Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ28Ӝ

Csillapodik a zokogásom, így felnézek az előttem lévő ablakra.
Megint nyitva van, de nincs erőm felkelni és becsukni.

Kipislogom a szememből a könnyeket és megtörlőm a kezemmel.

Maradj erős Jas, maradj erős-mondogatom magamban. Nem szabad meggyengülnöm.

Veszek egy mély levegőt, majd az ablakhoz sétálva becsukom azt.

Felnézek az órára. Indulnom kell dolgozni.

Átöltözök és megmosom az arcom hideg vízzel. A szemeim vörösek, de mosolyt kerekítek az arcomra.

Kilépek a hálóból és bekopogok a szobájába.

-Elmentem- kiáltom be. Nem hallok választ, így benyitok.

Az ablaknál áll, vagyis térdel fejét a párkányra hajtva.

-Alan, minden rendben?- kérdezem rémülten mellé lépve.
Megfogom a vállát, mire felpislog rám-Jól vagy?

-Én csak- mondja zavartan- ne...nem tudom mi történt-fordul meg, majd leül a földre, így legugulok mellé- én csak itt álltam, és egyszer csak valami mintha fejbe vágott volna.- kapkodja jobra balra a tekintetét.

Megnézem a homlokát, és tényleg látok rajta egy kisebb dudort.
Óvatosan megérintem, mire felszisszen.

-Nem szédülsz?- kérdezem tőle.

-Csak egy kicsit- fogja meg a fejét.

-Feküdj le, hozok neked valamit- mondom. Nem várva meg míg feláll, felkapom és óvatosan lerakom az ágyra, betakarva őt.

Megsimogatom a fejét, majd mosolyogva kisétálok a szobából résnyire nyitva hagyva az ajtót.

Előszedem a telefonom, ami ugyan rendesen betört, de legalább működik, és felhívom a boltot, hogy máma nem megyek be dolgozni. Szerencsére kedves a főnököm, így megengedi, hogy itthon maradjak.

Készítek egy csésze teát, valamint egy fájdalomcsillapító gyógyszert is előszedek, majd visszaindulok Alanhez.

Még mindig ott fekszik, ahol hagytam, kezét a homlokához tartva.

-Gyere, vedd be ezt- nyújtom felé a tablettát. Felültetem és az orra alá tolom a gyógyszert, amit készségesen be is vesz. Szájához emelem a bögrét, hogy le tudja nyelni.

Amint ezt megteszi visszadől a párnára, én pedig ki megyek egy vizes ruháért.

Visszatérek és a fejére helyezem a hideg anyagot, mire összeszorított szemekkel felszisszen.

-Ne aggódj, hamarosan jobb lesz-simogatom meg a fejét.

Odasétálok az ablakhoz, hogy becsukjam,de elött még kinézek rajta.

Nem látok semmit és senkit. Teljes csend van,ami erre felé nem ritka. Bezárom az ablakot és leülök Alan ágya mellé.

-Jobb?- kérdezem.

-Valamivel- motyogja elhaló hangon.

-El kell mennem- mondom- megleszel?

-Persze, menj csak.

Hozzá hajolok és megpuszilom a homlokát. Mosolyogva felállok mellőle és kiindulok a szobából, beengedve Totót.

Felkapok egy pulcsit és kivágtatok a házból. Tudom ki tette, vagyis sejtem.

A ház elé érve megállok és körbe nézek, de sehol senki.

Idegesen túrok a hajamba. A park felé veszem az irányt, ahol meglátom őt pár haverjával.

Haragtól elködösült agyal lépek mellé, elkapva a pulcsija nyakát magam felé fordítom.

-Te voltál igaz?- sziszegem az arcába- Válaszolj!-üvöltök rá.

-Mi voltam én?- kérdezi ártatlanul.

-Te dobtad meg? - direkt nem mondom ki a nevét, pontosan tudja kiről beszélek.

-Ó, az én voltam- mondja könnyedén.

-Te szemét!- húzok be neki egyet erőből, amitől a földre kerül én pedig az alhasára ülök.

-Ha még egyszer hozzáérsz megöllek, világos?- minden szavamat egy ütéssel nyomatékosítom. Nem ellenkezik, így egye jobban felhergelve engem.

Már folyik a vér az orrából, így felkelek róla és az öklömet megrázva elindulok haza.

Nem szeretnék Alanak beszámolni az esetről. Nem tudom ,hogy reagálna rá.

-Még megbánod, Gray. Ezt még megbánod!- hallom James hangját.

Megfordulok és egy csábos mosolyt elnyomva folytatom tovább az utam hazafele.

Sziasztok!😘
Tudom rövid lett, de remélem azért tetszik.😔☺