Verseim //I.//Befejezett//

Kérdések vihara

Miért mondasz sziát,
Ha valójában viszlátot akarsz mondani?
Miért táplálsz hamis reményeket bennem?
Miért érzem azt, hogy hazudsz nekem?

Lehet túl sok volt a sérelem,
Mi ebben az életben ért engem.
Túl sokszor vétkeztem
S rossz útra tévedtem.

Most megismertelek téged
És azt hittem, hogy végre
Véget vethetek a szenvedésnek
S a helyes útra visszatérhetek.

S most pedig nem felelsz,
Míg magadnak meg nem felelsz?
Vagy hogy gondoltad, hogy lesz,
Társra bennem így hogy lelsz?

Akarod egyáltalán ezt az egészet?
Vagy ennyire feleslegesen beszélek?
Van értelme a reménynek?
Vége lesz egyszer a mesének?

De hisz még el se kezdtük!
S máris befejeztük?
Mi ez most köztünk?
Csak úgy egymásba ütköztünk?

A kérdések száma végtelen
Ebben az üresnek mondható fejben.
A szavak mégis idetévedtek
S nem hagynak békében.

Úgy kavarognak bennem a kérdések,
Mint az őszi levelek a szélvészben;
Vagy inkább hozzád hasonlatozzak
S úgy, mint ahogy benned gondolatok lakoznak?

Mert állandóan azt mondod,
Hogy a legnagyobb gondod,
Hogy túl sok a gondolatod
S nem nyugszol míg meg nem oldod!

De amikor segítenék,
A fejedben rendet tennék,
Egyszerűen nem értem még,
Hogy miért a hallgatást érdemlem én.
2022. 09. 07. - B. R. M.