Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ34Ӝ

Az óra elején James kimegy a teremből, amit nem értek, de nem is érdekel. Az kattog a fejemben, hogy mivel engesztelhetném ki Alant.

Vannak ötleteim, de nem tudom bevállnának- e. Úgy döntök megvárom míg visszatérnek az emlékei, addig nem teszek semmit.

Megszólal az óra végét jelző csengő, én pedig felállok és elindulok megkeresni Alant, hogy bocsánatot kérhessek tőle.

Megállva a termük ajtaja elött, veszek egy nagy levegőt és benyitok.

A helyén kipakolva a cuccai, de ő nincs sehol. Ellena lép elém, mire nekem összeugrik a gyomrom, de próbálok nyugodt maradni.

-Nem láttad Alant?- kérdezem tőle.

-Reggel még itt volt- néz hátra az említett helyére- kikéreszkedett és azóta nem jött vissza.

-Ez mikor volt?- kérdezem tömény aggodalommal a hangomba.

-Olyan- néz rá az órájára- fél órája.

- Kösz- mondom, és már ki is fordulok a teremből.

Lehet rosszul volt, azért ment ki.-nyugtatom magam.

A lépcsőnél megpillantom Jasont, így odamegyek hozzá.

-Hol van?-kérdezem megállva mellette.

-Ki is?- néz rám ártaltanul. Ha azt hiszi beveszem, akor téved.

-Alan- mondom határozottan nézve a szemeibe.

-Ó, hogy ő- húzódik aljas mosolyra a szájja.

-Tudod hol van igaz?- kezdek egyre idegessebb lenni, amit nem félek nem mutatni.

-Beszélgettem vele, talán otthon keresi az emlékeit- fordul felém teljes testével, tartva a gúnyos hangsúlyt.

-Mi? Ezt, hogy érted?- fut el a méreg teljesen

-Meséltem neki arról a bizonyos dobozról- kuncog egyet.

-Honnan tudsz te arról?- lepődök meg.

-Ugye viccelsz? Amikor nem vagy otthon szabad bejárásom van- legyint egyet- az a kutya nem valami jó házörző.

-Miket mondtál neki?- fordulok én is felé.

-Kérdezt meg tőle- vigyorodik el.

Megszólal a csengő, ő pedig körbe néz.

-Ha most megbocsájtasz- indulna el, de elállom az útját.

-Ha bármi baja lesz - sziszegem a képébe.

-Tudom, tudom- egészít ki- teljesen kicsinálsz, bla bla.

Nem szólok vissza, hanem elrohanok, egyenes haza. Ha igaz az mond, akkor tényleg otthon van, de már nem tudom higgyek-e neki.

Lihegve toppanok be a lakásba, körbe pillantva.

-Alan!- kiáltom el magam- Alan, itthon vagy?- miután nem kapok válszt, a háló felé veszem az irányt, melynek ajtaját legnagyobb meglepetésemre résnyire nyitva találom.

Benézek, ahol Alan ül a földön, egy lapot szorongatva. Rögtön felismerem, hogy mi is az.
Meghökkenve állok.

Megtalálta a levelet. Visszatértek az emlékei? Az nem lehet.

Lerakja a levelet maga mellé, majd fejét a térdére hajtja.

Belépek a szobába, mire felzokog.

-Alan! Mit keresel itt?- teszek úgy mintha nem tudnám- Mit csinálsz azokkal?- nyelek egyet

-Visszatért- motyogja- minden visszatért- csuklik el ismét a hangja.

Leguggolok mellé és szorosan átölelem.

-Minden rendben lesz- suttogom neki-Minden rendben.

Megfeszül karjaimba, ahogy a zokogás teljesen úrrá lesz rajta.

Felkapom és az ágyra ülök vele.
Arcát a nyakamba fúrja. Szivem összeszorul, nem akartam ennyire összetörni. Úgy érzem minden miattam lett, minden az én hibám.

Lassan lenyugszik, majd elernyed a karban. Elaludt. Lerakom az ölemből az ágyra, majd betakarom.

Ha meglátom azt az idiótát agyonverem, de most nem állok le.

Megtörlöm a szemeit, majd felkelek, hogy csináljak egy teát. Nem tudom, hogy szereztem egy barátot vagy éppen elveszítettem.

-Jason- hallom meg a hangját fél óra múlva a szobából, így lerakom a poharat a kezemből- Jason!- sikít fel, mire berohanok hozzá.

Rémálma lehet, mert még alszik. Testét kiverte a verejték és jobbra balra forgolódik.

-Alan- rázom meg a vállánál, mellé lépve- Alan, itt vagyok- ültetem fel, mire kinyitja a könnyes szemeit.

-Jason-bújik hozzám szorosan átölelve- úgy féltem - szipogja.

-Semmi baj, itt vagyok- vonom szorosan köré a karjaimat- nincs semmi baj. Itt vagyok és itt is maradok- komolyan gondolok minden egyes szót. Ha kell a halálba is követem.