Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ40Ӝ

A külön töltött éjszaka után nyúzotabb vagyok mint általában. Hiába mondta Alan, hogy megbocsájt, érzem, hogy fél tőlem.

Hallom a lépteit a hátam mögött, ahogy keverem a kávémat a pultnál. Megfordulok, mire lehajtja a fejét, nekem pedig megforgatják azt a bizonyos tört a szívemben.

-Alan, annyira sajnálom. Nem tudom mi ütött belém- halkítom le a hangom. Lassan menni kéne suliba, de előtte még századjára is bocsánatot kérek.

-Nincs semmi baj- suttogja, majd befordul a szobája felé. Utánna lépek, majd a vállánál fogva szembefordídom magammal.
Felémkapja a hatalmasra kerekedett szemeit, amiben tükröződik a félelem.

-Nem akarlak bántani hidd el- ölelem magamhoz-Kérlek, többé ne kelljek nélküled ébredni- vonom szorosabban köré a karjaimat, mire lassan, de biztosan viszonozza ő is az ölelést.

-Rendben,de menni kéne- engedem el, ahogy beadja a derekát.

-Előtte egyél-borzolom össze az alapból kócos haját, aminek egy mérges pillantás a jutalma.

Kuncogva bevonulok a szobámba, hogy felkapjak magamra valamit, ha már az estét a kanapén töltöttem.

-Mehetünk?- térek vissza. Az asztal mellett kuporog, kezében egy szendviccsel- Nem ülsz fel a székre? - mutatok az említett tárgy felé.

-De-remeg meg egy kicsit a hangja, ahogy helyet foglal.

Leülök elé és kezembe veszem ismét a kávémat. Nyugodt vagyok. Túl nyugodt.

Egy pillanatra sem veszem le róla a szemem, amit ő is észrevesz. Felém pillant, majd nyelve egyet lerakja a félig megevett szendvicsét.

-Egyél! - szólok rá.

-Ne.. Nem vagyok éhes- hajtja le a fejét.

-Edd. Meg. - tagolom a mondatot. Remegő kezekkel odanyul az ételért, majd lassan enni kezdi-Na nem is olyan nehéz, igaz? - billentem oldalra a fejem.

-Mi van veled? - suttogja.

-Tessék? Mond hangosabban, nem hallom.

-Mi van veled már megint?! Olyan vagy mint tegnap este- csillannak meg a szemei, ahogy felemeli a hangját. Feláll és hátat fordítva elindul a szobája felé.

Mint akiben felkapcsolják a villanyt, úgy világosodok meg én is. Utánna lépve kapom el a karját, majd szorítom magamhoz. Nem szólok semmit, csak ölelem. Nem tudom mi van velem, de azóta van ez az egész, hogy Alan visszanyerte az emlékeit, ami nem is volt olyan nagyon régen. Talán négy napja.

Ha nem tudom leállítani magam, akkor elveszíthetem, azt pedig nem akarom. Nem akarok nélküle élni. Nem bírnám ki. Mégis érzem, hogy egyrecsak távolodik tőlem, ami még nehezebbé teszi ezt az egészet.

-Menjünk suliba- suttogom. Bólint, majd a szobájába lépve falkapja a táskáját és el is indul az ajtó felé.

Követve a példáját, bezárom magunk után az ajtót. Összekulcsolva az ujjainkat elindulok a lépcsőn lefelé, egyenesen ki az utcára.

Az út csendben telik, senki nem szól senkihez, épphogy csak az ujjaink mutatják, hogy van valami kapcsolat köztünk.

A szekrényeinknél végül elengedem a kezét, majd komoly arcal nézek rá.

-Ne menj be a termedbe. Gyere fel hozzánk addig is és utánna elkisérlek. Rendben?

-Miért?- csak ennyit kérdez, mire nekem kishíján ismét elborul az agyam, de tartom magam.

-Mert. Azt. Mondtam. -tagolom a szavakat oldalra billentve a fejem. Feszengve bólint, majd kiszedi a könyveit a szekrényből.

A termünkben, már szinte mindenki bent ül és nagyban magol. Akkor dogát fogunk írni. Nem baj, így is megbukok meg úgy is.

-Ülj le- suttogom Alan fülébe, ahogy a helyemhez érünk. Vonakodva helyet foglal, én pedig árgua szemekkel kezdem el pásztázni a környezetet. Jamest nem látom sehol, ami valahol belül megnyugtat,de mégse.

-Menjünk- húzom fel Alant álló pozícióba, ahogy közeledik a becsengetés.

Lassú léptekkel elindul utánnam, de inkább magam elé terelem. Nem veszem le róla a szemem egyetlen másodperce se.

-Óra után várj meg itt- nézek rá komolyan, ahogy megállunk a terem előtt.

-Egyedül is megtalálom a termeket.

-Senki nem tudja, hogy visszatértek az emlékeid, elfelejtetted? -suttogom.

Szusszan egyet, majd bólint.

-Igazad van. Megyek- fordít hátat és besétál a terembe. Én is elindulok,a mosdó felé. Le kell hűtenem magam.

Hy gyermekeim! •﹏•
Ez még egy nyugodtabb rész volt viszonylag, de a következőben már kezdenek bonyolódni a dolgok. ●︿●
Viszont az a rossz hírem, hogy nagyon a végét rugdossa a könyv. Nagyjából 10 rész és vége, de már van ihletem a 2.évadra. ^O^
További szép napot ☆ミ☆彡