9%

2.8K 233 13
                                    

-Ééés be is költöztem.-állapítottam meg,mikor a komódra raktam szüleim fényképét.Mélyet sóhajtottam,míg elmeredtem a tökéletes pároson. Mint minden gyereknek nekem is ők voltak az istenek,a császárok. Minden,amit valaha tettek az mostanra már büszkeséggel tölt el. Persze nem volt mindig gyönyörű a párosuk. Ők olyan... hevesek voltak és szenvedélyesek. Sokszor veszekedtek,de mindenki tudta körülöttük,hogy nem komoly vita csak a természetük ütközött egymással. Apám szarkazmusa és édesanyám jó humora valahogy mindig jó kedvre derítettek,és annyira hiányoznak . Egyedül érzem magam,hiába vagyok mindenkivel jóban senki nem ismer igazán. Nem szoktam megnyílni mindenkinek. Jane volt az első igaz barátom,azt nem tudom,hogy ő is annak tart-e engem vagy csak egy alkalmazottnak,de ez nem számít.Az biztos,ha ennek vége meglátogatom őket. Körbe néztem a szobán,minden annyira hasonlított egy szállodai lakosztályhoz,így aztán nem is tartottam otthonosnak. Azt megkell hagyni,hogy szép volt és csend,amit nem gondoltam volna sohasem,tekintve,hogy Pietro a szomszédom. Leültem az ágyamra,s elővettem a laptopom. Meggyőztem Mr.Starkot,hogy hadd nézzem át a könyvelést az egyik cégénél. Nehéz feladat volt,hisz mindenhol tart egy mesterséges intelligenciát. Beleegyezett,de szerintem csak azért,hogy ne érezzem magam haszontalannak. Pedig nyílt titok volt,hogy miért is vagyok itt. Leadtak konkrétan a megőrzőbe,míg vissza nem érnek Jane-ék. Felettébb bosszantó egy helyzet volt,de mit lehet tenni. Ránéztem az órámra.Este nyolc körül járt az idő,s a szobámba még nem rohant be egyetlen egy Maximoff sem.
-Fura.-jegyeztem meg halkan.Már vagy egy órája lejárt a büntetésünk és Wanda sehol sincs. Talán mégsem melegedtünk úgy össze,mint én gondoltam. Azt hittem barátok vagyunk.Na és Pietro? Egész nap nem láttam,és tudtommal nem voltak küldetésen. El kellett ismernem hiányzott a férfi társasága,a mélykék szemei,és ahogy... Na ebből elég Darcy! Fejezd be de azonnal kislány! Korholtam magam. Mérgemben hátra vágtam magam az ágyon,szemüvegemet lekapva hunytam le szemeimet.

§

Ajtó csapódásra riadtam fel.A szívem eszeveszett dobogásba kezdett.Felvéve szemüvegemet derítettem ki mennyi az idő. Az óra tizet mutatot.Remek, gondoltam magamban,megint nem fogok aludni az este folyamán.Leszálltam az ágyról,halk puffanást hallottam a szomszéd szobából.
-Istenem,ha ezt fogja esténként csinálni,míg itt lakom esküszöm halál fia.-morogtam,majd az ajtó kilincsért nyúltam.Kirobogva a szobából dörömbölni kezdtem Pietro ajtaján.Hátra léptem, s vártam. Semmi válasz nem érkezett. Nem tudtam tűrtőztetni magam,ha róla volt szó egyszerűen sose ment.Berontottam a szobába. Az ágyon nem feküdt senki. A szoba enyhe félhomályban úszott,a komódon lévő lámpa pislákolt. Lenézve észrevettem Pietrot,aki a padlón feküdt,szemeit karjával takarta.
-Legalább ha teljesen elázol halkan csináld.-Léptem felé csípőre tett kézzel.
-Menj ki Darcy.-küldött el,hangja rekedtes volt.
Teljesen ledöbbentem. Először azért ,mert eddig mindig ő kereste a társaságomat,most pedig elküld. Aztán a második dolog,ami igazán zavart az az,hogy a nevemen szólított. Legugoltam hozzá s elhúztam a karját szeme elől.A szemei vörösek voltak.
-Jézusom Pietro mi történt?-huppantam le a földre.-Wandával van valami?-hoztam magamra a frászt.Pietro a plafont bámulta,egyetlen egy pillantásra sem méltatott.
-Nem,dehogy.-felelte szűkszavúan.
-Akkor mi a baj?-kérdeztem kedvesen.Tudni akartam,segíteni szerettem volna. Pietro alapvetően egy mulatságos figura,és ha valami kedvét szegi,akkor nagy a baj.
-Nem akarok róla beszélni.-
Sóhajtottam egyet. Nem szerettem ha valaki,akit ismerek bezárkózik előttem,de Pietro pont ezt tette,így hát hátra vetettem magam,s én is a plafon tanulmányozásába kezdtem.
-Te mit csinálsz?-hökkent meg,majd rám nézett. Lassan fordítottam felé fejemet.
-Baráti támaszt nyújtok.-feleltem egyszerűen,majd ismét a mennyezetet kezdtem el vizslatni a homályban.
Sokáig ültünk csendben,mire végre megszólalt.
-Ma van a szüleim halálának évfordulója.

You didn't see that comingWhere stories live. Discover now