ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓

34.rész +16

Jᴇᴏɴ Jᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Mind tudhattuk, hogy Jane akciója nem marad büntetlenül, de arra egyikünk sem számított, hogy már azon az estén börtönbe dugják. Tényleg, még én sem.
Jimin a hír hallatán még a tulajdon szüleinél is mérgesebb lett, és tört szúzott. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi erő szorult azokba a kis karokba, de mégis. Csak órák múlva nyugodott meg annyira, hogy értelmesen tudtam vele beszélgetni. Megpróbáltam lekicsinyiteni a helyzetet, már amennyire tudtam.
Azért mindannyian tudjuk, hogy Jane nyomós okkal került börtönbe. És bár mi a bűntársainak számítunk, valamiért mégsem kevertek bele a szarba. Valószínűleg Jane nem vallott rólunk, vagy ha mégis, azt is elmondta, mi nem tudtunk a hülye tervéről. Fogalmam sincs, mert még egyszer sem mentünk be hozzá. Jimint nem tudtuk rábírni, nélküle pedig mi sem indultunk el Pete-vel.
Komolyan nagyon mérges rá, és bár már nem dühöng miatta, egy szót se szól róla és minket is elcsitít, ha szóba hozzuk.

Most dúdolászva tesz-vesz a konyhában, ezért inkább meg sem említem, hogy Pete ismét előhozakodott a látogatás ötletével. Nem akarom elrontani a boldogságát.
Helyette mögé lopakodom és átkarolva karcsú derekát, beleszippantok szőke tincseibe. Egy valami nem változott ebben a zűrzavarban és az Jimin bája. Még mindig képtelen vagyok ellenállni neki.

- Mit csinálsz, Bambi?- kérdezi mosolyogva tettemen, kezében pedig megáll a műzlis doboz. Valami nagyon extra gyümölcssalátát akar feldobni vele, amit a neten látott már megint. Mostanában folyton ilyenekkel tömi magát, rá se ismerek.
- És te?- kérdezek vissza, mire megvonja a vállát.
- Egy kis nasit.
- Miért nem rendelünk pizzát? Azt sokkal szívesebben megenném. Te nem?
- Nem, abban túl sok a... Már nem szeretem a pizzát- fejezi be totál máshogy a mondatát, ami aggodalomra ad okot. Nem értem, hogy utálhatta meg egyik napról a másikra az egyik kedvenc kajáját.
- Na ne viccelj! Te imádod a pizzát. A Hawaii pizzát. Én tudok rendelni neked. A legfinomabbat a városban. Csak egy szavadba kerül. Ezzel úgyse laksz jól- célzok erre a vegatálra. Ez határozottan nem rá vall.
- Nem, nem kérek- feleli továbbra is, amit hallva átsuhan az agyamon egy furcsa gondolat. Csak nehogy igazam legyen.
- Ha ez azért van, mert félsz a súlyod miatt, akkor felesleges. Tökéletes vagy, nem kell megtagadnod magadtól semmit, érted?
- Én csak kicsit össze akartam kapni magam a szülinapodra- vallja be végre koplalásának okát, mire kicsit megkönnyebbülök. Azt hittem, Jane miatt nem eszik mostanában normálisan, mert rosszul érzi magát. De ezek szerint csak nagyon rossz úton jár.
Azt hiszi, a legtökéletesebb szépségideálra kell hasonlítania nulla felesleggel, csakhogy tetszen nekem, pedig ennél nagyobb hülyeség nem is juthatott volna az eszébe. Tudhatná, hogy én úgy imádom és kívánom őt, ahogy van és ez soha nem fog megváltozni. Még akkor is szeretném, ha felszedne pár kilót. Eddig ezt lehet nem tudta, de akkor most ideje felvilágosítanom erről.
- Felesleges baby, ennél jobban már nem is kívánhatnálak. Úgy imádom mindened, ahogy van- mondom megfordítva tengelye körül, hogy végre láthassam az arcát.
- Ez lehet, de...
- Nincs de. Ha lefogysz, mégis hogy fogom megmarkolni a popsid a szülinapomon? Még a végén eltűnik- mondom megfogva kívánatos testrészét, mire Jimin felkuncog.
- Azt nem akarom.
- Én meg pláne nem, hidd el- mondom apró csókot hagyva ajkain, amiket aztán egy halk sóhaj hagy el. Még mindig a fenekét markolgatom, mint mostanában annyiszor. Ennek az oka pedig, hogy még azóta sem sikerült beléhatolnom. Mintha ellenünk dolgozna az univerzum. Ezelőtt az esetek kilencvenkilenc százalékában egyedül maradtunk, de most egyikünkhöz sem tudunk menni, mert valamelyik szülőnk mindig ott tartózkodik vagy ha el is mennek, hamar visszaérnek, és nem jutunk el a legfontosabb részig. Az előjáték márpedig mindkettőnk kedvenc része és nem engedhetjük el. Anélkül olyan lenne, mintha csak összefeküdnénk, pedig ennél jóval többről van szó.
- Akkor megengeded, hogy rendeljek?- térek vissza az eredeti témára.
- Meg- feleli és utamra enged, hogy elintézzem a pizzát. Közben apát is megkérdezem, kér-e valamit, de annyira leköti valami a laptopján, hogy élből rávág egy nemet. Ebben a pár napban szinte minden idejét az előtt tölti, és nem csak ő. Anya és Jimin szülei is folyton az okoseszközeiket bújják, amit nem tudok hova tenni. De most utánajárok, mi olyan érdekes:
- És mit csinálsz?- sétálok közelebb hozzá, hogy rá lássak a képernyőre, de mielőtt bármit is leolvashatnék róla, összecsukja a gépet. Hát ha ennyire titkos, akkor lehet jobb, ha nem tudom.
- Nem fontos. Mégis kérnék valamit. Egy hamburgernek örülnék- mondja, én pedig ahelyett, hogy az előbbi jelenetet feszegetném, inkább eloldalgok leadni a rendeléseket.
A telefonhívás végén nem tudják megmondani, mikorra ér ide a kaja, hiszen így nyár végén rengeteg fiatal rendelt már valami esti házibulira. Gondolom, az én osztálytársaim is köztük vannak. Már sikerült róluk teljesen megfeledkeznem és egyáltalán nem esik jól visszagondolni, hogy alig két hét múlva ismét velük kell töltenem a napjaim nagy részét. Legalább egy iskolába járnánk Jiminnel, de el leszünk választva egymástól. Csak a délutánok és a hétvégék maradnak nekünk, ami borzalmas lesz úgy, hogy eddig szinte minden percet egymással töltöttünk. De mit tehetnék? Az utolsó évben nem válthatok sulit.