Verseim //I.//Befejezett//

Szeretethiány

Veled álmodtam

Veled álmodtam,
Ott voltam a lakásodban.
Azt mondtad hiányoztam,
Mire szádat megcsókoltam.

Ott faltuk egymást,
Nem tehettünk mást.
Vártad a hatást,
De én értettem a célzást.

Azonnal nekem estél volna,
Ha anyád nemcsak a boltba
Ment volna el vásárolni,
Több lett volna, mint smárolni.

Hiányzik szád íze,
A szívemnek rózsaszínje,
Melyet te okozol
S lelkemre megnyugvást hozol.

Legalábbis az lenne,
Ha nem lenne hasam folyton tele
S a rengeteg lepke
Nem szálldosna benne.

Bármit csinálok
Lassan már pillangókat hányok,
Mert ilyenkor máshogy
Látom ezt a világot.

Másra nem is vágyom
Csak, hogy újra párom
Legyél és valóra váljon
Melletted álmom.

Tudod mi az?
Ha nem, hát megsúgom,
Hogy te vagy az,
Kivel együtt pendül szívhúrom.

Ez az én álmom,
Hogy mosolyodat látom
És nem kell tovább várnom,
Hogy érezzem csókod a számon.

Tudod mióta várom,
Hogy fekhessünk újra egy ágyon
És elmondhassam egy bálon,
Hogy te vagy az én párom?

Lehet nem vagy tökéletes,
De szerintem nagyon helyes
Kis arcod van
De tudom: túl sokszor mondtam.

Valójában azért tettem,
Mert már az elején kérted,
Hogy bíztassalak téged,
Mert önbizalmad kétes.

Lehet, hogy téves volt
Az egódat simogatnom,
De valahogy meg kellett mutatnom,
Hogy a problémád megoldom.

Mert azt mondtad, ki előttem volt
Mindenért téged okolt,
Nem hagyott neked nyugtot
S lelked lassan már holt.

Akkor sírtad el magad,
Így lelked aztán szabad
Lett, mert leesett
Róla egy nagyon nagy teher.

Ezt a súlyt az a személy
Okozta, ki után én
Léptem a színre
És a sebeid hoztam felszínre.

Csak ismerkedtem
És ezért kérdeztem,
Hogy már az elején érezzem,
Hogy kellesz-e énnekem.

Ez a kis felmérés
Egyfajta szemlélés
Volt nem sértés,
De nem esett félreértés.

Mi aznap esett
Tán csak az az eset
Mi ekkor szemedből
Folyt, nem más volt; könny.

Sose vártam el,
Hogy egy férfi merjen
Előttem sírni
Ha ki tudja bírni.

De én aznap
Éreztem rajtad,
Hogy te más vagy;
Az, ki többet adhat.

S lám valóban
Te voltál ki tartósan
Elérte bennem,
Hogy ne csak a bántás érjen.

Többé nem kellett félnem,
Hogy magányos lesz lényem,
Pedig sohase kértem,
Hogy küzdj értem.

Valóban nem tetted,
Mégis nagyon féltetted
Ezt a lányt,
Ki gyűlöli a magányt.

Mindig bennem volt tán
Az a borzasztó talány,
Mit úgy hívnak ma már;
Szeretethiány.
2022. 07. 14.