ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

5.rész

Pᴀʀᴋ Jɪᴍɪɴ

Akármennyire is sértett meg tegnap Jane, az a helyzet, hogy képtelen vagyok rá haragudni. Nem érdekel, hogy reggel tíz órakor (ami nyáron még hajnalnak számít) fel hív és kirángat az ágyból, ugrom a szavaira.
Azt mondta most azonnal mennem kell, mert csak én tudok most segíteni rajta.

Szóval most olyan gyorsan hajtok a bicajommal a barátnőm házához, amilyen gyorsan csak tudok. Sokszor kívántam már, hogy nőjjenek ki szárnyai, hogy repülni is képes legyek vele, de ennyire még soha nem vágytam rá.
Úgy tekerek, hogy már a mellettem elhaladó gyalogosok is aggódva (egyesek rémülten) pillantanak fel rám a hangos zihálásom miatt. Valószínűleg nem is nyújthatok mellé egy szép látványt, mivel sajnos arra sem volt időm, hogy megfésüljem a hajam vagy normálisan felöltözzek. Ugyanaz a rám tízszer nagyobb póló lóg rajtam, amit általában pizsamaként viselek, plusz egy rövidnadrág, amin egy kopott kocsi mintája díszeleg és amit más helyzetben soha nem vettem volna fel az utcára. A cipő meg már igazi luxusnak számított volna a mai reggelen.
Csupán egy pihe-puha zokni fedi a lábfejeimet, amit még tavaly nyáron kaptam egy koreai nagy piacon. Amikor az eladó kezébe nyomtuk elmondta nekünk, hogy ez kisfiú méret, és hogy nem hiszi, hogy ebben a boltban kellene válogatnunk. Hát igen, az fájt.

Mire odaérek már úgy nézek ki, mint aki idefelé jövet meg is állt, hogy mártózzon egyet az egyik szökőkútban.
- Jó ég! Veled meg mi a franc történt?- támaszkodik Jane a bejárati ajtajuknak. Ugyanezt kérdezhetném én is, csakhogy most épp levegőért küzködök és max sipítozni tudok. Jelzek neki, hogy adjon egy kis időt amíg kifújom magam a már most tűz forró betonon, ami a fülledt meleg miatt sokkal több ideig tart, mint gondoltam.
- Bocs, Jimin, de egész este kint csöveztem. Nincs most erre időnk- trappol elém és feketére festett kezével felrángat a járdáról. Az is furcsa lenne, ha csak a keze lenne befestve, de konkrétan az egész lány korom fekete. A ruhái, a szeme, a bőre, még az eddig vakítóan piros haja is sötét színű lett. Nekem kellene lesikálni róla ezt a rengeteg festéket? Ezzel egy új szintre lépne a barátságunk, az biztos.
A ház elé sétálunk, de az ajtó előtt megállunk. Némán állok furcsálló pillantásokkal illetve a barátnőmet, aki szintén nem nyúl a kilincshez. Talán ragad? Ha belépünk a házba akkor rám is szakad egy vödör fekete festék? Csak engem akar megszivatni?
- Miért is vagyok most itt?- kérdezem meg végül.
- Hát nem egyértelmű?!- fakad ki és végig mutat a testén. Olyan mint egy árnyember. - Amikor a szüleim megláttak így, rám zárták az ajtót. Neked kicsi a kezed, szóval csak annyit kell tenned, hogy kitapogatod ezen keresztül a kulcsot- löki be a postaláda ajtaját.
- Tudod, ha hozzám állítottál volna be így, talpig feketében, én is kizártalak volna. Lehet, megijedtek tőled- mondom, mire szúrós pillantásokkal illet. A szeme csak úgy világít az arcán és most kivételesen nem csupán a dühtől.

Vonakodva ugyan, de megteszem amit kért tőlem és egy kis tapi után kiemelem hozzánk a kulcsokat, hogy végre bemehessünk. Mint mondtam nem csak Jane néz ki felettébb különösen, hanem én is.
- Elmagyaráznád?- kérdezem, amint beérünk a hűvös előtérbe.
- Mit? Nincs ezen mit magyarázni. Csak annyit mondok, hogy oltári buli volt.
- Azt hittem valami nagy baj van, de lásd be; ez a te hülyeséged miatt volt. Remélem élvezetes volt egész éjszaka a ház előtt dekkolni.
Jane kihallhatja hangomból az elfojtott dühöm, ezért fekete szemöldökeit összehúzva mered rám. Furcsa neki, hogy mérges vagyok rá, de nem fog rájönni, hogy jogosan. Azt hiszi támadom, ő pedig visszatámad. Ha nem lenne a fekete festék az arca úgy lángolna, mint a hajkoronája.
- Azt hiszed bocsánatot fogok kérni a szüleimtől, amiért volt merszem elmenni szórakozni a NYÁRI SZÜNETBEN? Hát nagyon rosszul gondolod- nevet fel idegesen. Előttem kapja le magáról a pólóját, amit aztán trehányan a földre dob. - Most, ha megbocsátasz, megyek és bezárkózom a fürdőbe.
Ezzel magamra hagy, meg sem köszönve nekem, hogy beengedtem. Ha én nem rohanok ide hozzá egész nap a tűző napon aszalódott volna. Ha én is így álltam volna hozzá a tegnapi miatt akkor simán meggyulladt volna az esti testfestése végett.
- Hát jó- sóhajtok fel és próbálok nem felrobbanni mérgemben. A kezem ökölbe szorítom, veszek pár mély levegőt és olyan dolgokra gondolok, amik segítenek lenyugodnom.