ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

7.rész

Pᴀʀᴋ Jɪᴍɪɴ

Talán jobb is, hogy a hotel előtt hagytam a biciklim, mert most olyan izomlázam van, hogy képtelen lennék haza hajtani vele.

Jungkookkal, aki mint kiderült nem modell, teljesen kimerítettük az edzés fogalmát. Végig nevettem az egészet, de akkor is elfáradtam, miközben hajtottunk.
Nem hittem volna, hogy ezen a napon még szórakozni is fogok, de miután elmondtam Jungkooknak, mi történt, eltűnt az a nyomasztó érzés a mellkasomból és eltudtam engedni magam. Végülis erről szól a nyár. Hogy könnyedek és gondtalanok legyünk. Fáj ezt bevallani, de Justin és Jane csak elrontják a kedvem az utolsó rendes vakációmon, amin még nem kell a továbbtanuláson stresszelnem.

Lehet Jungkooknak igaza volt, és tényleg ki kéne zárnom őket kicsit a nyaramból. A saját érdekemben. Így viszont keresnem kell valakit, akivel együtt tölthetem a nyaram, mert egyedül azért elég uncsi lenne. Anyáék szülinapi zsúrokat rendeznek egész nyáron, szóval ha nem akarok velük tartani a visítozó gyerkőcök közé, akkor keresnem kell mást. Egyébként is milyen ciki már a szüleiddel bandázni.

Brownie se lelkesedne azért, ha ide-oda rángatnám, főleg nem kint. Habár vele tökéletes bosszút állhatnék azokon, akik ma úgy megbámultak. Alaposan szétcincálná őket, csak kellőképpen fel kéne idegesítem, amihez csak annyit kellene tennem, hogy megsimogatom a hasát.
De nem, nem keverhetem a macskám ilyen piszkos ügyekbe. Ő szépen eldöglik otthon, a hidegben.

Csakis egyvalaki maradt, akivel átélhetném ezt az időszakot. Bambi.
Ahogy hallottam Bambi nem dúskál a programokban, lefogadom, hogy neki is az volt a terve, hogy otthon ül egész nap. Tulajdonképpen segítenék is rajta azzal, ha hozzá csapódnék a nyáron.
Igen, tudom, hogy csak tegnap találkoztunk először, de kevés emberrel találom meg azonnal ezt az összhangot, amit vele ezalatt az egy nap alatt. Majdnem mindenben különbözünk, mégis kísértetiesen hasonlítunk is a másikra. Mégis mennyi volt rá az esély, hogy ő is busani? Azt hiszem arra nagyobb, hogy eleredjen az eső, ami itt elég ritka. Az esernyőt is napernyőként használjuk.
Szóval, ha vele együtt teljesíteném a nyárra kitűzött terveimet, biztos vagyok benne, hogy ő sem bánná meg. Remekül ellennénk. Justinék meg bekaphatják.

Amint hazaérek írok is Bambinak, hogy holnap nincs-e kedve összefutni. Mindeközben Brownie éhesen nyekereg mellettem, mert ez a macska annyit nyafogott, hogy már nem tud, csak ilyen rekedt hangot kiadni. Néha még azt se.
- Várj egy kicsit!- intem le, de mivel nem érti mit mondok neki, csak folytatja. Nem is sejtheti mit próbálok most lebonyolítani.
Leteszem hát a telefonom, Brownie-t pedig a karomba veszem. Rögtön ellenkezni kezd, de már kitapasztaltam hogyan kell ilyenkor tartanom, hogy ne tudjon elugrani és az arcomat se karmolja szét közben. Mikor realizálta, hogy nem tud innen kijutni és végre nyugton marad, meg is puszilom a puha, hegyes fülecskéjét. Hiába, Brownie soha nem fogja tudni elérni, hogy megutáljam. Pedig nagyon próbálkozik.
Mikor a tálkájához érek, leteszem, és adok neki a legdrágább macskakajából. Na nem azért kapja ezt, mert megérdemelné, ahogyan a reklámban is hajtogatják, hanem mert kizárólag ezt eszi meg. Elkényeztetett kis dög. Az első születésnapján vettem neki ilyet, azóta ezen él. Most lesz három éves.

Természetesen mikor már tele a gyomra, rám se bagózik. Elvándorol a kis helyére, és vagy egy óráig csak tisztogatja magát. Unalmamban én is csatlakozok hozzá, hogy egy kicsit piszkáljam, mivel nekem már teljesen mindegy mennyire utáltatom meg vele magam. Megcsipkedem a lábát, odateszem az ujjam, ahol épp mosakszik, ő pedig egy idő után feladja a próbálkozást, és idegesen nekem ugrik. Nevetve hátrálok el tőle, majd megmosom a kezem a nyálától és békét hagyva neki, felmegyek inkább a szobámba.

Fáradtan süppedek bele az ágyamba, a telefonom pedig lehúzom a töltőről. Anyáék még nem írtak, mikor szabadulnak haza, viszont van egy nem fogadott hívásom Pete-től.
Nem kell sokat gondolkoznom, azonnal vissza hívom. Kicsit félek, mi van, ha történt valami, amiért engem keresett, mivel nem nagyon szoktunk telefonon beszélgetni.
Pár csörgés után felveszi.
- Szia, Jimin!- köszön olyan energikusan, ahogyan csak nagyon régen hallottam beszélni. - Örülök, hogy visszahívtál.
- U-ugyan- dadogom, mikor megtalálom a hangom. - Mi újság?
- Tudod hatott az az izé, szóval arra gondoltam elmehetnénk valahová.
Izé alatt az anti depresszánsokat értheti, én pedig ezt a hírt örömmel hallom. Talán nem maradtam teljesen egyedül a nyárra.
- Rendben!- mondom, az izomlázam pedig ebben a pillanatban mellőzve lett. Ki kell használnom, hogy Pete ilyen hangulatban van, nem utasíthatom vissza egy kis lábfájás miatt. - Hol találkozzunk?
- A Csendes-óceáni parknál. Le tudsz oda jönni?
- Igen. Induljak már most?- kérdezem, hiszen mire innen mindketten leérünk a parthoz, bőven be is sötétedik. Nem csak Pete imádja nézni a világító óriás kereket, hanem én is.