ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

38.rész

Jeon Jeongguk

Jimin, akiről épp az előbb akartam letépni a ruháit, a kezemet fogva segít eltalálnom az ünneplés helyszínére. A kis piszok bekötötte a szemeim, így nem látok semmit. Ezért is folyamatosan csetlek botlok, arról nem is beszélve mennyiszer fejeltem már meg valamelyik falat. Jimin nem túl jó vakvezető.

- Ha még sokáig megyünk, a végére már azt sem fogom tudni, ki vagy- jegyzem meg sajgó koponyával, mire Jimin felkuncog és elengedve a kezeim ölel át.
- Emiatt nem kell aggódnod, mert megérkeztünk- mondja, pár másodperc múlva pedig meg is hallom azt az idétlen szülinapi dalt. Ráadásul koreaiul. Csodás!

Érzem, hogy leoldja rólam a szemkötőt, így pár pislogás után végre megtudhatom, mi folyik itt.
A szüleim és Jimin szülei egy díszes tortával a kezükben táncikálnak, ami mi tagadás, igazán édes látvány. És persze vicces.
- Boldog szülinapot!- kiáltják el magukat egyszerre, majd elém nyújtják a tortát, arra várva, hogy elfújjam a tizennyolcat ábrázoló gyertyát és kívánjak valamit.

Mégis, nem jut eszembe semmi. Mindenem meg van, ami kell. Jimin személyében egy édes és gyönyörű párom, kissé kelekótya, de szerető szüleim és Pete, a legjobb barátom. Még egy csodálóval is gazdagodtam Brownie személyében. Ennél többet komolyan nem is kívánhatnék.
Csakis azt, hogy minden maradjon ilyen. Hogy az idő egyikünket se fossza meg ettől a csodától. Legalábbis még egy darabig. Tudom, hogy egyikünk sem él örökké, de ameddig csak lehet, szeretném, ha minden ilyen tökéletes maradna.

Elfújom a gyertyát, Jimin pedig rögtön tapsikolni is kezd. Valahonnan még egy rakás konfettit is szerzett, amit a levegőbe hajít.
- Gratulálok! Európában már hivatalosan is nagykorú lennél!- mondja, mintha nem lennék tisztában ezzel az információval.
- Hogy repül az idő! El sem hiszem. Mintha csak tegnap lett volna, hogy az első szülinapodat ünnepeltük- mondja anya, és esküszöm könnyeket látok csillogni a szemeiben. Én pedig nem hiába vagyok a fia, ezt látva én is meghatódom. Most biztosan lepörgött szemei előtt, mennyi ideje van még, mielőtt kirepülök a fészekből. Nekem is. És tudom, hogy akkor majd másra sem fogok vágyni, mint hogy a szörfös dumájukkal untassanak.
- Ne aggódj, még lesz egy pár. És innentől kezdve minden évben együtt ünneplünk majd- mondom, magamhoz ölelve a két embert, akik miatt ma itt lehetek. Olyan elképesztően hálás vagyok nekik! Hiába mennek legtöbbször az idegeimre, náluk jobb szülőket nem is kívánhatnék magamnak.
- Így legyen!- veregeti meg apa a vállam, mire felnevetek és megígérem, hogy nem feledem szavam.
- Na jó, akkor most lássunk hozzá a tortához!- mondja anya már egy fokkal nyugodtabban.
- Így van! A szülinaposé az első szelet- mondja Jimin, majd át is nyújtja nekem a kést.
- Segíts felvágni- húzom vissza magamhoz, mire elkuncogja magát.
- Nem az esküvőnkön vagyunk, Jungkook.
Nem, mégis egy nászutas lakosztályt foglalt nekünk.
- Nem, hanem a tizennyolcadik születésnapomon, ahol a szerelmemmel akarom felvágni a tortám. Ha már egyikünk sem rohad az iskolapadban- idézem őt, erre pedig nem is kéreti magát többet. Kezét az enyémre helyezi és fülig érő szájjal segít átvágni a vastag piskóta réteget. A szülők végig veszik az egész jelenetet, de már egyáltalán nem érdekel. Sőt, nagyon szívesen visszanézném ezt a pillanatot.

Végül az egész tortát felvágjuk együtt, és csak utána kezdünk falatozni. A szüleim rágás közben vagy ezerszer megköszönik Jiminnek, hogy itt lehetnek és kimozdította az introvertált seggemet otthonról.
- Ugyan! Egyébként sem voltunk még nyaralni, úgyhogy gondoltam eljött az ideje.
- Így van, Japánban még egyébként sem jártunk soha- helyesel Jimin anyukája. - Egyébként nem akartok kicsit várost nézni, míg a gyerekek elvannak? Gondolom, nekik egészen más elképzeléseik vannak az estét illetően.
Mondata közben össze néz rafinált fiával, így rögtön leesik, hogy ő már tud valamit annak terveiről. Mármint a várható lepedő akrobatikán kívűl. Azt azért remélem, nem kötötte az orrára. Bár a kapcsolatuk elég nyitott, így simán kinézem Jiminből, hogy elcsiripelt pár dolgot az anyukájának.