Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ3Ӝ

Alan becsengetés után úgy öt perccel később toppant be az aulába lihegve és izzadtan, az arca holtsápadt volt. Úgy nézett ki, mint aki kilométereket futott.

Rögtön felálltam a fotelból, és odamentem hozzá. Bűnbánó szemmel nézett rám,amikor megálltam előtte, majd lehajtotta a fejét.

-Hol voltál?- kérdeztem halálosan nyugodt hangon. Nem voltam mérges rá, csak tudni akartam,hogy hol volt.

- A cukrászdában-motyogta. Láttam, hogy enyhén remegett, ezért megfogva az állát kényszerítettem rá, hogy rám nézzen. Kezemet a homlokára raktam, és rögtön megéreztem, hogy milyen forró.

- Miért nem szóltál, hogy nem vagy jól?- kérdeztem rá. A cukrászdás dolgot nem tudtam, hogy elhidjem- e neki.

- Nem vagyok rosszul. Csak dolgom volt.- mondta, majd ismét lehajtotta a fejét.

Az a srác aki akkor ott állt velem szemben, nem az az Alan volt akit megismertem. Az az életvidámság, ami mindig ott lobogott a szemében eltűnt, és csak az űrt láttam, a csokoládé szemeiben.

- Hol voltál? Az igazat kérem.- néztem komolyan rá

-Munkát kerestem. Muszáj elmennem dolgozni, és azt hiszem találtam egyet.- mosolyodott el halványan.

- Hogy érted, hogy muszáj? Nem úgy volt, hogy a nagynénéd lát el?

- De, úgy volt, vagy is van. Csak szeretnék kicsit önállósodni.- sóhajtott- nem akarok senki nyakán lógni.

Nem bírtam ki, és barátilag magamhoz öleltem a testét.
Ő készségesen bújt hozzám, majd pár perc múlva lassan eltoltam magamtól.

- Haza kell menned, lázas vagy.

- Rendben, haza megyek- nézett fel rám végre.

Elkísértem a tanáriba, hogy beszóljunk, meg persze, hogy hazaengedjék. Engem persze nem engedtek ki, mert miért is engedtek volna?

Megígértem Alanek, hogy suli után odamegyek hozzá. Miután elköszöntünk, indultam volna vissza a terembe, amikor valaki megállított.

-Jason Gray! Magának nem a teremben kéne lennie?- kérdezte felháborodva az igazgató.

Ó, hogy ez mindig megtalál!- fortyogtam, persze ez kívülre nem látszott.

- Tanár úr, kérem! Én csak a barátomat kísértem ki idáig, tudja rosszul volt,és...- fejeztem volna be, ha nem szakít félbe.

- Nem érdekelt kit kísért ki, de most vagy velem jön, vagy vissza megy az osztályba! Választhat.

- Akkor én nem is zavarok tovább. Viszlát,Tanár úr.- száguldottam el mellette, vissza a terembe.

A napom további része, rém unalmasan telt. Folyamatosan Alanen kattogtam. Valami nem stimmelt vele. Sosem akart dolgozni, vagy sose mondta nekem.

Suli után elindultam hozzá. Becsöngettem hozzá, de senki nem nyitott ajtót.

Elővettem a telefonom, hogy megnézzem mennyi az idő. 15:24.

Itthon kéne lennie- kezdtek el forogni a kerekek a fejemben.

Mivel öt perc múlva sem nyitott senki ajtót elindultam boltba.

Mikor beléptem körül sem nézve mentem előre a tésztákhoz.

Miután levettem egyet, meg vásároltam pár dolgot, a kasszához léptem.

Ott állt a pult mögött, és úgy nézett rám, mint aki szellemet látott.

- Nem otthon kéne lenned?- kérdeztem rá ingerültebben a kelleténél.

- Muszáj volt bejönnöm, sajnálom.- megenyhült a szívem, ahogy ezt kimondta. Nem tudtam haragudni rá. Lenézett a holmikra amiket vettem, majd elkezdte összeadni az árakat.

- Spagetti?- kérdezett rá. No igen, ez volt az egyetlen ételnek mondható "valami" amit eltudtam ehetőre készíteni.

- Spagetti. Átakarsz jönni enni?- érdeklődtem. Tudtam, hogy szereti.- Mikor végzel?

- Ötkor végzek, és igen szívesen át megyek.

- Rendben, akkor majd várlak. - fordultam ki az üzletből boldogan.

Tudtam nem kéne örülnöm, mert ő nem érez irántam semmit, vagyis arról még nem esett szó, hogy lennének ilyen "hajlamai".

Észre sem vettem, de már otthon voltam. Rögtön rohantam a konyhába, hogy neki álljak főzni.

Mire mindent befejeztem már öt óra lett.

Nagy nehezen, de elkészítettem a spagettit ehető állagúra.

Már megterítettem amikor csöngettek. Azonnal rohantam is az ajtóhoz, hogy kinyissam. Alan állt ott ugyan abba a ruhába amiben a boltban volt.

-Szia!- köszöntem neki, és rögtön beljebb invitáltam.

- Szia.- köszönt vissza kevesebb lelkesedéssel.

- Gyere, üljünk le! Már végeztem.

Bementünk a konyhába, és ő rögtön helyet is foglalt az asztalnál.

- Mindjárt hozom. - intettem türelemre, és berohantam a konyhába. Felkaptam az edényt amiben a tészta volt, és rohantam is ki hozzá.

Miután szedtünk mind a ketten, neki álltunk csöndben enni.

- Szóval, hogy-hogy dolgozol?- törtem meg csendet.

- Már mondtam.- sóhajtotta- nem akarok örökké a nagynéném hátán élni.

- 16 éves vagy. Buliznod kéne, élni az életed, nem pedig dolgozni, azzal ráérsz később is. Én persze, hogy dolgozom, de engem nem tart el senki.- mondtam komolyan a szemébe nézve.

- Figyelj- mondta kicsit dühösen, ami meglepett- nem a te dolgod, nem kéne beleavatkoznod mások életébe.

-Én csak segíteni szeretnék.- háborodtam fel.- napok óta rosszul nézel ki, ha van valami baj miért nem mondod el?- akadtam ki teljesen. Nem szokott így viselkedni, pláne nem velem. Ő az a típus volt, aki mindenkivel kedves és nehéz felbosszantani.

- Mert nem a te dolgod!- kiabált rám, majd felállt az asztaltól.- erre a vacsorára meg azóta nem volt kedvem, hogy rájöttem te fogod csinálni! Mentem.- kezdett el az ajtófele menni.

Pár másodperc múlva becsapódott az ajtó. Ott ültem mint egy rakás szerencsétlenség.

-Ezt elbasztam.- motyogtam magam elé- nagyon elbasztam.