ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

46.rész

Jeon Jeongguk

Éjfélkor Jiminnel együtt kibotladozunk a friss levegőre, mert bent már alig kaptam levegőt. A tánc és a meleg miatt ráadásul rendesen folyik rólam a víz is. Az épület korlátjának dőlök, hogy kifújjam magam és egy kicsit kijózanodhassak, mert bár azt hittem, egyedül az este elején nekünk ajándékozott borból iszok majd, könnyen kísértésbe estem több alkalommal is. Egyenesen vágytam az alkoholra. Igaz, hogy annyira nem vagyok berúgva, mint a Jane-nél tartott bulin, de azért azt érzem, hogy becsiccsentettem.

Chim pedig velem együtt ivott, szóval nagyjából ugyanannyi alkohol van most bennünk. Arca rendesen ki is pirult tőle, ezt jól láthatom a karjaimba dőlt kedvesemen. Vajon én is ilyen piros vagyok?
- Vigyél haza!- kéri kásás hangon, kócosan. Ajkai duzzadtak és élénk rózsaszínűek a sok csóktól, amiket loptam tőle eddig. Vörös selyem inge elcsúszott rajta tánc közben, így most jóval többet enged láttatni, mint indulásunkkor. Gyorsan meg is igazítom rajta. Már így is túl szexi.
- Nem akarsz visszamenni?- kérdezem, habár már én is haza vágyom. Nem azért, egész jó volt ez az este, de szeretnék Jiminnel végre kettesben lenni.
Megrázza a fejét, úgyhogy tényleg elindulunk haza, vagyis hozzá. Igaz, Jiminnel megállapodtunk, hogy ilyen esetekben hozzánk megyünk, ahol kevesebb az esélye annak, hogy a szüleim meghallanak minket, ilyen állapotunkban jobbnak látom, ha nem gyaloglunk annyit.
- Egyébként nem is volt olyan rossz- vallom be, amit hallva Jimin elégedetten elvigyorodik.
- Ugye? Senki sem akart lecsapni a kezedről.
- Azt próbálták volna meg- morgok vissza, megszorítva apró kezét. Gondolom pont erre a reakcióra számított, mert hangos hahotázásban tör ki.
- Senki sem volt olyan hülye. De egyébként igazad van, nem volt rossz. Pár ember tényleg hiányozni fog innen jövőre.
- Tényleg! Mi lesz jövőre? Döntöttél már?- kérdezem, ha már eszembe juttatta a suli témát. Mikor legutóbb erről kérdeztem még elég bizonytalannak tűnt, nem igazán tudta, mit akar. Pedig az idő sürget. Hamarosan muszáj valahová beadnia a jelentkezését, ha tovább szeretne tanulni. A legjobb az lenne, ha Stanfordhoz közeli sulit választana és nem kéne távol lennünk egymástól. Mint kiderült, a távolságot mindketten nehezen viseljük. Jimin meg pláne.

Mégis bizonytalanul harapdálja cseresznye piros ajkát, amiből sejtem, hogy még mindig nem döntött. Ez engem is szorongással tölt el.
- Én... Nem tudom. Mármint azt tudom, mit akarok, csak azt nem, hogy lehetséges-e.
- Ennyire bonyolult?
- Igen, mert... Táncolni akarok. Komolyan, úgy érzem, ezzel akarok foglalkozni, de nélküled te is tudod, hogy képtelen vagyok létezni- feleli felpillantva rám csillogó szemeivel.
- Szóval tánc?- kérdezek vissza, mire határozottan bólint. Legalább már tényleg tudja, mit akar. De én biztosra mennék. Úgy értem, támogatom, hogy táncoljon, de sosem árt, ha az embernek van egy normális szakmája is. Bevallom őszintén, nem véletlenül hajtom őt a külön órákon. Azt szeretném, hogy először ő is velem jöjjön a Stanfordra. Miatta és miattam. Miattunk, a közös jövőnk miatt.
- És arra nem gondoltál, hogy először szerzel egy diplomát?- kérdezem, mire őszintén bele nevet az arcomba.
- Hogy én és a diploma? Nincs az az Isten, hogy én bármiből is diplomát szerezzek. Te is tudod, hogy nem élném túl az egyetemet.
- Dehogynem. Tudsz te, ha akarsz. Csak nagyon akarnod kell.
Valójában minden csak akarat kérdése. Csak van akinek mélyebbre kell érte ásnia. Jimin egy ilyen ember, de a megfelelő motivációval szerintem teljesíthetné az egyetemet.
- Tudod mit akarok?- kérdez vissza, majd meg sem várva a válaszom, egyszeriben rám veti magát. Mivel a reakció időm ittasan nem olyan fényes, kis híján a földre is pottyan. Úgy kell vissza rántanom, hogy ne koppanjon.
- Szétcsapni a fejed?- tapogatózom az előző baleseten nevetve.
- Neeeem. Téged akarlak. Csakis csakis téged. Az én nyuszi őzikémet- gügyög, mintha a macskájához beszélne, ami igazán édes tőle, de a rám aggatott újabb jelzővel már nem vagyok így megelégedve.
- A midet?- kérdezek vissza, mert semmit sem értek ebből. Hogy jött ez a nyuszi?
- A nyuszi őzikém. A nagy Bambi szemeidet és a nyuszis mosolyod- mondja az arcomra simítva, ami erre azonnal felforrósodik.
- Én pedig csak annyit, hogy ne hagyj el.
Ha nagyon őszinte akarok lenni. Leszarom az egyetemet, a jövőt, amit elképzeltem magamnak, a pénzt, mert Jimin nélkül egyiknek se lenne értelme.
- Sose tennék ilyet- suttogja ajkaimra, ami megint csak kurvára beindít. Ma este mást sem tesz, csak felizgat. A szavak, amik elhangzanak tőle pedig csak még tovább feszítik nálam a húrt. Nem próbálok ellenállni, a legközelebbi falhoz préselem és a fenekénél fogva tapadok rá ajkaira, a mai estén már nem is tudom hanyadjára. Az ajkain hagyott pici sebhelyekből talán megtudnánk becsülni, de minek? Ez csak bizonyíték arra, mennyire szeretem. Annyira, hogy már már betegesen ragaszkodom hozzá. Képtelen lennék több ezer kilométerre lenni tőle.