Verseim //I.//Befejezett//

Még érzed

A reményhal

Még fel se keltem teljesen,
De máris versbe kezdtem.
Már nem kergetem,
Az elmúlt szerelmet nem mentegetem.

Lehet, hogy még szeretem,
De nekem már más a szerepem
S szerintem helyesen cselekszem
Azzal, hogy nem kergetem.

Magamnak a gyógyulást megteremtem!
Az ágy már nem kell nekem!
Feküdtem benne bőven, eleget.
Az álmodozásom ugyan eleven.

Már megint róla verselek,
Tudom, hogy felesleges
A múltban keresnem
A húdenagy szerelmet.

Vajon sikerül nekem?
Akkor is ha testem
Vágyik rád kéjesen
S még mindig lepkék repdesnek?

Túlságosan jó volt,
De mindez már a múlt.
Lelkem sokszor hátranyúlt,
Mikor szívének gyertyája lángra gyúlt.

Újra sose kezdtem,
Mert tudtam, hogy ha egyszer
Úgy érzem tévedtem,
Akkor felesleges elölről kezdenem.

Veled más a helyzet,
Pedig évek teltek el.
Túlságosan szeretlek,
Akkor is ha már mást szeretsz.

Azon a nyáron
Azt hittem egy álmom
Vált valóra, hogy párom
Fekszik mellettem az ágyon.

Melletted ébredtem fel,
Sose mondtad; szeretsz.
Mindig csak az enyémre felelsz
De nekem ez mindig megfelelt.

Túl sokat gondolok rá,
Hogy milyen volt az a nyár,
Mikor szívem végre tán
A mennyországban járt.

Naplómat már
Ez egyszer tán
Nem azért írom, mert szám
A te csókodra vágy.

Mert tudom, hogy te is tudod,
De lehet, hogy titkon unod
S magadnak is hazudod,
Hogy sokszor képeinket bámulod.

Persze lehet rosszul döntök
Azzal, hogy képeidet őrzöm
S folyton sorokba öntöm,
Hogy szívem egy börtön.

Méghozzá egy olyan zárka,
Mibe csak te vagy zárva.
Miért vagyok annyira gyáva,
Hogy nem merlek felhívni, drága?

Egyszer azt álmodtam képzeld,
Nem is oly' régen, múlthét péntek,
Hogy felhívtalak téged
És azt mondtad még érzed.

Az álmomban már
Hat éve volt az a nyár,
Mikor barátnődnek a halál
Megmutatta arcát.

Mondjuk már egy esztendeje
Csak egy exednek
Titulálsz engemet,
Én pedig azóta szenvedek.

Miért nem tudtad megvárni
Míg felkelek s újból járni
Láthatsz, királyfi,
Miért nem tudtál rám vigyázni?

Ha aznap beteszem
Az autódba fenekem
És nem a bicikli kell nekem,
Nem lett volna ez velem!

Miért nem győzködtél?
Miért így döntöttél,
Hogy amint lefürödtél
Gondolkodás nélkül velem jöttél?

Ha az a szemét
Kinyitja a szemét
S tudja mi az elsőbbség,
Tán együtt lennénk még!

Bár csakis az Isten
Tudja azt, mit mi nem,
Szóval szerintem ha ez nem,
Valami más történt volna velem.

Odafent már rég
Felhőkre tűzték,
Mikor lesz szükség
Arra, hogy kimondjam: itt a vég.

Miért pont felhőkre?
Tán mert nincs papír a mennybe?
Ha lenne is, ennyi ember sorsával előre
Mégis ki vesződne?

Gondoljunk csak bele!
Van valaki odafent kinek keze
Ott jár, hol Isten szeme
Betekint a jövőbe.

Ha sorsom így lett
Megírva tényleg,
Hogy létem abban a pillanatban véget
Érhetett volna, de még ne!

Lényeg, a lényeg
Már nem kell féljek
Azért, hogy még egy
Napot megéljek.

Lehet, hogy ő nincs,
De bennem akkor is egy kincs
Marad, mit egy kulcsra zárt kilincs
Őriz s nyitja úgysincs.

Az, ki azt kinyitja
Csak te magad lehetsz
Bár már aligha
Hiszem, hogy újra enyém lehetsz!

Emlékszel arra a viccre?
Most pont illik ide!
A tengeri halak
Bálba tartanak:

Elöl megy a durbincs,
Minek párja nincs.
Utána a gömbhal,
Felfújva majd' meghal.

Most jön a poén,
Hogy a sor végén
A reményhal
Az, ki bánatára
Biz' ő megy utoljára.

Úgy mint ez a hal,
Bennem is úgy hal
Meg utoljára a remény,
Mégha az élet néha kemény.

Én mindig hinni fogom,
Hogy egy nap visszakapom,
Azt a nyarat,
Mikor én voltam a legboldogabb.
2022. 07. 13. - B. R. M.