ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

39.rész

Park Jimin

Őszinte leszek, a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Jungkook ennyire élvezni fogja a vidámparkot. Átlépve a kaput, olyan izgatottan tekint körbe, mint egy kisfiú, aki minden egyes játékot ki akar próbálni. Én pedig egyszerűen imádom ezt látni. A barátom talán még jobban is be van zsongva, mint én.

Észbe kapni sincs időm, mikor elkezd húzni egy kis stand felé, ahol mindenféle nyereményt lehet lőni. Ismerős ez a fajta játék, én mindig is utáltam. Sose nyertem még ezzel semmit, mivel egyrészt túl nehéz volt a puska, másrészt pedig totál kancsal vagyok. Ezért is mindig a szüleim lőttek nekem valamit, hogy ne érezzem magam olyan pancsernek.

Jungkook viszont mint azt már megszokhattam, ebben is egy profi. A puska súlya sem jelent neki akadályt, simán megemeli, majd megpróbál célozni. Elvarázsolva figyelem minden mozdulatát, mielőtt azonban lőne, megkérdezi, mit szeretnék innen a magaménak tudni. Mármint rajta kívül.
Újra felmérem a kínálatot, ezúttal alaposabban, tekintetem pedig meg is állapodik egy cuki Mickey egeres sapkán. Igen, már csak az a sapka hiányzik az életemből. Mickey egérrel egyébként is lelki társak vagyunk. Mindketten alacsonyak és szerencsétlenek vagyunk, szokatlanul magas hanggal.
- A Mickey egeres sapit- felelem, mire Bambi célba is veszi az azt tartó hurka pálcikát. Meghúzza a ravaszt, alig egy másodperc múlva pedig a nyereményem már a földön hever.
- Ügyes! Jó szeme van, fiatalember!- dícséri meg a középkorú férfi és a kezébe adja a sapkát.
- Köszönöm!- vigyorog Jungkook és a stand tulajdonos legnagyobb meglepetésére a fejemre igazítja legújabb kincsem. Még a hajamat is megigazítja, hogy a lehető legjobban álljon, mikor pedig ezzel megvan, hátrébb lép és megszemléli a végeredményt. Igazán nevetségesen festhetek, mert a mosolya nem akar alábbhagyni, sőt még le is fotóz.
- Mosolyogj, Chim!- szól rám, én pedig engedelmesen teszem is, amit mond. Igyekszem nem hamiskásan csinálni, de ahhoz szerintem túl széles. Még be is pózolok párszor, Jungkook pedig nem győz fényképezni.
- Csodás vagy!- mondja, majd végre a zsebébe süllyeszti a telefonját és visszalép hozzám. - Remélem, mostantól minden nap hordani fogod majd- pöcköl az orromra, magasról téve rá, hogy a férfi még mindig minket bámul. Látom, tényleg nem érdekli mások véleménye. Úgy értem, engem sem különösebben, de azért nem szeretném túlzásba vinni a tapit egy ilyen előítéletes helyen, mint Japán.
- Ezt nem ígérem. De mindenképp megtartom- mondom, mire már hajolna is, hogy megcsókoljon, a pillanatot viszont a stand tulajdonosa szakítja félbe.
- Akarjátok, hogy csináljak egy képet?- kérdezi közvetlenül, leplezetlenül bámulva minket. Én nem ragaszkodnék hozzá, de ez nem az én napom, hanem Jungkooké, ő pedig szeretné, úgyhogy nincs más választásom, ismét modellt kell álljak. Bambi átfogja a derekamat és egy elképesztően vonzó mosolyt ejt a kamerába. Úgy érzem, bűn lenne elszakítanom róla a tekintetem, akár egy pillanatra is. Nem is teszem, csak bámulom és bámulom, ezerszer is meghálálva az Istennek, hogy az enyém lehet. Sose gondoltam volna, hogy megérdemlek egy ilyen csodát, mint amilyen ő. Előző életemben biztosan valami nagyon nemes dolgot vihettem véghez. Lehet, én találtam fel a vécét.

Hamar észreveszi, hogy sármos arcát vizslatom, de ez engem egyáltalán nem zavar. Mikor nagy és puha tenyerét az arcomra simítja, úgy bújok bele, mint egy kiscica. Ajkaival lassan közelít, mesterien játszadozva az idegeimmel, és olyan lassan csókol, ahogy még talán soha. Puha párnácskái akár a bársony. Gyengéd érintéseitől kiráz a hideg és elkocsonyásodik a testem. Mintha részeg lennék.
Bele kapaszkodom Jungkook széles vállaiba, ő pedig hogy ne kelljen lábujjhegyen egyensúlyoznom, el emel a talajtól.