett Jane felé fordulok. Ártatlanul néz rám és még a karjait is széttárja, mire idegesen sóhajtok egyet.
Már értem, hogy most miért van itt Pete.
- Jane, nem rángathatod el ide ilyen állapotban! Látod, hogy nincs kedve semmihez! Ez nem játék, hol vannak a gyógyszerei?
- Már bevette őket! Mielőtt eljöttünk beszedte! Még biztosan nem hatott- magyarázkodik és kitépi Pete táskáját a kezemből. - Én csak szerettem volna újra hármasban lenni.

Pete súlyos depresszióval küzd, ezért szednie kell az anti depresszánst hogy javuljon a hangulata, emelett pszichológushoz is jár, ami után mindig kicsit jobban érzi magát. Nem rángathatjuk ide-oda, hogyha ennyire mélyen van. Lehet ez gonosz lesz, de ilyenkor rossz ránézni.

- Ne veszekedjetek. Minden oké lesz- szól közbe gyengén és ledobja magáról a kapucniját, így előbukkan barna hajkoronája, ami össze-vissza áll és mivel rég vágatta már le, így valamelyik tincs már a vállát súrolja. Az arca beesett és a szeme alatt sötét karikák húzódnak. Hosszú csontos ujjait a térdénél összekulcsolja, ahogyan üres tekintettel néz végig veszekedő valónkon.
Tök jó, hogy Jane hármasban akar lenni, de ez így olyan lesz, mintha ismét csak kettesben lennénk. Pete nem szól semmit, csak mozdulatlanul ül a szobám sötét sarkában.
- Ha te mondod- vonja meg Jane a vállát és ráveti magát az ágyamra. Utána megyek, bár már kevésbé energikusabban, mint ő, mert a délutáni jókedvem kezd egyre inkább elpárologni.