Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ41Ӝ

Mindenki azzá válik, akitől a legjobban tartott, hogy lesz.

Alan

Ahogy a helymhez érek elterülök az asztalamon. Nem tudom mit érzek Jason iránt. Teljesen összezavart.

Az első kirohanása után nem bírtam ugyanúgy nézni rá. A ma reggeli dolgok után pedig végképp nem vagyok képes. Nem tudom mikor és mitől borul el az agya, amitől csak még nehezebb az egész. Attól félek, ha mellette alszom, akkor este rámmászik. Ha nem, akkor reggel teszi meg. Nem tudom mi ütött belé.

-Jó reggelt- szakít ki a gondolataimból Ellena, aki hatalmas vigyorral az arcán ül le velem szembe. Neki legalább jó a kedve. Felveszem magamra a minden rendben van arcomat és úgy válaszolok neki.

-Reggelt! Mi ez a nagy boldogság? - vigyorgok vissza megjátszott boldogsággal.

-Nem tudom, csak boldog vagyok. Veled mi a helyzet? Nem úgy nézel ki mint aki nagyon boldog.

Ennyit az álcámról. Sóhajtva megadom magam. Egy embernek csak elmondhatom, ha titokban tartja.

-Visszatértek az emlékeid? - kerekednek ki a szemei. Lassan bólintok.

-Ne mond el senkinek, rendben? Délután átjöhetsz, megbeszéljük, csak nem most- kezem rögtön kérlelni. Ha minden igaz Jason máma túlórázik.

-Rendben, hánykor? - kérdezi.

-Öt után, de inkább fél hat. Jason lakása-suttogom oda neki a részleteket. Kacsintással jelzi, hogy értette és ott lesz. Nem mondom meg Jasonnek. Csak nem tudja meg.

A tanár belép, nekünk pedig elkezdődik a következő egy óra szenvedés.

Az óra után a mosdó fele indulok. Jason nem volt ott ahogy megígérte, ezért kénytelen vagyok egyedül eligazodni.

-Nicsak, ki van itt- hallok meg a hátam mögül egy hangot, ahogy mosom a kezem. Nyelek egy aprót.

-Mi...mit akarsz tőlem? - fordulok vele szembe. Remegő kezekkel támaszkodva a csapon.

-Oh, te azt pontosan tudod. Még mindig azzal a tökfilkóval vagy? Nem is zavarnak a dühkitörései? Ez érdekes. - lép közelebb hozzám.

-Honnan? -suttogom.

-Én mindent tudok. És mindent látok- kúszik egy pimasz vigyor az arcára- Na szóval, még mindig úgy gondolod, hogy vele kellene lenned? Még mindig szereted?

Elszorul a torkom. Ezekre a választ még én magam sem tudom.

-Nem tudom- mondom ki amire gondolok. Hiába fáj ez az igazság.

-Akkor miért nem térsz át hozzám- tagolja a szavakat, miközben egyre közelebb ér hozzám.

-Mert...mert- próbálok kifogást találni, de a legrosszabb az egészben az, hogy nem tudok találni. Nem tudok semmit felhozni Jason mellett.

-Akkor? Mi akadályoz meg? - simít végig a combomon, amibe az egész testem beleborzong. Nem akarok ilyet érezni! Iránta nem!

Lassan feljebb vezeti a kezeit a combomon egészen a derekemra, mindvégig a szemembe nézve. Szívem hevesen kezd el verni.
Nem akarom ezt! De mégis. Már nem tudom mit akarok.

Hirtelen mozdulattal felkap, majd a márványlapra rakva, simogatni kezdi a pólóm alatt található hegeket.

-Mit... Mit csinálsz? - próbálom eltolni magamtól, de ő végig lágy mégis akaratos marad.