Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ25Ӝ

Nap végén látom, hogy az új srác kiindul a teremből, így én is kimegyek.

Tudom, hogy nem szép dolog követni valakit, de nem sejtek jót ezzel a sráccal kapcsolatban. Látom, hogy bemegy a mosdóba, így oda már nem megyek utána, hanem a szekrényemhez indulok.

Az aulában látom, hogy Ellena ül az egyik fotelban, így odamegyek hozzá.

-Alan?- kérdezem mikor leülök mellé.

-Kiment a vécére- vonja meg a vállat.

-Mikor?- kérdezem aggódó hangon

-Pár perce, miért?- néz rám.

-Meg kell néznem valamit- motyogom és visszarohanok a folyosón egyenesen a mosdók fele.

Benyitok ahol látom, hogy a kézmosónál áll, viszont Jamest nem látom sehol, így egy kicsit megnyugszom.

-Mehetünk? - kérdezem, mintha semmi nem történt volna.

-Persze- bólint, majd elzárja a csapot.

Ki indulunk az utcára, ahol Alan hangosan ecseteli, hogy milyen jó napja volt, meg hogy mennyire szereti az iskolát.

-Reggel miért voltál olyan morcos?- kérdezek rá arra, ami már nagyon érdekelt.

-Semmi érdekes- motyogja- Ki az a srác, aki az osztályodba jár?- néz fel rám.

-James Dixon- mondom, mire megtorpan és a szemei nagyra kerekednek.

-Mi a baj?- kérdezem aggódva- minden rendben?

-Én csak...- motyogja maga elé- csak olyan mintha már láttam volna valahol, meg a neve is nagyon ismerős.

-Én nem tudok róla, hogy ismertél volna egy ilyen nevű srácot- mondom neki, mire láthatólag megkönnyebbül- Gyere menjünk- fogom meg a karját.

Amint felérünk a lakásba ő rögtön a szobájába megy, ahogy én is az enyémbe.

Mikor kinyitom az ajtót látványtól a szívem kihagy egy ütemet.

Az ablakom tárva nyitva, a padlón pedig egy jókora tégla.

Lehajolok érte, amikor észreveszem, hogy rá van ragasztva egy papír.

"Nem emlékszik semmire?"
"KOPJ LE"- áll a papíron. Még a lélegzetem is eláll ahogy ráeszmélek, hogy ez az én írásom.

Ledermedten állok a szoba közepén, amikor kopognak az ajtómon. Rádobom a követ az ágyra és kinyitom az ajtót.

Alan áll velem szemben.

-Csak Dorotthyért jöttem- motyogja.

-Persze- lépek hátra, felveszem a földről és a kezébe adom.

-Köszi- mondja halkan, majd visszafordul a szobája felé.

Valami nagyon nincs rendben, érzem. Az iskolában olyan jókedvű volt, viszont amint hazaértünk teljesen megváltozott.

Becsukom az ajtót és visszanézek az ágyamon heverő téglára. Megfogva belevágom a táskámba, holnap kérdőre fogom vonni azt a James gyereket, de most Alannel foglalkoznom.

Kimegyek utána és halkan bekopogok.

Kinyílik az ajtó és ő áll ott vörös szemekkel.

-Alan mi a baj? Miért nem mondod el?- vonom kérdőre, kedvesnek szánt hangon.

-Én csak- kezd el szipogni- én csak nem akarom, hogy miattam aggódj. Nem akarok a terhedre lenni- folynak le a könnyek az arcán.

Nem szólok hozzá, csak szorosan magamhoz ölelem és a lábai alá nyúlva visz be a szobájába, leülve vele az ágyra.

Ahogy a szipogás lassan átvált zokogásba úgy vonom köré egyre szorosabban a karjaimat.

-Semmi baj- simogatom nyugtatóan a hátát- nincs semmi baj. Nem vagy a terhemre. Addig maradsz ameddig szeretnél, engem nem zavarsz.

Lassan megnyugszik a karjaimba és felemeli a fejét. Egy pillanatra késztetést érzek rá, hogy megcsókoljam, de inkább csak a homlokár adok egy puszit.

-Ígérj meg valami- nézek rá komolyan- ha ezentúl bármi bánt azonnal szólj nekem, rendben?

-Rendben- mondja, majd a vállamnak dönti a fejét.

-Nekem el kell mennem dolgozni- mondom pár perc múlva, mire felém kapja a fejét.

-Veled mehetek?- kérdezi reménykedve.

-Legyen, de előtte egyél, még mindig nagyon sovány vagy- mondom neki, mire lenéz a karjára, ahol még mindig látszanak a sebhelyek. Nem tudom ki és mit tett vele, de ha megtalálom minimum megölöm.

Feláll az ölemből és kisiet a konyhába. Felállok és utána megyek. Mikor oda érek ő már az asztalnál ül és egy tányér levest falatozik.

Besietek a hálómba a tárcámért és már indulok is ki. Valamivel megnyugtatóbb az, ha tudom velem lesz.

Leérünk a boltba, ahol Mrs. Marriett vár. Ahogy meglátja a mögöttem belépő fiút elkerekedik a szeme.

-Jó napot- köszön illedelmesen

-Jézusom, Alan- terem mellettünk rögtön az idős asszony- minden rendben? Annyira rég láttalak- öleli magához.

-Ő Mrs.Marriett- mutatom be neki - itt dolgoztál nála.

-Ó, tényleg?- csodálkozik

-Menjen, asszonyom pihennie kell-mosolygok rá.

-Rendben. Vigyázzatok magatokra- veszi le magáról a köpenyt és kisétál az üzletből.

-Tényleg itt dolgoztam?-kérdezi.

-Igen, pár hétig- veszem fel magamra a köpenyem- gyere ide leülhetsz- mutatok a mögöttem álló székre.

Engedelmesen leül rá, majd egy füzetet vesz elő, amit a táskájában hozott. Mivel nincs sok vásárló ezért oda fordulok hozzá.

-James nem mondott neked semmit, ugye? - kérdezem ártatlanul.

-Nem, nem mondott semmit - rázza meg a fejét- Miért?

-Csak érdekelt- vonok vállat visszafordulva a pulthoz.

Jó fél óráig senki nem jön, amikor belép egy idős úr egy kutyával az oldalán.

-Elnézést uram- szólok oda neki - kutyát nem szabad az üzletbe hozni.

-Akkor hova vigyem?- kérdezi csalódottan.

-Én vigyázok rá- szólal fel a mögöttem ülő- már úgy is végeztem a tanulással.

- Igazán vigyáznál Bettyre?- kérdezi meglepetten.

-Legyen- mondom sóhajtva, miután megláttam Alan tekintetét.

Kisétál a pult mögül és megfogva a kutya pórázát kiviszi a bolt elé.

Fél szememet végig rajtuk tartom, de úgy látom nagyon jól el vannak.

A férfi kifizeti a holmikat amiket vett, majd kisétál az ajtón.

Látom, hogy beszél még valamit Alannel, aki visszajön a boltba.

-Akarok egy kutyát - mondja szinte csak magának.

Úgy teszek mint aki nem hallotta, majd felnézek a falon csüngő órára.

-Ideje indulni- állapítom meg- menj előre, hamarosan otthon leszek én is- intek a kezemmel.

-Oké-mondja majd a táskáját felkapva kifut az utcára.

-Szóval egy kutya- könyöklök a pultra- egy kutya.