ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

53.rész

Park Jimin

Hogy őszinte legyek, legszívesebben egész este Jungkookon lovagolnék, de sajnos van egy jelenésem a szüleim előtt, akiknek még el kell mondanom a mai nap történéseit. És ez elég hosszú lesz.

Jungkook csak írt egy üzenetet a szüleinek, de ez nálam nem megy ilyen könnyen. Pláne, ha anyáról van szó, aki a rossz zsaru.
Bambi szerencsére támogat és ki is jön velem, hogy a tanúm legyen és biztosan ne kapjak fejmosást.
Anyáék az ő látványán csodálkoznak el a leginkább.
- Nocsak! Béke van a paradicsomban?- kérdezi apa mosolyogva elnézve minket, mire anya is villant rám egy boldog mosolyt. Nagyon aggódott értem a hétvégén és míg Brownie-val próbáltam vigasztalódni, az ő oldalán végignéztük a kedvenc sorozatom. Hogy is titkolózhatnék ezek után előtte?
- De még milyen!- erősítem meg őket, visszagondolva az elmúlt másfél órára. Jézusom, valami mesés volt! Olyan mesés, hogy meg is feledkeztem a megkéső ajándékokról, amiket oda akartam adni Jungkooknak. Na mindegy, hosszú még az este. Úgyse terveztem ma hazaengedni őt.

Válaszomra felkuncog és átöleli a derekam. Így máris sokkal magabiztosabbnak érzem magam. Még egy nyelvbotlás se csúszna be.
- Szerencsére sikerült megbeszélnünk mindent. Ezúttal nyugodtan- mondja, én pedig elérkezettnek látom az időt, hogy belerondítsak a hangulatban.
- Anya, apa! Ma lógtam a suliból- tudatom velük kerek perec, mire egyszerre tátják el a szájukat. Anyánál ez az állapot azonban csak pár másodpercig tart, mielőtt magához tér és alaposan lecseszne, de én még nála is gyorsabb vagyok:
- De jó okom volt rá! Ugyanis Jane ma kórházba került és muszáj volt oda rohannom hozzá- fejezem be, ezzel újra beléjük rekesztve a szavakat.
- Hogy mi? Mi történt?- kérdezősködik apa.
- Elütötték- felelem, kihagyva azt a részt, hogy be volt állva. - Eltört pár bordája és az egyik lába, de egyébként egész jól van. Nála voltunk egész nap. Bambi is- mutatok a tanúmra, aki erre bőszen bólogatni kezd.
- Így van!
- Elhiszem. Nem kell ide esküdt bíróság! Ez szörnyű- borzad el anya. - Még szerencse, hogy nem veletek történt ilyesmi. El sem tudom képzelni, mit érezhettek a szülei.
- Ilyenkor bocsánatos bűn lógni. Meg aztán egyszer belefér- von vállat apa, mire anya vállon bokszolja.
- De csak ha vészhelyzet van! Mint most is.
- Hát persze- helyesbít apa, de azért ránk kacsint. - Mindegy, az a lényeg, hogy nem lett komolyabb baj. Nektek pedig fiatalok, őszintén örülök!
- Akkor itt aludhat ma?- teszem fel a kérdést, ami Jungkookot is ugyanúgy meglepi, mint anyáékat. Nem tudta, hogy ez a szándékom. De nem szól semmit, csak sodródik az árral. Gondolom, ez neki sem kényszer és szívesen velem töltené az éjszakát.
- Persze- bólint rá apa, míg anya csak legyint és elhátrál a konyhába a vacsiért. - Csak ne legyetek túl hangosak. Elvégre holnap suli.
- Igen, mi is tudjuk. És egyáltalán nem örülök neki- morgom az orrom alatt, mert semmi kedvem hozzá. Pláne úgy, hogy Jungkookkal legszívesebben végighancúroznám az éjszakát. Mondjuk ettől függetlenül lehet, megteszem. Csendben.
- Ha ez megnyugtat, akkor én se- mondja Jungkook. Ez pedig őszintén meglepő.
- Tudom, sokkal szívesebben lennél velem- mosolygok rá és szembe fordulva vele karolom át nyakát, amin egy pici lila folt éktelenkedik. Ez én voltam.
- Eltaláltad. Sokkal szívesebben- suttogja ajkaimra, amiken egy pici csókot is hagy. Ez a kis puszi hihetetlenül éles kontrasztban áll a korábban elcsattant csókokkal, amik úgy követeltek tőlem, mint Brownie a napi kajáját. De jól esik, ez nem is kérdés. - De délután úgyis találkozunk.
- Igaz. Akkor el tudod magyarázni a matekot? Már megint nem értem.
- Ma is el tudom magyarázni.
- Mára mást terveztem. Te még nem kaptad meg az ajándékod. Oda szeretném adni.
- Az ajándékom?- kérdez vissza. Ő tuti megfeledkezett róla. - Félnem kéne?
Vagy csak szemét.
- Nem, örülnöd. Nagyon komoly cucc.
- Csak azt remélem, nem Jane-től szerezted- mondja erre, mire elszakadok tőle és mellkason taszítom. Ez nagyon csúnya volt tőle.
- Jó, csak viccelek!- neveti el magát és azonnal visszahúz magához, ezúttal a fenekemen nyugtatva mancsait. - Már alig várom, hogy lássam- mondja egy békítő puszit nyomva a homlokomra. Ha nem lennék ilyen szerelmes belé, nem lenne ilyen könnyű dolga.
- Ennek örülök. Jane-nel pedig most nem illik viccelődni!
- Értettem, bocs!- bólogat, de az a mosoly még mindig ott bújkál a szája szélén. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Túl imádnivaló, hogy haragudni tudjak rá.
- Nincs harag. Gyere együnk aztán menjünk fel!- sürgetem meg egy kicsit, mert már én is alig várom, hogy átadhassam az ajándékát.