Verseim //I.//Befejezett//

Kérdések a világról (Posztapokaliptikus gondolatok a jövőnkről)

Az igazság úgyis kiderül!

Tegnap este beszélgettem
Egy fiúval, aki régen meg volt győződve
Arról, hogy szeret,
De tegnap betelt nálam, mi betelhet.

Azt, mondta, hogy a tolószék látványa
A számára a szomorúságot láttatja.
Megmondtam neki, hogy nem akarok senkinek se megfelelni, így is lehet boldognak lenni!

Reméltem, hogy legalább haverság szintre visszatérhetek abból,
Mi egykor kamasz szerelem volt,
De a beszélgetésnek sok értelme nem volt.

Maradtam egy idegen.

Lehet, hogy rosszat tettem azzal,
Hogy elképzeltem azzal a jövőmet,
Ki nekem egykor sok örömet
Okozott
Azzal, hogy elmondta, könnyez,
Zokogott.

Sose szerettem, ha egy fiú sír,
Az érzelmeivel nem bír,
De a gyengeség kimutatása
Az őszinte érzések forrása.

Lehet, hogy hazudtam,
De akkor még nem tudtam,
Hogy az utam,
Hogy egy székbe üljek bénultan.

Mindegy, ezt az ajtót becsuktam,
Mert már nagyon meguntam,
Hogy a másik mindig ott van nyomomban,
Előbb vagy utóbb felbukkan.

Nem menekülhetünk a sorsunktól,
Nem üvölthetjük torkunkból,
Hogy elegünk van a múltból,
Nem függhetünk egymástól!

Vajon eljön az idő,
Mikor a sírból kinő
A virág s mindenki ugyanúgy kimerül
S egyforma sorsban részesül?

Miért fordult fel a világ fenekestül?
Miért bánunk egymással kegyetlenül?
Miért nézzük mások szenvedését tétlenül?
Miért hangzik mindez hihetetlenül?

Ezen felül:

A hazugságtól azt hisszük megmenekül
A másik a fájdalomtól,
De a téves válaszokból
Az igazság úgyis kiderül!
2022. 07. 27. - B. R. M.