Verseim //I.//Befejezett//

Életem végéig

Telve vagyok szavakkal

Csak úgy írok,
Mert nem bírok
Magammal,
Tele vagyok gondolattal.

Úgy, mint a szobám kacattal,
Úgy vagyok telve szavakkal
S ezért írom le minden nap
Rímekbe azokat.

A rímelést sose unom,
Ezt az ajtót be nem csukom
Addig, míg szemem már tudom;
Végleg lehunyom.

A halálom óráján,
Száz év után
Se ülök majd kukán,
Akkor se fog beállni szám!

Főleg nem azok után,
Hogy a halál,
Megmutatta magát
Nekem nemegyszer már.

Szeretnék verselni,
Míg testem engedi
S végül már felkelni
Se tudok majd csak ott heverni.

Ez koránt sem azt jelenti,
Hogy meg akarok halni,
Mert annál jobb maradni
Minél tovább tudok szavalni!

Életem végeztével
Tán fent az égben
Se fogom abbahagyni érzem
A verselést végleg!

Majd egy másik képben
Egy újabb létben
Felszabadul lényem
És akkor se fejezem be, tényleg!

Nem is szeretném!
Miért is engedném,
Ha a döntés az enyém?
Igaz, hogy az élet kemény,

De mindig van remény!

Tudom, hogy nehéz
Sors az én mesém,
De senkinek sincs ilyen szép
Léte, mint az enyém!

Sok mindenen mentem keresztül,
Beugrottam a halálba fejestül,
Mitől az életem gyökerestül
Megváltozott, kegyetlenül.

De tán majd megenyhül
Az Isten szíve belül
S testem végre nem gyengül,
Mert minden a helyére kerül.
2022. 07. 10. - B. R. M.