Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ6Ӝ

Alan

Már éppen szólaltam volna meg, amikor megszólalt a telefonom. Jason rögtön felém pillantott, de én egy pillanatra megdermedtem, szerencsére ez a mellettem ülőnek fel sem tűnt.

- Mennem kell!- pattantam fel.-Majd beszélünk- köszöntem el tőle, amit ő egy mosollyal nyugtázott, és elindult a másik irányba. Idegesen beharaptam a számat.

Mit akar tőlem?- csak ez kattogott a fejemben. Az smsben amit küldött ez állt: "Szokásos hely, 10 perced van".

Amíg az erdő fele mentem, ahol találkozni szoktunk, többször is hátra néztem, hogy nem-e követnek. Nem akartam, hogy bárki meglásson egy ilyen alakkal.

Amint beértem az erdőbe, a gyomrom görcsbe rándult.
Megálltam a pad mellett, de nem ültem le. A kezem a zsebembe rejtve remegett. Egyszer csak előlépett a fák közül, mire nyeltem egy nagyot.

-Nocsak, nocsak- kezdett el közeledni felém- Alan Cox, rég láttalak- állt meg velem szemben.

-Mit akarsz tőlem?- tértem a lényegre azonnal- azt hittem végeztünk. Kifizettem a pénzt.

- Igen tudom- sóhajtott drámaian- de nekem ez nem elég.- mondta vészjóslóan- Egy hetet adok, hogy még kétszer annyit fizess, amennyit a szüleid után kellett. Különben, problémák lesznek.- kezdett el kacagni, majd sarkon fordulva elsétált.

Honnan szerezzek ennyi pénzt?- roskadtam le a padra.

- Ja és még valami- fordult vissza- ha bárkinek szólsz nem várok egy hetet. - ezzel végleg elsétált

Tehát oldjam meg egyedül? Lehetetlen- fogtam meg a fejem.

Nagyjából egy órát ültem ott, azon gondolkodva mit csináljak. Abban biztos voltam, hogy nem szólhatok senkinek, mert ahogy ismertem Tomot, őket is megkereste volna, és ki tudja mit csinál velük.

Elindultam hazafele. Semmi kedvem nem volt azzal a elmebeteggel lenni. Amint beléptem a házba körülnéztem.

Néhány holmimat eladhatom- gondolkodtam.

Sóhajtva leroskadtam a székre, és a fejem az asztalra hajtottam.

Vállalhatnák még egy munkát, azzal keresnék egy kis pénzt.

Behunytam a szemem, majd szépen lassan elnyomott az álom.

Korán reggel, arra keltem, hogy a nyakam kegyetlenül fájt. Lassan feltápászkodtam, és elindultam öltözni.

Miután mindenem végeztem megálltam a tükör előtt, és végig néztem magamon. Kék farmer, fehér póló. Elégedett voltam magammal.

Elindultam iskolába, ahogy minden reggel. Mindig én voltam az első, aki beért. Miután beléptem a nagykapun, a szekrényem fele indultam.

Kinyitottam az ajtót, és valami a lábamra esett. Lenéztem, és egy levelet láttam meg a földön.

Remegő kezekkel lehajoltam érte, és felvettem. Lassan kibontottam, és elolvastam a benne lévő pár sort.

"6 nap".

Most minden nap kapni fogok egy levelet? Akkor sem fogom tudni kifizetni. Ez rengeteg pénz.- gondoltam, majd összegyűrtem a papírt, és bedobtam a szekrény felső reteszébe.
Megindultam az aula fele, és leültem a fotelba. Gondolkodni kezdtem. Tudtam, nem szabad mutatnom, azt, hogy valami nincs rendben. Nem akartam megint összeveszni Jasonnel. Az elmúlt hét is nagyon megviselt, nélküle. Amikor elmondta, hogy meleg, csillant bennem egy kis remény hátha, de nem. Amikor megkérdeztem tőle, akkor rögtön leintett, hogy ő ugyan nem.

Elővettem a telefonom, és azt nyomkodtam, addig, míg Jason meg nem érkezett. Hatalmas vigyorral az arcán jött oda mellém.

-Minek örülsz ennyire?- kérdeztem rá, én is vigyorogva.

-Csak boldog vagyok.-vigyorot tovább

-Azt hittem elzárásod lesz mától

- Ünneprontó- komorult el az arca.
Felkuncogtam.

-Na, mennem kell órára.-álltam fel mellőle.

-Majd beszélünk- köszönt el ő is.

Felindultam a terem fele. Csak azért szerettem az iskolát, mert elterelte a figyelmem a bajaimról. Persze ez sokaknak úgy jött le, mintha én lennék az utolsó stréber az osztályban.

Leültem a helyemre, és vártam az óra kezdetét.

A napom hamar elment. A szekrényemhez mentem, ahol Jason már várt, elmosolyodtam.

-Nem a teremben kéne lened büntetésen?- kérdeztem rá.

-Kéne- sóhajtotta- Képzeld- csapta össze a tenyerét- csak egy hétig kellek bent maradni- vigyorgott rám.

-Tényleg? Jó neked- fordultam a szekrényemhez, ahonnan majdnem kiesett a reggeli levél.

Gyorsan bepakoltam a dolgokat a polcokra, majd bezártam az ajtót.

Jason már nem volt mellettem. Észre sem vettem, hogy elment. Lehet azért, mert máson járt az agyam. Mondjuk azon, hogy hogyan fogok összeszedni ennyi pénzt.

Sóhajtva elindultam hazafele, mert lassan mennem kellett dolgozni.

Az utcán, nem messze az otthonomtól, megláttam a helyi bár kirakatában, egy hirdetést.

"ÉJSZAKÁRA PULTOST FELVESZÜNK!"-állt a lapon.

Benyitottam, hátha van esélyem az állásra. A teremben egy középkorú férfi állt. Oda mentem hozzá, majd megszólítottam.

-Jó napot!Alan Cox vagyok, és az állásra szeretnék jelentkezni.

-Hány éves is vagy?-kérdezte fel sem nézve a papírokból.

-16.

-Volt már hasonlóban részed?

-Még nem, de úgy érzem jó lennék benne.

-Mivel kiskorú vagy nem alkalmazhatnálak, de nagyon kell egy pultos, úgyhogy felveszlek.
Holnap este kezdesz. Nyolckor. Ne késs.Elmehetsz

-Köszönöm Uram! Viszlát Uram!- köszöntem el, majd kisétáltam a helyről. Semmi kedvem nem volt egy füstös bárban dolgozni, de nem tehettem mást. Elindultam a boltba, ahol remélhetőleg ki tudtam verni a fejemből Tomot és az egyéb gondjaimat.