Alan
Óvatosan kinyitom a szemem, hogy hozzászokjon a hirtelen betörő fénynek, ami a félig elhúzott függönyön áramlik be.
Mindenre emlékszem a tegnapi napból és nem tudom hova tenni. Mitől lehettem rosszul olyan hirtelen? Nem hiszem, hogy James tette. Kedves velem. Ő nem tenne ilyet.
-Fent vagy? -kocogtatom meg a vállát, mivel háttal fekszik nekem.
Látom, hogy vesz pár mély levegőt, majd bólint. Felém fordulva fürkészi a tekintetem,majd egy halvány mosollyal jutalmaz.
Elpirulva kezdem inkább a takarót fürkészni, ami a mesztelen testünket takarja. A tegnap este után, már nem csináltunk semmit, hanem azonnal lefeküdtünk aludni, így kimaradt a fürdés és a felöltözés.
-Elmegyek fürdeni-kel fel mellőlem, majd felvéve az alsóját, kimegy a szobából.
Felkelve kezdem én is keresni a holmiakat, amik a földre kerültek legutóbb
A lepedő alattunk teljesen összegyűrve helyeszkedik el. Jól megtornáztuk a múlt éjszaka.
Felállva keresek magamnak valami ruhát, mivel már két napja ugyan az van rajtam.
Hamar megtalálom a bőröndömet, amiből előkeresek egy alsót, amit hamar felkapok magamra. A többit majd akkor, ha lefürödtem.
Ruháimat lerakom az ágy szélére és a fekete függönyhöz sétálok. Elrántom és kikémlelek rajta, hátha találok valamilyen ismerős helyet.
A kilátás egy udvarra néz, amiben hatalmas gaz árulkodik arról, hogy már régen járt ott ember.
A telek végében áll egy kis bódé, ami valami fél fészer lehet. A környéken rendezett udvarok, csak ez az egy tűnik ki a tömegből. Tehát a kertváros vége felé lehetek.
Felnyúlok a fogantyúért, hogy azt elfordítva friss levegőt juttassak a helyiségbe.
Nyílik az ajtó, amitől a kezem megfagy a mozdulat közben.
-Mit csinálsz? -néz rám nagy szemekkel James.
-Csak nagyon állott a levegő, gondoltam szellősztetek-pillantok vissza az ablakra, majd ismét a fiúra.
Bólintással jelezi, hogy kinyithatom a fakeretet.
-Menj el fürdeni, elkísérlek-jön oda mögém, ajkaimra egy lágy csókot lehelve.
Elpirulva bólintok, majd a szemébe nézve adok egy csókot azokra a hihetetlenül puha ajkaira.
Belemarkol a fenekembe és egy mozdulattal a derekára kap. Apró sikkantással jelzem a megleptségemet, amit az előző művelete váltott ki belőlem.
Ajkaira egy kaján félmosoly terül el, ahogyan a lábaim a dereka köré kulcsolódnak. Hevesül marni kezdi a számat amit azonnal viszonzok is neki.
Derekáról bomlani kezd a törölköző, ami nem éppen nyugott éksségét takarja.
Kezemet a hátáról levezetem magunk közé, hogy az alhasát kezdjem el simogatni. Tegnapi tapasztalataim után ezt igenis élvezi.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT
RomantizmAzt hittem melletted maradhatok, de eltávolodtunk egymástól. Vissza foglak szerezni és vigyázni fogok rád. Megígérem. Örökre melletted maradok. (+18as részek, trágár beszéd, homoszexualitás)