Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ38Ӝ

-Nem hiszem el- néz fel az égre a barátom, ahonnan lassan kezdenem hullani a cseppek.

-Mindjárt otthon vagyunk, siessünk- szaporázom meg a lépteimet, ami a doboztól nem olyan egyszerű. Tény nem olyan hatalmas, de nehéz annál inkább.

-Előbb is ezt mondtad. Nem tudom miért kellett erre jönnünk. Az iskola felé rövidebb az út, de nem jöjjünk erre, mert nagyon jó lesz megázni és megfázni.- panaszkodik mögöttem. Én sem értem, hogy miért jöttünk erre. Szeretném megvédeni mindentől és mindenkitől, legfőképpen Jamestől.

-Majd ápollak- kacsintok hátra, mire megforgatja a szemeit- Már láttom a kaput- tájékoztatom.

-Aha, attól kevésbé fogok megfázni, hogy te látod. Egyre jobban esik. Mi van az időjárással?

-Tavasz van, még jó hogy esik az eső.

-Na de ennyire?

Megforgatom a szemem. Rengeteget hisztizik, ami kezd az idegeimre menni. Lehet elhamarkodtuk ezt az egészet.

-Végre- dől le a kanapéra. Beviszem a szobámba a dobozt és el is nyúlok az ágyon.

- Öltözz át!- kiáltok ki. Nem lenne jó, ha megfázna ténylegesen.

-Már megtettem. Nem láttad Totót?- hallom a lépteit a szobámba, de lusta vagyok kinyitni a szemem.

-Nem- adom a tömör választ.

-Hova tűnt? Pedig reggel még megvolt- kezd el járkálni.

-Biztos csak elbújt valahova, majd előjön- mondom nemtörődöm stílusba.

-Kössz, sokat segítettél.

-Szívesen.

-Miért vagy ilyen?- rivall rám

-Most ez esik jól. Ne aggódj, nem végleges állapot.

-Ajánlom is, mert egyedül alhatsz.- viharzik ki.

Nagynehezen felkelek megkeresni azt a szőrcsomót. Ha nem találnám sem hatna meg.

-Totó! Totó gyere elő- hallom az egy kétségbe esett hangját. A szobájában már megnéztem, ahogy a konyhába és minden olyan helyen, ahol előszokott kerülni, de semmi.

-Hol lehet?- rogy le a kanapére a barátom, szemében könnyek csillognak.

-Na, semmi baj- ölelem magamhoz nyugtatásképpen.

-Mi van, ha történt vele valami? Lehet, hogy kiszökött.- fúrja az arcát a mellkasomba.

-Elő fog kerülni rendben? Ha eláll az eső pedig kint is körülnézünk. Máma már úgy is megyek dolgozni- törlök le egy kósza könnycseppet az arcáról.

-Rendben.

-Szeretnél filmet nézni?- nézek rá mosolyogva.

-Furcsa nekem ez a mosoly, de legyen. Mit nézünk?

-Titanic?- húzom fel a szemöldököm kacagva, mire rácsap a combomra.

-Nézzüünk- nyújtja el a szót- Jégkorszak?

-Mit? Az egy mese- akadok ki. Ne már, hogy mesét kellek nézni.

-De jó. Azt nézünk és pont, büntetés- kezd el keresgélni a filmek között, míg meg nem találja amit keres, ami kemény két másodperc.

Berakja a lejátszóba és el is fekszik az ölembe. Simogatom a haját, hátha elalszik és elnyomhatom innen.

Előbb bealszok mint ő. A film felére még úgy ahogy emlékszem, de a többi tök sötét. Ahogy elnézem az ölembe alvó srácot, ő sem bírta sokkal tovább.

-Ébresztő- vakarom meg a fejét, mire összehúzott szemekkel lefordul a földre. Ez nekem is fájt.

-Jól vagy?- vigyorgok rá.

-Csak kaptam egy kisebb agyrázkódást- ül fel a fejét fogva.

-Jól van, gyere. Megkeressük Totót- állok fel. Ő is követi a példámat, arcára ismét kiül az aggodalom.

-Megtaláljuk, ugye?- néz fel rám.

Bizonytalanul bólintok, mire szusszan egyet.

-Egy óra múlva megyek dolgozni. Addigra meglesz-kulcsolom össze az ujjainkat, ahogy kilépünk a házból az utcára. Az eső már nem esik szerencsére.

Végigjárjuk az utat, ahol sétáltatni szoktuk, hátha erre ment, de semmi. Se egy nyom vagy bármi árulkodó jel nincsen.

Párom arcán lefolyik egy kósza könnycsepp, ezért megállva magamfelé fordítom.

-Semmi baj, nem tűnhetett el csak úgy- fogom kezeim közé az arcát.

-Akkor mégig hova tűnt?- szipogja. Magamhoz húzom egy hosszú ölelésre, hátát simogatva.

-Induljunk hazafele. Lehet már otthon van- mosolygok rá bíztatóan.

-Remélem- indulunk meg.

Nagyon remélem, hogy otthon legyen. Nem akarom, hogy Alan összetörjön lelkileg. Lehet, hogy nekem csak egy kutya, de neki olyan, mintha a gyereke lenne. Amióta megkapta vele alszik és ő vigyáz rá. Még a delfinjét is feláldozta neki.

A lépcsőházba érve elengedi a kezem és rohanni kezd egyenesen fel. Próbálom utolérni, de hihetetlenül gyors. Ahoz képest, hogy először úgy kellett felcipelnem most fél perc alatt felér.

-Totó!- hallom meg a hangját fentről, mire szusszanok egyet.

-Na, mondtam, hogy itt lesz - guggolok le melléjük, ahol Alan a karjaiban tartja az állatot.

-Soha többé ne ijessz így rám, rendben?- suttogja.

-Menjünk be, mindjárt mennem kell dolgozni-simogatom meg a hátát.

Feláll, de még mindig nem rakja le azt a kis dögöt.

Fejcsóválva nézek utánnuk, ahogy eltűnnek a fürdőben én pedig belépek a szobámba.

A lélegzetem is eláll a látványtól ami a szemem elé kerül.

-Mi...az...Isten?- áll meg az ereimben az összes vér. Ilyen nincs.
﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏﹏

Sziasztok 😃
Megengedem, hogy utáljatok.😌 Sokáig nem volt rész, amit nagyon sajnálok, de most itt van és remélem elfogadható lett.
Kaptam egy díjat (amit nem tudom mikor fogok kitölteni 😔)
InMomenttől. Nagyon szépen köszönöm 😚😚
(

Érdemes figyelni a profilom üzenőfalát,  ugyanis oda fogom kirakni,  hogy mikor várhato a rész)