Verseim //I.//Befejezett//

Fojtogató érzések

Vége!?

Lehet, hogy te vagy a végzetem
S valóban érted létezem
Most már magamat fékezem
Legalábbis kénytelen
Leszek előbb vagy utóbb feledni
S szívembe temetni,
De semmiképp sem feladni.
Mégha nem is akarom,
Így talán lesz még alkalom
Mikor fogod a karom
Gyengéden,
Pont úgy mint régen.
Azért most remélem
Boldogulsz nélkülem,
Ha olykor átjár a félelem,
Az a rettentő, féktelen,
Mikor nincs már kényelem
Csak a végtelen
Rettegés,
S a feledés,
A másik elvesztésért való remegés
Legalábbis nekem,
Hisz én vagyok ki
Nem képes
soha  feledni
Se elengedni a véges-végtelen
Süllyedésbe,
Mert észrevétlen
Elvesztelek,
S bár meg nem fékezhetlek,
Vágyam, hogy kényeztetlek,
S viszont szeretnek.
Akarva-akaratlan
Maradok magamban,
A saját utamat járom
Míg benned uramat látom
És folyton csak várom,
Ha sikerül lábra állnom
Megvalósul-e álmom,
Hogy mosolyodat látom
S ezt a mosolyt
Csak én okozom,
Nem kínozva tovább magamat
Megkóstolom ajkadat,
Mégha nem is akarod,
Hogy szám megcsókoljon
Én vagyok az ki folyton
Rád vár,
Nem is te énrám!
Sose mondod "szeretlek!"
Ezért sokszor hiszem, nem is jelentek
Semmit a szívednek,
Szólj ha tévedek!
Bár tégedet ismerve
Maradsz inkább csendesen
Véletlen se vezess félre
S ne papolj nagyokat,
Mert a végén lehazudod
A csillagokat. Vajon mikor unod
Már meg végre,
Hogy miattad sokszor alig érzem,
Hogy van értelme a létnek?
Hiába küzdök érted,
Ha nem akarsz szeretni
Csupán vágyakkal etetni!
Tényleg hagysz szenvedni?
Most még nem tudsz mit tenni
Csak jó barátom lenni,
Mert nem akarod elveszteni
Kit sikerült megszerezni.
Komolyan nem bánod,
Hogy más a párod?
Más kezét
Fogod ahelyett, hogy kivárod
Míg vissza kapod majdnem azt akit egykor szerettél?
Tán mellettem szenvedtél?
Látod?
Most is én vagyok ki bánom,
Hogy csókodat kívánom.
Nem tehetek mást, kivárom
Azt,
Mit hoz egy későbbi tavasz.
Tán sebemre még van tapasz,
Mit te okoztál, pontosan az!
Mármint nem ragasz,
A sérülésre mondtam azt!
Az ami meggyógyítja,
Már csak a szád őszinte csókja,
A szerelmünk ringó hajója.
Vaj' ha sosem szeretünk
Lehet teljes az életünk?
Tudom jól, hogy akkor éreztél
Csak aztán a várakozásban elvesztél
S később el is engedtél,
Mondhatni lecseréltél.
Mondanám, hogy talán
Legközelebb inkább a halál,
Minthogy megcsaljál
Engem, szíved igaz választottját,
Lelked egyetlen pásztorát.
Vagy hagyjuk ezt a mihasznát?
Élje egyedül még több szülinapját?
Neki mindegy, ő csak vár
Hátha lesz még madár,
Ki átkel százezer határon át,
Hogy megszerezze szíve
Választottját
Ez úgy hangzott mintha már
Tudnám, hogy veled lesz testem oltár
Előtt,
S én leszek a hercegnőd.
Nem találok zsebkendőt,
Mert hull a könnyem az örömtől
Meg a bánattól
És nem áll el magától
Mintha sminket kentem volna csalánból szememre, pedig arcomat sose kenegetem
Ily' esztelen
Kencékkel
Nem állok hozzá tetszéssel!
Életemben egyszer-kétszer
Vettem rá magam festékre,
Mert azt hittem a depresszió
Kimutatása úgy lesz jó,
S majd én leszek a fehér holló
Fekete szemekkel
És öltözettel
Kire mindenki félelemmel
Tekint majd
Mint aki bajt
Hoz,
Illetve azt okoz.
De rájöttem, rám nem illik a rossz,
Semmiképp se vagyok gonosz,
Én vagyok ki fényt hoz
Erre a setét földre
Mégha csorog is a könnye
Nincs ki szívébe döfje
A tőrt
Eme gyötört,
A társadalomban eltörölt
S általad is már  összetört
Szívű fiatal nőt,
Ki benned látta a vőt,
Cserébe otthagytad őt.
Ne értsd félre nem okollak
Én vagyok ki elhibáztam
Nem te okoztad
Ezt az egészet
Hanem az a vaksi mamlasz,
Aki nem adott elsőbbséget,
Így szétszedve minket.
Életem majdnem ott ért véget,
Mi lett volna, ha neked lesz véged?
Biztos nem tudtalak volna feledni téged,
Azt hittem már vége,
De nem vettem akkor észre,
Hogy nem kaptam észbe
S még minden részem
Epedezik érted!
Túlontúl szeretlek téged.
Sajnálom,
Ez már csak álom,
És hiába vágyom
Ölelésed
Ha olykor fened késed,
S nem vagyok résen.
2021. 07. 10. - B. R. M.