Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ4Ӝ

Miután Alan kiviharzott a lakásomból egy órát bírtam feszülő idegszálakkal.

Felálltam, és egy mozdulattal mindent lesöpörtem az asztalról.

Ott álltam mint egy idegroncs.

Nem tudtam hol rontottam el, nem mondtam neki semmi olyant, ami bántó lett volna. Ordítani szerettem volna, de visszafogtam magam, csak a dühös könnyeim törtek elő. Magamra haragudtam, de nagyon.

Miután lenyugodtam annyira, hogy gondolkodni tudjak, elkezdtem összeszedni a szilánkokat és az ételt.

Először a tésztát szedtem fel.

-Most már el sem rakhatom-
motyogtam, miközben dobtam ki a szemétbe.

Lehajoltam, hogy a szilánkokat is összeszedjem. A nagyobb darabokat könnyedén felszedtem és a kukába raktam.
A földön lévő egyik szilánk hirtelen a csuklómba vágott miközben szedtem fel.

Az előtörő vörös nedvtől émelyegni kezdtem. Gyorsan levettem az egyik konyharuhát és a sebre szorítottam. Hamar átáztatta azt is a vérem, de lassan elállt.

Émelyegtem,és kezdtem elájulni.

Lassan felálltam és a fürdőbe csoszogtam. Kivettem az elsősegély dobozt, és levettem a konyharuhát a karomról. A csuklómon egy vékony, ám hosszú és mély seb húzódott. Úgy néztem ki, mint aki eret vágott.

Ilyenre is csak én vagyok képes- fortyogtam.

Odasétáltam a mosdóhoz és megnyitottam a csapot. A víz nagyon csípett, de legalább kitisztult.

Megfogtam a ládát és kisétáltam vele a konyhába.Kinyitottam a kék dobozt, majd kivettem belőle a fertőtlenítőt, meg egy fáslit.

Bekentem a sebemet a sárgás folyadékkal, majd betekertem a kötszerrel.
Csak ültem ott és néztem ki a fejemből. Nem akartam, hogy így végződjön az este. Meg akartam vele beszélni. Mindent.

A szemét fele néztem, amit ott hagytam. A föld kissé véres volt, körülötte szilánkok.
Felálltam és seprűvel összehúztam egy kupacba őket. Többre nem voltam képes.

Bementem a fürdőbe, és visszavittem a dobozt a helyére, majd lezuhanyoztam. Megnyitottam a hideg vizet. Ki kellet áztatnom a fejem.

Mikor végeztem felvettem a pizsamámat, ami egy fehér pólóból, és egy kék térdgatyából állt. Bementem a hálóba és lefeküdtem az ágyra. Próbáltam úgy csinálni mint aki ezek után is tud aludni.

Reggel élni sem volt kedvem. Alig aludtam este, többnyire forgolódtam az ágyon, és ha aludtam is rémálmom volt.

Nagy nehezen felálltam, és neki álltam öltözni. Felvettem egy fekete farmert, fekete pólóval. A pulcsim kapucniját a fejembe húzva indultam el otthonról.

Nem szoktam pulcsit venni, de a kezemet nem akartam, hogy lássák. Nem kellett nekem a pletyka, hogy öngyilkos akartam lenni. Pedig legszívesebben az lettem volna.
A suliba rögtön a szekrényemhez mentem. Meg sem próbáltam az aulát.

Ha ott is van, nem akarna látni.

Miután kinyitottam az ajtómat csalódottan felsóhajtottam.

Mondjuk mit vártam? Majd ott áll egy levél, hogy "sajnálom" vagy nem tudom. Naiv vagyok.

Elindultam az aula fele, mivel csak azon  át tudtam terem fele menni.

Amikor beléptem nem láttam a helyünkön. Sóhajtottam egyet. Hiányzott, nem akartam összeveszni a legjobb barátommal.

Felindultam a terem felé, ahol egy rémunalmas kémia várt rám. Nem akartam bemenni, de addig sem azon kattogott az agyam, hogy hol rontottam el előző este.

A teremben senki nem nézett rám. Ez most kivételesen megnyugtatott, mert nem akartam figyelmet kapni.

Leültem a székemre fejem a kezemre hajtva. Már csak arra emlékszem, hogy a tanár belép az ajtón, és elaludtam.

Arra ébredtem, hogy valaki rázogat. Felnéztem és Ellena állt velem szemben. Kihúztam magam ültömben, majd várakozva néztem rá.

- Nem akartalak megzavarni, de nem tudsz semmit Alanról? Tegnap óta nem láttam. - ült le velem szembe.

- Találkoztam vele - motyogtam. Nem akartam elmondani neki.

- Miért nem mondtad?- rivallt rám a szemben ülő- szólnod kellett volna.

-Én csak- hajtottam le a fejem- nem végződött túl jól az este.- Kezdtem el a pulcsim szegélyével játszani.

- Összevesztetek?- kérdezte.
Nem válaszoltam. Ebből úgy is megérti.

- Értem- törődött bele- akkor nem zavarlak.- állt fel rögtön, és már itt sem volt.

Visszadőltem a padra.

Suli után elmegyek hozzá, majd maximum kidob, de látnom kell.- döntöttem el magamban.

Az iskola végével elindultam Alan házához. Nem tudtam mit fog reagálni rám. A gyomrom görcsbe rándult.

Öt perc alatt a házánál lettem, majd kis hezitálás után becsengettem. Alig fél perc múlva kinyitódott az ajtó.

Ott állt, és ahogy meglátott csukta is volna be azt. A lábamat gyorsan az ajtó és a keret közé raktam.

- Kérlek- mondtam elhaló hangon- beszéljük meg.

- Nincs mit megbeszélnem.- szólt a hangja idegesen- menj el.

- Kérlek- szorult el a torkom

- Figyelj! Nem akarlak látni. Menj el, és kérlek a boltba se nagyon gyere. Nem akarok beszélni veled.- szólt rám.

Kihúztam a lábam a résből, és hátra léptem. Ő persze hangosan becsapta, jelezvén tényleg tűnjek el.

Elindultam haza fele. Össze voltam törve teljesen.

Mire hazaértem már nagyon közel álltam a síráshoz. Amint becsukódott mögöttem az ajtó, összecsuklottak a lábaim, és a földre rogytam. Térdeimet átölelve zokogtam fel. Fájt mindenem, de legjobban a lelkem fájt, úgy mint még soha.