ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

13.rész

Pᴀʀᴋ Jɪᴍɪɴ

Nem vagyok egy félős fajta, csak a macskám tudja kiijeszteni belőlem a lelkem, mikor az arcomnak ugrik egy dürohama közepette, mégis amikor kinyitom a szemem és a kislámpám fénye helyett sötétség fogad, a szívem kis híján kiugrik a mellkasomból.

Hiába akartam reflexszerűen felugrani, az nem ment az engem satuba fogó erős karok fogságától.
Egész addig mocorgok, míg a mellettem szuszogó Bambi csak még erősebben ölel magához, ezzel a levegőt is kipréselve belőlem, de ezek után meg se merek moccanni. Bambi hihetetlenül hibátlan testrészei közül szinte az összes az én testemhez nyomódik, és olyan közel van hozzám, hogy arcomon érzem leheletét.

Na jó, igazából nem olyan rossz a "fogjának" lenni. Jobban élvezem, mint kellene, de biztosan csak azért, mert már rég ölelgetett meg valaki ennyire. Most tényleg érzem Bambi szeretethiányát.
Jól tettem, hogy elaludtam nála, habár a szüleim nem tudnak semmiről, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy már vagy egymillió nem fogadott hívásom és üzenetem van. Lehet, míg én békésen kukkolom Jungkook alvó arcát, ők le se tudják hunyni a szemüket miattam, így hát kénytelen vagyok megmozdulni kicsit, hogy kikaparjam a telefonom a zsebemből.

Mozdulataim olyan óvatosak, akárcsak Brownie-é, amikor azon van, hogy a mancsát tisztítsa meg a napi koszoktól a még mocskosabb nyelvecskéjével. Mikor sikerül a kezembe varázsolnom a most is éppen rezgő telefonom épp akkora is a sikerélményem, mint az övé a napi nagymosdása után.
Gyanútlanul bekapcsolom a kis készüléket, mire az arcomba csapódó fullos fényerő kegyetlenül a szemembe mar. Fájdalmasan összeszorítom őket, miután pedig túljutok a traumán újra kinyitom, ezúttal viszont óvatosabb vagyok és nem bámulok úgy mélyen az aksijába, mint az előbb. Csak hunyorgok, miközben megírom mindkét szülőmnek, hogy Jungkooknál éjszakázom, nem az utcán csaptam bele az éjszakai életbe, és engem sem csapott el semmi.
- Jimin?- nyammog mellettem Kook kómásan, szerencsére azután, hogy letettem a telefonom, mert most tuti az arcomra ejtettem volna ijedtemben. Igaz, hogy nem egy ősrégi, kőből kifaragott Nokiám van, de nem lett volna valami kellemes az esés pillanata.
- Bambi? Felébresztettelek? Bocsi, de anyáék halálra aggódták már magukat, és nem akartam, hogy a rendőrség egyszercsak berontson ide. De már nem sok esély van erre, szóval aludj nyugodtan!- hadarom, nehogy belebeszéljem a pánikot. Eddig olyan békés volt, meg lehetett zabálni, nem állt szándékomban kizökkenteni a nyugalmából.
- Micsoda, milyen rendőrség? Azt álmodtad, hogy beront hozzánk a rendőrség?- kezd el kuncogni még félálomban. Valószínűleg még nincs annyira magánál, hogy értelmezni tudja az öt másodperc alatt ledarált mondandóm.
- Igen. Én is rendesen berezeltem tőle.
- Ne félj, ez egy békés környék. De ha mégis ilyesmi történne, biztos, hogy nem téged keresnének. Te vagy a legártatlanabb ebben a házban, ha nem az egész városban- suttog kellemes hangján, míg nagy, de meglepően gyengéd kezeivel a hátam és derekam cirógatja. Ha képes lennék dorombolni, most egész biztosan azt csinálnám. Annyira jól esik tőle ez a gyengédség, az viszont talán még jobban, hogy annak ellenére, hogy azt mondta nem szereti az öleléseket, az enyéimet mindig elviseli és soha nem rest viszonozni.
- Ha titokban nem űzöl alvilági életet, akkor ez nem igaz. Te vagy a legártatlanabb a házban, még a pofid és a Bambi szemeid is olyan ártatlanul hatnak.
Bambi halkan felkuncog, majd a fejét ingatva mély hangon megszólal:
- Biztos lehetsz benne, hogy kicsit sem vagyok ártatlan. Vannak dolgok, amiket még nem tudsz rólam- mondja sejtelmesen, mire az az átkozott kíváncsi természetem egy egész estére elég energiával lát el, csakhogy megtudjam Bambi még előttem féltett titkait.
- Még? Miért, valamikor megtudhatom?- kérdezek vissza bezsongva, és homlokom az övéhez érintem, hátha kitudom így szívni agyából a legjobban őrzött titkait, de nem járok szerencsével. Mégha lehetséges is lehetne ez a művelet, ahhoz bizonyára koncentrálnom sem ártana, amire most képtelen vagyok.
Így már tényleg szinte illegálisan közel fekszünk egymáshoz. Talán ezt már megcsalásnak is vehetjük, mégsem tudom rávenni magam, hogy hátrébb csússzak. Sőt, ami talán még ennél is rosszabb, hogy ettől az öleléstől jobban érzem magam, mint a Justinnal töltött délutánon bármikor. Úgy érzem, itt a helyem a világban, hogy ide teremtettek.
Tisztában vagyok vele, hogy ez rossz, de akkor is élvezem.
- Attól félek, bármelyik pillanatban- motyogja, miközben szemeim helyett lejjebb néz valamit. Lehet, kiszúrta az elálló fogaimat, az egyetlen dolgot, amit szégyellek magamon, így kicsit távolabb húzom tőle a fejem.
- Tudtam, hogy nem leszel képes ellenállni nekem. Szóval halljuk!
Kíváncsi vagyok, Bambinak mi az a sötét titka, hiszen ő egy igazi jó fiú. Nem ivott a kiskorában történt balesete óta, nem füvezik, jól tanul és tiszteli a szüleit.
- Én... kibeszéltem Brownie-t- mondja, bűntudatosan, mire drámaian eltátom a szám.
- Na jó, tudod mit? Ezt meg se hallottam, te nem mondtál ilyet, sőt ez meg se történt. Brownie ugyanolyan sérthetetlen, mint volt.
- Köszönöm, bár tudom, hogy ez egy megbocsáthatatlan bűn. Ezért tuti a pokolra jutok majd.
- Erre mérget vehetsz- nevetek halkan, nehogy felkeltsem Jungkook szüleit a kacagásommal.
Fogalmam sincs, mit mondanék, mit csinálunk, ha most benyitnának és a szülők éles logikájával megvakítanának Bambi lámpájának fényével. Talán nem tudnák elhinni, hogy nincsenek hátsó szándékaim a fiukkal, és csak azért fekszem mellette úgy, mintha hozzá kötöztek volna, mert mindkettőnk imádja egymás ölelését. Természetesen csak baráti módon.
Jungkook teste meleg, puha és van mit rajta fogni, a karjai pedig mintha olyan hosszúkás párnák lennének, amit mindig is akartam, de sose kaptam meg.