Verseim //I.//Befejezett//

Ez a mi szerelmünk

Előttem az üres jegyzet,
Mi arra késztet,
Hogy teleírjam sorokkal,
Mik rólad szólnak, olyanokkal.

Ezért fog ez a versem
Ismételten neked
S csakis neked szólni,
Mert szavaimat akarom szerteszét szórni.

Most is csak arra vagyok képes,
Hogy leírjam milyen édes
Szavad mikor kéjes,
Jobban mondva vétkes.

Te szóltál nekem előre,
Tudtad, hogy ez lesz belőle.
Tudtad, hogy rád fogok függeni
S nem akarlak majd elengedni.

Ma kibukott a szádból,
De lehet csak hibából
Egy frappáns megjegyzés,
Hogy olyan vagy, mint egy gyógyíthatatlan betegség.

Ezen a földkerekségen
Te vagy az én reménységem,
Az én kis csekélységem;
A legjobban eső betegségem.

Tudom, hogy le kéne állnom a szerrel
S nem neked írni ezerrel
Ezeket a nyálban úszó verseket,
Hanem néhanapján csak egyet.

De én igazán nem tehetek róla,
Hogy szerelmes lettem abba szóba,
Mióta te mondod nekem, azóta,
Mert te ültettél a trónra.

Már nemcsak a nevem jelenti,
Hogy bennem egy királynő lakozik,
Mert te elkezdtél így szólítani,
Ezzel sikerült a szívem meghódítani.

Nem vagyok egy gyarmat,
De a szívem gyenge, mint a harmat.
Te meg tudtad ragasztani,
Így sikerült magadat rámakasztani.

De olyannyira kapcsolódunk,
Hogy elforog a Föld alólunk.
A talaj fölött lebegünk,
Mert mást nagyon nem tehetünk.

Egymásba szerettünk,
Egymásba merültünk.
Ez a mi közös ügyünk,
Ez a mi szerelmünk.
2022. 09. 15. - B. R. M.