Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ24Ӝ

A mellkasomon enyhe nyomással ébredek. Kinyitom a szemem és meglátom őt. A mellkasomon alszik szorosan hozzám bújva, Dorotthy pedig az ágy végében, a földön foglal helyet.

Letolom magamról, nehogy felébresszem és kimegyek felöltözni.

Felveszem a fekete farmeromat egy fehér felsővel és vissza indulok a szobába.

Alan az ágyon ül és valamit a kezében tart. Odasétálok hozzá, mire felnéz rám.

-Felkeltél?-kérdezem meg- mit nézel?

Nem mond semmit, csak visszanéz az ölében heverő tárgyra.

Lenézek és látom, hogy a képünket nézegeti.

-Ez mikor készült?- kérdezi.

-Négy éve- motyogom leülve mellé- az állatkertben-nem akartam, hogy meglássa. Ki tudja hogyan reagálna rá.

-Ja, az jó- vidul fel a hangja- és abban a dobozban- mutat fel a polcra- abba is közös képek vannak?- kérdezi mosolyogva.

-Azt nem nézheted meg!- rivallok rá kicsit hangosabban mint akartam, mert összerezzen a hangomtól- Sajnálom- simítom meg a hátát.

-Semmi baj- takarózik ki- megyek készülődni- sétál ki az ajtón.

Idegesen túrok a hajamba. Nem akartam megbántani. Felállok, leveszem a dobozt a helyéről és bedobom az ágy alá.

Összeszedem a cuccomat a táskámba, majd kimegyek a nappaliba, hogy ott várjam meg Alant.

Öt perc múlva jön elő lehajtott fejjel kezében a táskájával, amit kikészítettem neki.

-Minden rendben?- lépek elé.

Nem válaszol csak bólint.

-Induljunk- indulok ki a bejárat felé.

Kilép az ajtó utánam, én pedig becsukom azt kulccsal.

Megfognám a vállát, de kirántja magát az érintésem alól és leindul a lépcsőn.

Úgy döntök nem foglalkozok vele, majd ha akar beszélni velem, akkor fog.

Már majdnem leér, amikor elbotlik és előre bukik a lépcsőn. Utána kapok és karon ragadva visszarántom magamhoz.

-Jól vagy?- kérdezem aggódva.

-I...igen- remeg meg a hangja egy pillanatra- mehetünk- mászik ki a kezem közül és kisiet az épületből.

Tudom, érzem, hogy nincs minden rendben,valami bántja.
Utána futok elkapva a vállat szembe állok vele.

-Mi a baj?- kérdezem- mond el!-próbálok a szemébe nézni.

-Nincs semmi baj, tényleg- mosolyodik el egy pillanatra. Elengedem, de csak azért, mert késésben vagyunk.

-Gyere, siessünk- húzom magam után.

Egészen a suliig nem szól semmit. A kapuban megfordulok és megállok vele szemben.

-Jó legyél- kócolom össze a haját- ha kellek keres meg.

-Rendben.

-Gyere megmutatom a szekrényedet és a termed- intek a fejemmel befele és el is indulok arra.

Odavezetem a szekrényéhez és a kezébe nyomom a kulcsot- ezzel nyílik, az enyém itt van- kopogtatom meg a szekrényem ajtaját.

Kinyitja a szekrényét, én meg magamba imádkozok, hogy ne vegyen észre semmit. Mondjuk mit venne?

Miután végeztünk intek neki a fejemmel, hogy kövessen. Felkísérem az osztályába, ahol Ellena már vár. Tegnap bejött a boltba és elmondtam neki, hogy máma megy vissza Alan a suliba.

Elénk áll és a kezét nyújtja a mellettem álló felé, aki kicsit megszeppenve ugyan, de kezet ráz a lánnyal.

-Ellena, ha nem emlékeznél rám- mosolyog.

-A...Alan- motyogja, majd elengedi a kezét.

- Gyere körbe vezetlek- indul el a terem felé.

A fiú még vet rám egy pillantást, de elindul Ellena után. Én is felindulok a termembe.

Amikor belépek meglátom, hogy a helyemen már ül valaki, vagyis fekszik. Egy fekete hajú srác, velem egy idős lehet.

Odasétálok hozzá és megkopogtatom a padot.

-Tűnés- mondom higgadtan, de határozottan- ez az én helyem.

Nem szól vissza, csak feláll és egyel hátrébb ül. Magamban pufogva ülök le, amikor kinyílik a terem ajtaja és Ellena lép be rajta mögötte pedig Alan. Elmosolyodom és intek nekik.

Látom, hogy Alan a mögöttem ülő srácot figyeli, majd lehajtja a fejét.

Én is hátrapillantok. Az új gyerek, valami elképesztően szemtelen mosollyal a száján figyeli a barátomat.

Erőből rácsapok az asztalára, mire összerezzen és rám néz.

Villámokat szóró szemekkel nézek vissza rá.

Alan áll meg az asztalom mellett és várakozóan néz rám.

Lehiggasztom a tekintetem és végre ráfigyelek.

-Tetszik a suli?- kérdezem.

-Aha, jó helynek tűnik- mosolyodik el halványan.

-Na menj órára- paskolom meg a kezét. Bólint és kisiet a teremből.

Én is előre fordulok, amikor egy lap landol előttem.

"Nem emlékszik semmire?" - áll a papíron.

Előveszek egy tollat és elkezdek írni rá.

"KOPJ LE"-dobom hátra a papírt.

Nem érkezik válasz így végre tudok az épp belépő tanárra figyelni.

-Most pedig gyerekek- szólal meg- üdvözöljétek az új osztálytársatokat James Dixont.

Mindenki hátra néz, még én is. A srác feláll és ő is elmondja a nevét.

Visszafordulok és várom, hogy elkezdődjön az óra.