Melletted...Örökké -Befejezett- JAVÍTÁS ALATT

Ӝ39Ӝ

Berúgom a lábammal a szobám ajtaját. Teljes a káosz.

Az ablakon egy hatalmas lyuk tátong, ami előtt egy jókora tócsa.

Az ágyból kiforgatva a matrac, vele együtt pedig az ágyruha is.

A szekrényből kiszorva a ruhák és minden más is. A földre valami fehér por szorva, valószínűleg a falakról levert vakolat. Az ajtó pedig telekarcolva.

"Tetszik?" látom meg a feliratot a falra feste, egy ismerős kézírással. Felforr bennem a düh. Ha nem kellenék dolgozni menni, akkor elmennék és megölném azt az idiótát.

-Jason! Jason, hol vagy?- hallom meg Alan hangját.

-Mindjárt megyek! - kiálltok ki, hogy megnyugtassam, nem lenne jó, ha megint bepánikolna, mint reggel.

Még van tíz percem elindulni. Nem szeretném, egyedül hagyni. Elég nagy már, hogy vigyázzon magára ugyan, de nem így, hogy James mászkál az utcán.

-Mit- hallom, hogy nyitja az ajtót, mire nekem a szívverésem, neki pedig a hangja áll meg- Ezt... Ezt ő csinálta igaz? - nyel egyet.

-Valószínű- hajtom le a fejem.

-Most mi lesz? - könnyesedik be a szeme. Elé lépve adok egy csókot a homlokára és szoros ölelésbe húzom.

-Semmi baj, ki fogjuk találni. De nekem el kell mennem. Maradj itthon és ne engedj be senkit, rendben? - tolom el magamtól, csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni, amiben kirajzolódik a színtiszta félelem- Maradj a szobában rendben? - engedem el.

-Rendben- sóhajt egyet beletörődően. Nyakamat átfogva ad egy csókot és behátrál a szobájába, bezárva az ajtót.

Aggódva lépek ki a lakásból, bezárva annak ajtaját.

Minden rendben lesz- ismételgetem magamban. Az a legjobb, ha a jóra gondolok és nem arra, hogy mi lehet vele.

A boltba szerencsére nem jön váratlan vendég. Nyolcig még van tíz percem, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lehet otthon. Mondtam neki, hogy ne jöjjön ki a szobájából, csak nem teszi.

Ahogy üt az óra, sietősen kapom le a kötényem, zsebre rakva a borravalót.

Bezárom a boltot és bekapcsolom a biztonsági rendszert, hogy a hátsó ajtón távozni tudjak.

Sietősen lépkedek a félhomályban, hogy minél előbb elérjem a lakásunkat. Már messziről feltűnik a kiszűrődő fénycsóva a szobám ablakából.

Rohanni kezdek, hogy mielőbb felérjek a negyedikre és megnézzem mi vagy ki van odafent.

-Alan! - vágom ki az ajtót, teljesen kifulladva. Értetlen fejjel néz ki a szobámból, rajtam pedig egy eddig ismeretlen erő veszi át az uralmat.

-De jó, hogy megjöttél- mondja, miközben én becsukom az ajtót, teljes nyugalommal- Kicsit takarítottam- halkítja le a hangját, de nem nézek rá, csak leveszem a kabátom majd a cipőmet is.

-Látom- csak ennyi csúszik ki a számon, ahogy elélépek. Szemei elkerekednek és hátrafele kezd sétálni, mígnem a háta a falnak ütközik.

-Mi... mi van veled? - hangja rekedt a félelemtől. Kiejti a kezéből a rongyot és nyel egy nagyot.

-Mégis mi lenne?- hajolok közelebb hozzá. Próbálja összehúzni magát fejét pedig elfordítja- Szerinted? - súgom a fülébe- Büntetés, mert megszegted a szabályokat- vigyorodok el, ahogy a számat a nyakára tapasztom.

-Ne, kérlek- próbál eltolni magától, de nem foglalkozok vele, csak még szorosabban tolom a falnak.

Kezeit összefogom a feje fölött, úgy csókolom meg, a lehető legkevesebb érzelemmel.

-Jason! - morog bele a csókunba, de csak még vadabbúl kezdem el csókolni, a fogaimat is bevetve. Egyik kezemmel elengedem a kezeit és lejjebb eresztem a nadrágjába.

Alan egyre vadabbul ficánkol és már érzem a könnyeit a számban, ami keveredik a kiserkenő vérével.

-Kérlek- motyogja, ahogy benyúlok a nadragjába- Jason! - síkít fel és kirántja a kezét a szorításomból. Tenyere csattan az arcomon én pedig a földre esek lendületemben.

-Alan én- nézek rá, már kitisztult fejjel. Szemeiből megállíthatatlanul folynak a könnyek, amik az én szívemet is beáztatják. Hogy lehetek ekkor idióta?

Berohan a szobájába, hallom, ahogy fordul a kulcs az ajtóban én pedig a térdemre hajtom a fejem.

Mégis mi van velem? Én akarom megvédeni erre én okozom neki a legnagyobb fájdalmat. Pedig ő segíteni akart.

-Alan- lépek az ajtóhoz pár perc múlva- Alan, sajnálom, én nem tudom mi van velem, kérlek - suttogom el a végét, hogy ne hallja, ahogy elcsuklik a hangom.

Lassan nyílik az ajtó. Szemei vörösek, arcan látszik a cseppek nyoma. Magamhoz húzom, beljebb lépve a szobában.

-Annyira sajnálom- fúrom a fejem a hajába. Bizonytalanul fonja körém a kezeit, ami mégjobban elfacsarja a szívem. Nem akarom, hogy féljen tőlem. Csak ezt nem.

-Jason, mi van veled? - hallom a rekedt hangájt.

-Nem tudom, tényleg nem tudom- simogatom meg a hátát nyugtatásképpen.

-Máskor kérlek ne csinálj ilyent- néz fel rám.

-Nem fogok- adok neki egy puszit, mire felszisszen- Nagyon fáj? - nézem a szétharabdált száját. Rossz belegondolni, hogy ezt én tettem vele.

-Nem annyira. Elmegyek fürdeni- fordul meg, majd bemegy az említett helyiségbe.

Átlépek a szobámba, ami teljesen rendbe van rakva, elnézve a kitört ablakot és a falat, meg persze az ajtót.

Ő csak segíteni akart én meg mindent tönkre tettem. Ilyen is csak velem történhet meg.

Aki eddig nem utált,most már biztos 😃
Ez még csak a kezdet, úgyhogy igen :)
Készítsétek a lelketeket a legrosszabbra 😚😘
Addig is sziasztok 😁