Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ45Ӝ

Alan
18+

Csak ülök a földöm, kábultan figyelve, ahogy három nagydarab srác bepakolja a dogokat, míg James az ingatlanossal veszekszik.

Nem vagyok jól, megint nem. A fejem hasogat és úgy érzem magam, mint aki most kelt fel egy átbulizott éjszaka után. Erre még rátesz,hogy mindent tompán látok valamint hallok. Legalább nem ájultam el, de a hatás így is megmaradt.

-Jól vagy?-jön oda hozzám James. Ráemelem a tekintetem.

-Aha-bólintok, majd véget nem érő vigyorgásba kezdek. Mi van velem?

-Igyál egy kicsit-tolja a kezembe az üveget, melyet a konyhapultról szedett el.

Belekortyolok, mire a torkomat végigmarja az alkohol jellegzetes íze.

-Nem kérek-tolom el a poharat, megtörölve a számat.

-Nem kérdeztem, hogy kéred-e! -ordít rám, mire bennem akad a levegő. Mitől ilyen?

Visszaveszem tőle az italt, majd ismételten beleiszok. Testem összerándul, de nagynehezen leküzdöm.

-Jó fiú-vigyorog, majd felállva elsétál.

Mire megiszom a löttyöt, már teljesen elveszítem a fejemet. Mindenen nevetek és úgy érzem magam, mint akit bedrogoztak. Mondjuk nem kételkedem, hogy nem.

-Most pedig-kap fel pár óra múlva, mikor visszatér hozzám. Csak mi vagyunk, meg a haverjai. Nem sejtek jót, de a testemet nem én irányítom. Utálom ezt az érzést.

Megcsókol amit viszonozni is kezdek azonnal. A hátamon is megérzek egy tenyeret, mely nem Jamesé. A tulajdonosa harapdálni kezdi a nyakamat, amitől nyögdécselni kezdek.

A póló pillanatok alatt kerül le rólam és a két fiúról is. Felszisszenek, ahogy a sebeim a hideg padlóhoz érnek, de ők ezzel nem törődnek.

Agyam tisztulni kezd, de nem vagyok képes ellenkezni.

-Kérlek-próbálom ellökni magamtól őket, mikor már a nadrágomat veszik le rólam. Rajtuk már rég nincsen semmi. Nem merek odanézni. Nem élvezem, egyáltalán nem.

-Mit szeretnél? -simít végig az arcomon James, amitől végigfut a gerincemen a hideg. Arcán egy perverz vigyor ül. Nyelek egyet, mielőtt bármit is mondanák.

-Engedj el! -tör ki belőlem a zokogás, ahogy mozgolódni kezdek alattuk.

Lefogják a karomat, nekem pedig a tűdőmbe szorul a levegő, szívem pedig heves kapalásba kezd.

-Sajnos ezt nem tehetem. -kezd el kezeledni felém. Behunyom a szemem, hogy ne lássam a szerszámát. Nem vagyok képes-Nyisd ki a szádat-fordít maga felé. Kelletlenül engedelmeskedek neki. A hajamra fogva tart egyhelyben. Öklendezek, ahogyan túl méjre kerül a torkomba. Nem bírom.

A nadrág rólam is lekerül, majd hideg ujjakat érzek meg a bejáratomnál, ahogy a lábaim is széles terpeszbe kerülnek.

-Kérlek-zokogom még mindig Jamsel a számban. Végre elengedi a hajam, nekem pedig könnyes szemmel esik hátra a fejem.

Próbálok lazítani, hogy ezzel magamon is segítsek, de egyszerűen nem megy.

Jasont akarom. Oda akarom bújni hozzá. Miért kellett otthagynom? Ő soha nem tett volna velem ilyet. Akár milyen szokott lenni, akkor is szeretem és hiányzik.

Torkomból sikoly tör fel, ahogy az ismeretlen srác elmerül bennem.

Minden egyes lökése egy pokol, de nem bírok sikítani. Fáj kegyetlenül fáj, de nem bírok hangot kiadni magamból.

-Kérlek-suttogom, elszorult torokkal.

-Ne figyelj rá Steven-hallom meg James hangját. Vergődni kezdek, de ettől csak rosszabb lesz az egész. Próbálom nem érzékelni a dolgokat, nem észrevenni, ami történik, de a fájdalom úrrá lett már rajtam.

Ahogy egyre gyorsít, úgy leszek én is egyre gyengébb már homályosan látok, testem pesig kezdi elveszíteni a maradék erejét. Megérzem magamban az élvezetét, nekem pedig egy megkönnyebült sóhaj szökik ki az ajkamon.

Szívem hevesen ver és a légzésem is szabálytalan. Kiszáll belőlem, mire próbálnák felkelni, de egy kéz visszalök.

-Most én jövök-térdel felém, most James.

-Eressz el! -ordítok rá és felülök, lölökve magamról.

-Tessék? -ül fel ő is, szikrákat szóró szemmel. Testemet elárasztja az adleralin, úgy pattanok fel állásba.

-Nem akarom ezt! Hagyj békén!-minden egyes szót telitorokból üvöltök felé, bekönyesedő szemekkel.

-Ilyet nem szabad monadni-jön közelebb. Megfogva a vállamat, egy mozdulattal térdel bele a gyomromba, nekem pedig összecsulik a lábam és a földön kötök ki.

-Még mindig úgy gondolod, hogy nem engedelmeskedsz? -rántja fel a fejem.

-Utállak! -adom ki magamból az utolsó szusznyi levegőt is.

-Tehát nem. Rendben. Akkor mondjuk úgy, hogy az életed ezentúl a drágalátos szerelmeden múlik-vigyordik el. Mit akar tenni velem? Gondolkozni sincs időm, mert egy kemény tárgy landol a tarkómon, nekem pedig eltűnik a világ a szemem elöl.

Na gyermekeim 😔
Helyzet a következő. Még egy rész és egy epilógus van hátra valamint egy "Írói elköszönő",ahol néhány érdekességet olvashattok majd.
Ezer puszit Mindenkinek 😘❤