Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ8Ӝ

Alan

Amikor felkeltem, csak az járt a fejemben,hogy ma kell fizetnem Tomnak. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de nem ment.

Egy hangra lettem figyelmes. Rögtön felismertem, Jason volt az.

-Pihenj még- motyogta álmos hangon.

Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és az első amit megláttam, az az engem fürkésző, aggódó tekintete volt. Körbenéztem a szobán, de nem tűnt ismerősnek.

-Hol vagyok?- kérdeztem rekedten, megköszörültem a torkom.

- A kórházban. Ki voltál száradva és elájultál. Két napig még bent kellesz maradni.

Kipattant a szemem. Nem várhattam addig, amíg kiengednek.

-Nem engednek ki előbb?- kérdeztem aggódva.

-Nem hiszem, az orvos nagyon határozottnak tűnt. Miért?

-Nem lényeges.- csak egy pszichopata akar az életemre törni, ha nem fizetek.

- Milyen nap van?- kérdezősködtem

-Szombat, hajnali egy óra

Akkor már úgy is elkéstem.

-Aludj még, én itt leszek- mondta, majd a hajamat kezdte simogatni.

Kár, hogy nem örökre- gondoltam.

Behunytam a szemem,és elaludtam.

Másnap az orvos megvizsgált, majd miután látta, hogy jól vagyok hazaengedett. Jason szeretett volna velem maradni pár napig, de nem engedtem neki.

Megkérdezte, hogy miért költöztem el a szüleim házából, egy régi rozoga panellakásba. Nem mertem neki elmondani, hogy kiadtam a házat. Kellett a pénz, nem tudtam mit csinálni.

Miután beléptem a házba, a szobába indultam. A dobozokat kipakoltam már régebben.

A telefonom itthon maradt, mondjuk két napot kibírtam nélküle.

Megnéztem az üzeneteimet. Három üzenet jött Tomtól. Nyeltem egyet, majd megnyitottam az elsőt.

"Nincs képed fizetni mi?"-állt az elsőben. Megnyitottam a másodikat is.

"Most hallottam mi történt, ne aggódj, nem bántalak amíg jobban nem leszel."-nagyot nyeltem.

Honnan jött rá?

Megnéztem a harmadik üzenet dátumát. Akkor küldte, amikor kiengedtek a kórházból. Megnyitottam.

"Látom jobban vagy. Mivel nem fizettél, teljesítem az ígéretem. Jövőhét Szombat este 10 óra. Szokásos hely. Ha nem jössz megkereslek. Senkinek ne szólj!"

Nagyot nyeltem.

Egy hét. Egy hét alatt búcsúzzak el mindenkitől, úgy, hogy nekik ez ne tűnjön fel? Mert onnan, ahova visz, nem jövök ki épen, vagy éppen élve. Túl jól ismerem már ahoz, hogy tudjam mire képes.

Folyni kezdtek a könnyeim. Annyira futottam volna Jasonhöz. Oda akartam bújni hozzá, megölelni. Akármit csak velem legyen, de tudtam ez nem lehetséges. Nem akartam belemártani az én gondjaimba.

Eldőltem az ágyon, és a párnába temetve az arcom sírtam tovább. Nem akartam elmenni, elhagyni mindenkit, és mindent amiért megküzdöttem, de nem volt más választásom. Nem akartam, hogy megkeressen. Így legalább volt esélyem túlélni.

Reggel korábban keltem, mint általában. A hajam nedves volt, és abban a ruhába voltam, amiben kijöttem a kórházból. Felkeltem, és elindultam a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. Lezuhanyoztam, majd felvettem egy fekete farmert, egy szintén fekete pólóval, a fekete télikabátomról nem is beszélve. Úgy néztem ki, mint aki gyászol, mondjuk gyászoltam is, saját magam. A szemeim kisírtak voltak, és a szőke hajam szanaszét állt. Megmostam az arcom, majd az ajtóhoz sétáltam.

Elindultam, hogy minél előbb az iskolába legyek. Hamar oda értem, hamarabb is mint a régi házamból. Benyitottam, és elindultam a szekrényemhez.

Kinyitottam, és kiesett belőle egy papír, ami össze volt hajtva akkorára, hogy beférjen a szekrényem feletti résen.

Lehajoltam, és felvettem. Amikor kinyitottam a szívem is megállt. A papíron pirossal volt írva ez a szöveg:
"Ne szólj senkinek, vagy ők is kapnak egy levelet... a véreddel írva." Kiejtettem a kezemből a lapot, és hátra léptem. A szám elé kaptam a kezem, és szaporán vettem a levegőt.
Mikor feleszméltem rögtön lehajoltam, hogy felvegyem.

Begyűrtem a szekrényem felső polcára, ahol már nem egy levél sorakozott. Bevágtam az ajtót, és elindultam az aula fele.

Felraktam magamra az egyik jól begyakorolt "minden rendben van" arcomat, nem szabadott látszania annak, hogy valami nem stimmel. Leültem az aulába, és egy könyvet kezdtem lapozgatni.

Minden rendben. Minden rendben- csak ez járt a fejemben.