Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ37Ӝ

Alan

Kinyitom a szemem, hogy körbe kémleljem a szobát, ugyanis érzem, hogy Jason nincs mellettem.

Ahogy felnézek sejtésem beigazolódik. Körbefordítom a fejem, álmosakat pislogva, de nem látom őt.

-Jason- szólok kissé rekedten, de nem jön válasz- Jason- kezdek pánikba esni. Nem álmodok. Nem hagyhatott itt. Hova menne?

Nem látom a telefonját sem. Felülök, megtörölve a szemem, hogy valamennyire kitisztítsam a látásom.

-Jason!- kiáltok, de semmi.

Az ágy mellettem nincs összetúrva, ahogy hagyni szokta. Semmi jele annak, hogy csak most ment el.

Felkelek, kilépdelve a konyhába, de nem találom ott. Fürdőben sincs, sehol.

-Totó!- rakok a tányérjába kaját, mire előszalad- Egyél csak- simogatom meg a fejét.

Hallom, hogy nyílik az ajtó így arra nézek. Testem melegség járja át, ahogy meglátom. Felugorva odarohanok hozzá, szorosan átölelve.

-Na mi az?- kérdezi megsimogatva a fejem.

-Azt hittem itt hagytál-most veszem csak észre a szatyrokat a kezében- Hupsz, segítsek?- veszem át az egyiket, lerakva a pultra.

-Csak elmentem kaját venni.- rakja le a pultra a másik szatyrot is-De cserébe, hogy nem hagytalak itt.- kapja el a derekam, amitől kicsit megszeppenek,ugyan, de szívem hevesen ver- Elmegyünk a régi házadba, suli helyett- mosolyog rám.

Félve bólintok. Hiába ígértem meg neki, hogy elmegyünk nem készültem még fel rá teljesen. Túl sokminden történt ott.

-Nem szeretnél?- megrázom a fejem, ahogy a hangja kiszakít a gondolatomból.

-De, csak- harapom el a mondatot.

-Csak?- vág értetlen fejet.

-Csak félek, hogy mik fognak az eszembe jutni.- bújok közelebb hozzá. Megpuszilja a fejem, mire elmosolyodom. Felnézek rá ismét, állam a mellkasának támasztva.

-Akkor először elmegyünk ruhákért hozzád, hazajövünk és úgy megyünk, rendben?- néz rám biztatóan.

-Oké- bólintok visszabújva az elöbbi helyemre.

-Menj, pihenj le, addig csinálok valami ehetőt.

-Nem is tudsz főzni- lépek el tőle.

-Azért ezt-azt tudok.

-Aha, persze. Elviszem Totót sétálni- nézem hátra a mögöttem falatozó dögre.

-Oké, vigyázz magadra- csókol meg gyorsan.

Bólintok, majd felkapom a kutyám és elindulok vele az utcára, útközben ráadva egy pórázt is.

Megvárom míg elvégzi a dolgait, majd vissza is megyünk a házba. Hideg van.

Jasonnal megreggelizünk, majd kabátunkat felvéve elindulunk a régi lakásom felé. A gyomrom végig görcsben van.

Idegesen szorítom meg párom kezét, ahogy belépünk az ismerős lépcsőházba.

-Biztos fel akarsz menni?- kérdezi meg sokadjára is.

-Nincs mitől félnem. Menjünk- indulok neki.

Felnyúlok a kulcsért, de akár hova teszem a kezem, sehol nem találom.

-Ne keresd, nálam van- tartja fel a kulcsokat.

Vetek rá egy mérges pillantást, pedig nem vagyok rá mérges, sőt inkább hálás.

Kinyitja az ajtót én pedig remegő kézzel megyek be. Minden úgy áll ahogy itt hagytam. Talán kicsit tisztább.

-Kitakarítottam- szólal meg a mögöttem lévő- Ülj le, hozok ki ruhákat- tol befele, de megtorpanok.

-Ez egyenlőre még az én lakásom- fodulok vele szembe idegesen, mire hátrál egy lépést.

-Oké- teszi fel a kezét védekezés képpen.

Bevágtatok a szobába, magamra csapva az ajtót. Hülyeség volt megkérni, hogy költözzünk össze.

Fogok egy dobozt és elkezdem belepakolni a ruháimat. Idegesen dobálom bele a gönceim, próbálva nem figyelembe venni a bennem tomboló érzéseket. Igenis mérges vagyok rá. Minek kell olyan akaratosnak lennie.

-Alan- hallom meg a hangját kintről- bemehetek?

-Gyere- mondom idegesen.

Kinyitja az ajtót majd beljebb lép.

-Miért lettél ideges?- kérdésére csak elfordulok tőle.

-Akaratos vagy és önző- fújom.

-Tudom, sajnálom- ölel át hátulról.

Megfordulok az ölelésébe, hogy megmondjam a magamét, de ahogy belenézek a szemeibe meglágyul a szívem.

-Még mindig szeretnél összeköltözni?- búgja a fülembe.

-Igen- mondom halkan, de magabiztos hangon- Feltéve, ha nem idegelsz ki.

-Nem foglak. Megbocsájtasz?

-Az a szerencséd, hogy szeretlek- fúrom a fejem a mellkasába.

-Az egyetlen. Na pakoljunk- tol el magától.

Bólintok, majd becsukom a doboz tetejét.

-Más nem kell szerintem - nézek körbe.

-Egyenlőre nem- helyesel.

-Akkor menjünk.

Felveszem a dobozt és kiindulok a lakásból, majd Jason bezárja utánnam.

Megindulok az iskola felé, mivel arról jöttünk és arrafele közelebb is van Jason lakása.

-Hé- állít meg- ne arra menjünk. Arra az iskola van, kitudja, lehet James ott van.

-Ezt te se gondoltad komolyan- nézek rá értetlenül- nem fogok fél órával többet gyalogolni. Főleg, hogy vinnem kell ezt a dobozt is, ami egyáltalán nem könnyű, ráadásul az ég is be van borulva-akadok ki.

-Jó, igazad van, de kérlek, csak neked akarok jót.

-De ha belém csap a villám az erdőben, neked véged- nézek rá fenyegetően- és ezt te viszed- nyomom a kezébe a ruháimmal megpakolt dobozt.

Magamban morogva indulok meg az ellentétes irányba. Ha szerencsénk van, akkor egy óra alatt hazaérünk. Megőrülök ettől az embertől komolyan.