Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ35Ӝ

Még percekig ül az ölembe, míg végül elkezd megnyugodni.

-Jobban vagy?- kérdezem, miután alább hagyott a sírása.

-Igen- szipogja.

-Szeretnéd elmesélni?- kérdezem bizonytalanul, mire értetlen fejet vág- Hogy mi történt, akor- motyogom el az utolsó szót.

-Nem tudom el kéne-e-hajtja le a fejét.

-Nem szeretném, ha titkolóznál elöttem- mondom a lehető leglágyabb hangon- megígértük, hogy mindent elmondunk egymásnak, emlékszel?

-Igazad van- sóhajt egyet. Rossz érzés fog el. Én sem mondam el neki sok mindent. Nekem is ki kéne tálalnom. Kiszáll az ölelésemből, majd hátrább csusszan.

-Szóval- kezd bele- van egy gyerek Tom, Thomas Dixon. Apám egykori üzlettársa. Tavaly megkeresett, hogy fizessem vissza apám kölcsönét. 4000$-t (~560.000Ft)
Munkát vállaltam, mindent megtettem, míg sikerült kifizetnem. Szerencsére még volt anyi örökségem, ami fedezte nagy részét, de ezután teljesen elfogyott.

-Miért nem szóltál nekem?- kérdezem a szavába vágva.

-Nem tehette, hidd el nekem, az az ember sokkal rosszabb, mint képzelnéd.

Beletörődően sóhajtok, majd várom, hogy folytassa a történetet.

-Na szóval- kezd bele ismét-Miután kifizettem a pénzt azt hittem békén hagy, de nem így lett. Felkeresett, hogy fizessem ki a pénz dupláját. Egy hetet adott, hogy összeszedjem ezt a nem kevés pénzt. Három munkám volt egyszerre, de nem sikerült. Közben még ételt sem tudtam venni magamnak. A házat is kiadtam, azért költöztem el. Elájultam a fizetés elötti napon, pont amikor jöttél- mosolyodik el keserűen- Ezután adott még egy hetet, egy utolsó hetet. Próbáltam mindenkitől búcsút venni, csak tőled nem. Nem sikerült. Naponta kaptam a leveleket, amiket találtál.-néz le a dobozra, ami még mindig a földön hever- Aznap vitt el mikor megcsókoltalak-hajtja le a fejét.

-Akkor?- kap el a bűntudat. Én boldog voltam, hogy végre lesz valami köztünk, miközben ő ki tudja hol volt.

-A többit még, nem szeretném elmondani- szipogja- még nem.

Bólintok, majd közelebb húzom magamhoz.

-Majd ha felkészültél rá elmondod- simogatom a hátát. Körém fonja a kezeit, miközben könnyei megerednek.

-Semmi baj- suttogom nyugtatónak remélt hangon- itt vagyok. Viszont lenne még egy kérdésem.

Könnyes, ám mégis érdeklődő szemmel pillant fel rám.

-A csók az... az mi volt?- teszem fel a kérdést félve.

-Búcsú csóknak szántam, de szerencsére nem az lett- mosolyodik el.

-Akkor ez azt jelenti, hogy lehet valami köztünk?- el sem hiszem, hogy ennyire béna vagyok megkérdezni.

-Azt- bólint.

Elmosolyodok, de nem szólok semmit, csak az ajkaira hajolok.
Lágyan csókolom, a lehető legtöbb érzésemet belevéve. Érzem, ahogy karján végigfut a libabőr, ahigy az enyémen is. Szívem hevesen zakatol, ahogy visszacsókol.
Eldöntöm az ágyon, miközben karjait a nyakam köré fonja, nem szakítva meg a csókot. Nyelvemmel végigsimítok alsó ajkán, hogy elmélyíthessem a csókot, amit hagy is nekem. Kezeim a pólója alá vándorolnak, végigsimítva a gerince vonalát, mire belenyöszörög a csókba. Forró bőrének minden pontja. Gyomrom liftezik, agyam teljesen felmondta a szolgálatot. Vérem hevesen záguld ereimben, bizonyos régiéó felé haladva. Felbátorodva feljebb húzom az anyagot ujjaim alatt érezve a sebhelyes bőrét.

Egy pillanatra megfagy, majd lelök magáról,és felkapja felsőjét.

-Héj, miaz?- kérdezem, próbálva feltápászkodni a földről, mivel az előbbi művelete miatt oda kerültem.

Nem szól vissza, csak mereven figyel előre, könnyei pedig megállíthatatlanul törnek utat arcán.

-Na, mi a baj?- ülök fel hozzá átkarolva keskeny derekát.

-Ezt... ezt még ne, kérlek- fúrja arcát a nyakamba, miközben visszaölel.

-Rendben- szusszanok, fél szemmel lepillantva, lankadó férfiasságomra. Majd akkor tesszük meg, ha ő is jónak látja, addig nem. Szeretem annyira, hogy ezt megtegyem érte.

-Szeretnél itt aludni?- kérdezem.

-Igen- hallom a hangján, hogy vigyorog.

-Akkor menj és hozd át a dolgaidat.- tolom el magamtól, adva neki egy lágy csókot.

Felkel, majd át megy a szobájába.

Eldőlök az ágyon, és csak boldog vagyok. Nagyon boldog.

-Viszont- kapom el a derekát a visszaérkező újdonsült páromnak- még csak két óra lesz, szóval mit szeretnél csinálni?- vigyorgok rá idétlenül.

-Menjünk el fagyizni- csillan fel a szeme. Bólintok, majd megpuszilom a homlokát.

-Akkor elmegyünk. Első randi?

-Első randi- vigyorog, majd ő csókol meg, röviden, de annál több érzelemmel.

-Menjünk- indulok el, felkapva a tárcám.

ӜӜ

-Van valami amit el szeretnék mondani- mondom már a fagyimat tartva a kezembe.

-Mit?- kérdezi, leülve a padra. Ki jöttünk a parkba, most úgy is kevesen vannak.

-A szüleim- nyelek egyet, ő is tudja milyenek- Anyám beadta nekem, hogy apám beteg, meg hogy csak én segíthetek rajta. Persze ennek fele sem volt igaz. Elhívott magához, ahol kiderült, hogy örökbefogadtak egy srácot, helyettem. Apám rámrontott és elkergetett. Mondjuk nem ellenkeztem.

-Nagyon sajnálom - bújik hozzáma mellettem ülő.

-Nem a te hibád- simítom meg a combját.

-Arra gondoltam, hogy elköltözhetnénk. Vissza a házamba- motyogja.

-Nem úgy volt, hogy kiadtad?- lepődök meg.

-Hát, nem vette ki senki- vakarja meg a tarkóját.

-Akkor, költözünk?- csillannak fel a szemeim.

-Ha szeretnéd- mosolyog zavartan.

-Persze, hogy szeretném- kapom fel, mire leejtjük a fagyinkat- Holnap suli után elmegyünk?

-Menjünk.

-De most menjünk vissza venni egy újabb fagyit- nézek le a két édességre a földön.

Lerakom, majd összekulcsolom az ujjainkat, és elindulunk. Egy új élet felé, meg persze fagyiért.

Sziasztok!
Az a harci helyzet, hogy valószínűleg ritkábban lesznek részek, mint eddig. Ugyanis az eddig előre megírt részek elfogytak, persze próbálom behozni a lemaradásomat, de nem tudom milyen tempóba lesz ez végrehajtva.😓😓 Sorry.
Addig is puszillak titeket 😚😚
(Közelítünk az 5K-hoz *.* Köszönöm😘😍)