Sziasztok mindenki!
Tudom tudom, csúnya a néni amiért a részeket nem hozza, de ilyeneket meg irkál ide. De valljuk be, ez az a könyvem amit többen olvasnak, és most ezt sok embernek üzenem.
Ugyebár szerintem többen észrevették, hogy próbálkozom. Próbálkozom itt is, és az nct könyvben is. Szívem szerint egyre inkább kezdek abba az állapotba jönni, hogy újra stabilan kezdjek el írni. Hiszen már nagyon hiányzik ez, és ti is hiányoztok.
Az pedig, hogy vannak még olyanok akik itt vannak mellett és olvassák a részeket felér mindennel.
Egy nehéz korszakomban vagyok, akár önsajnálatnak veszitek, akár nem, ez az igazság. Iskola és magánéleti dolgok, de legfőképp lelki fáradtság. Sosem jutott eszembe bántani magam, de most megtörtént. Természetesen végül nem tettem meg (nem lennék képes rá), de már az is megrémiszt, hogy ilyenek az eszembe jutnak. Rengeteget sírok, ennyit még sosem sírtam egyszerre. Ez is ijesztő. A megfelelési kényszerem betegesen magas lett, egy irodalom hármas után addig sírtam, amíg majdnem megfulladtam.
Ezek mellett nehéz az írás.
Ezek előtt nehéz volt az írás.
Ezek után is nehéz az írás.
Lelkileg változom, és nehéz. Szerintem mindenki érzett már ilyet, volt hasonló állapotban.
És most újra próbálkozom, hiszen miért ne?
Aztán újra lent vagyok, mert elvesztem a hitem.
Ezzel sok író egyet érthet, hogy a kommentek és a vélemények azok, amik a legjobban támasztanak minket. Most sértőn őszinte leszek: csak akkor kommenteltek, ha felteszek valami kérdést a részhez.
És...ez szomorú. Nekem szomorú. Várok valamit, az lehet egy "jó rész lett", vagy akár egy "ez szar lett".
Nem adtok visszajelzést. Rossz lett a rész? Annyira rossz, hogy nem szóltok hozzá?
Sajnos igen, ettől elvész a parányi remény is, hogy írjak. Tudom, mikor még aktív voltam más volt. Akkor mindig jöttek a részek.
De tisztelet a kivételnek, még mindig vannak személyek, akik adnak véleményt.
És miután ezt elolvastad, kérlek ne kezdj el kommentelni a részek után semmi sajnálkozó "jó rész lett" kommenteket, ha eddig nem tetted.
Kínos, hogy ezt most csak azért mondom el, mert nincs erőm több ilyet magamban tartani. Tessék, nektek elmondom az igaszságot. Ti vagytok azok, akikkel úgy érzem, hogy muszáj őszintének lennem.
Hiszen akár elhiszitek akár nem, fontosabbak vagytok mint hinnétek. Felépítettetek bennem egy külön szigetet, mint Riley-nak az agymanókban. Csakis köszönetet tudok nektek mondani.
Köszönöm
