Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ20Ӝ

Mivel közeledik a látogatási idő vége, ezért kénytelen vagyok elindulni.

-Mennem kell, de megbeszélem az orvossal, hogy hétvégére hazaengedjenek. Rendben?- kérdezek rá azért.

Csak bólint, nem válaszol. Úgy vélem nem szívesen beszél velem, ami nagyon fáj.

Kilépek a kórteremből, és elindulok megkeresni az orvost, akit szerencsére hamar meglelek. Elmondja, hogy két nap múlva már hazajöhet, így hazafele veszem az irányt, de előtte felnézek még Alanhez is, hogy összeszedjem a ruháit.

Nem tudom jó ötlet volt-e felköltöztetni hozzám, de nem akarom magára hagyni.

Felsétálok a megszokott lépcsőn, a lakásába. Ahogy az ismerős illat megcsapja az orromat, elmosolyodom.

Bemegyek a szobájába, és kihúzom az ágya alól a bőröndjét. Felnyitom, majd a szekrényhez sétálok. Kinyitom és a gondosan össze hajtogatott ruháit belepakolom.

Miután végeztem, lezárom, és elindulok hazafele. Csak annyi ruhát pakoltam, amennyi az elkövetkezendő pár hétben elengedhetetlen lesz. Meg amúgy is, bármikor visszajöhetek ruháért neki.

Hiába van tavasz, a jó idő még nem ért ide, ezért egy kabát bőven kell.

A lakásomba felérve leveszem magamról a dzsekimet és bepakolok a vendégszobába.

Hát, ráférne egy takarítás- morfondírozok.

Ebben a szobában talán azóta nem jártam, amióta ideköltöztem. Egy franciaágy van benne, egy szekrénysor és egy íróasztal.

Hiába van már majdnem 10 óra, nekiállok takarítani. Mert, miért is ne? Más bulizik én takarítok.

Mire végzek teljesen hulla vagyok. Ránézek az órára. Mindjárt éjfél. Az ágyat majd holnap befejezem, arra nem maradt időm.

Bemegyek a fürdőbe, hogy egy gyors zuhanyzás után már az ágyamba is legyek.

Holnap el kell mondanom Ellának a fejleményeket.

Amikor elmeséltem neki mindent, Alanről, nagyon megbánt mindent. Azóta mindig mondtam neki, ha valami történt. Ez kb egyenlő volt a semmivel. Most legalább értelmes dolgokat mondhatok neki.

Reggel kómásan kelek az ébresztőmre. Kinyomom és felkelek készülődni. Ahogy megállok a tükör előtt eszembe jut Alan roham, tempóban kezdek öltözni. Felkapom a táskám ( amiben semmi nincs) és kirohanok a lakásból.

A bolt előtt megtorpanok.

Máma jönnöm kell dolgozni- fújok egyet, mielőtt tovább rohanok.

A suli előtt megállok, és kilihegem magam. Felegyenesedek, és lassan besétálok az épületbe.

Alan osztálya fele kezdek sétálni, amikor meglátom a vörös hajú lányt a folyosón ácsorogni.

Meggyorsítom a lépteimet és elé állok, amitől ugrik egyet.

-Beszélnünk kell!- mondom komolyan. Nem akarom, hogy az egész iskola tudja, hogy mi van Alannal, az csak ránk tartozik jelenleg.

Láthatólag nem érti mit akarok, de azért bólint és vár.

-Tegnap Alan felébredt-suttogom.

-Jézus!-vidul fel az arca- és jól van? Beszéltél vele?

-Jól van, de van valami- veszek egy nagy levegőt és csak úgy folytatom - Elvesztette az emlékezetét.

-Ez azt jelenti, hogy nem emlékszik semmire?