ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

24.rész

Jᴇᴏɴ Jᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Hoztam már rossz döntéseket az életben, de ekkorát talán még soha. De hát mit tehettem volna? Jimin nehéz időszakon ment most keresztül, én pedig a kedvére akarok tenni. Egy tandemmel. Egy hármas tandemmel.
Pete-nek sem tetszik túlzottan az ötlet, hogy ezzel járjuk be a várost, de ő is csak nekem merte megsúgni, nehogy gátat szabjon Jimin jókedvének.
- Most már késő rosszullétet tettetni, igaz?- motyogja, miután átvette a mosolygós Jimintől a bukósisakját. Jaj, de olyan imádnivaló!
Ha ma meghalnék, a túlhajszolás végett, legalább boldogan halnék meg ettől a mosolytól.
- Igaz. Ketten nem fogjuk tudni meghajtani ezt az óriást- célzok az előttünk parkoló bringára, amit Jimin kibérelt nekünk erre a délutánra. Szegényemnek nem kevés pénze bánta, de ezt én csak utólag tudtam meg, és mikor felajánlottam, hogy visszaadom neki a felét, azt mondta, nem kell, csak tartsak vele. Tehát plusz egy ok, miért vagyok most itt.
- Ugyan, Jimin lába bírja!- mutat a szőkeség formás combjaira, amik még mindig hihetetlenül csábítóak. Hát még ha megvannak dolgoztatva!
- Az övé igen, de az enyém biztos, hogy nem! De ha ketten dőlünk majd ki, az hatásosabb lesz, mintha csak én tenném.

Természetesen egyet értek Pete-vel, ez kész öngyilkosság számunkra, de Jiminie úgy bepörgött az ötletre, miszerint hármasban kerekezzünk, hogy nincs szívem elfutni. Igazából már akkor megvett magának, mikor hozzám bújva kezdte el szövögetni ezt a kissé szadista tervét, rögtön azután, hogy kigyógyult a kamu betegségéből, ami csupán egy délutánig tartott.
Olyan lelkesen magyarázott, hogy attól én is lelkes lettem, most pedig itt vagyunk. A nap végére valószínűleg mankóra lesz szükségem vagy új lábakra.

- Akkor megyünk vagy mi lesz?- kérdezi a vezetőnk már a kormány mögött ácsorogva.
- Hát attól tartok- sóhajt Pete, és a legutolsó üléshez csoszog. Nagylelkűen átadta nekem a Jimin mögötti helyet, így lesz lehetőségem a hátában gyönyörködni. Kizárólag csak abban, mert lent nincs semmi nézni való ugye.
- Remek! Akkor irány Hollywood!

Pár pihenő, közel három liternyi ledöntött víz és egy elsodort szemetes után megérkezünk a célállomásunkra. Azért nem volt olyan borzalmas, több emelkedőre számítottam, csak a hőmérséklet hozza a formáját. Mindegyikünk csurom víz, mikor pedig leszállunk a bicóról, Pete úgy dönt az utolsó üveg vizünket is magára önti, amit látván egy picit bepöccenek.
- Héj! A bőrödről kéne felnyalogatnom vagy a földről?!- kérem számon, mert úgy érzem, menten szomjan halok. Úgy érzem, hiába ittam meg vagy két napi víz adagomat, többre lenne szükségem.
- Döntsd el- feleli, majd felfrissülve sóhajt egyet és ledobja magát a sárba, mint egy játékos kutya.
- Nálam még van pár korty- nyújt felém Chim egy félig teli fél literes üveget, amiért nem tudok elég hálás lenni neki. De nem ihatom meg előle, nem lehetek ekkora paraszt. Justin biztosan ezt tenné, de én különb vagyok nála, és érdekem, hogy Jimin is igyon.
- Idd csak meg, kibírom a következő boltig- utasítom vissza, ám ő nem tágít.
- Na, ne kéresd magad, szívesen odaadom!
- Én pedig nem akarom, hogy a nap további részében miattam szomjazz. És Pete miatt.
- Na jó, akkor felezzünk- mondja és két nagy korty után felém nyújtja az üveget. Tudom, hogy addig úgysem hagy békén, amíg meg nem iszom a részem, ezért elveszem tőle és ki is űrítem.
- Szerintem csináljunk itt pár képet, és menjünk haza, mert Pete kidőlt- biccent a sárban fetrengő barátunk felé.
- Majd én felébresztem- mondom, és halkan megközelítem. - Héj! Bocs, hogy úgy rád durrantam az előbb! Ha csinálsz rólam és Chimről pár képet, gyorsan hazajuttatlak, oké?- erre a mondatomra kipattan a szeme, és olyan gyorsan egyenesedik fel, mintha kicserélték volna. Szerencse, mert nem lett volna kedvem idegeneket leszólítani, és Jiminnel mindenképpen közös képeket akarok. A Hollywood felirat alatt, mivel mind a ketten olyan pazar színészek vagyunk.
- Jól van, de aztán úgy legyen. Csupa retek lettem, le akarok zuhanyozni. Rendesen.
- Jó, jó, csak gyere! Az én telefonomról csináld. És jó sokat- mondom el kikötéseim, mire csak bólint. Tudom, hogy már ő is belefáradt ebbe a Jimin mániámba és nem érti, miért nem vallok neki színt. Nem tudhatja, hogy ez nem ilyen egyszerű. A tökéletes pillanatra várok. Talán most lesz az, de az is lehet, hogy később. De muszáj kívárnom, ez nem jöhet spontán.