You didn't see that coming

26%

Sötétség. A szó alapjában véve nem annyira rossz,sőt még ha rá is gondolunk nem ömleszt el minket a rettegés vagy a pánik. Csak arra gondolunk,hogy a sötétség fekete,fény nélküli. Addig így gondoljuk,ameddig meg nem ismerkedünk vele olyannyira,hogy a halál megváltás legyen. Elvesztettem a föld alatt az időérzékemet. Nem tudom mennyi ideje vagyok elásva,vagy hogy mennyi időm van még hátra,de azt tudom hogy a levegőm fogytán van. Az elején erőm tejében küzdöttem a kijutásért. Annyira erős volt bennem az élet utáni vágy,hogy a testem képes volt a pánik betegség tüneteit produkálni. Az itt töltött idő alatt küzdöttem légszomjjal,furcsa rossz érzésekkel,amik meg magyarázhatatlanok voltak.
Mellkasi fájdalommal,végtag zsibbadással,szédüléssel,ájulással.
Egy idő után viszont feladtam,majd újra a koporsó fedelének estem. A szívem heves,ütemtelen,hangos dobogása megegyezett az ütéseim hangjával,amit a fedélre ütöttem. Persze eme próbálkozásommal csak annyit értem el,hogy kisebb mennyiségű föld szűrődött át a falécek rései közt.Ezek után újra feladtam. A sötétségben két borzalmas dolog létezik. Az első,hogy képtelen vagyok megmondani,hogy a szemem nyitva van-e avagy csukva. A második pedig,hogy elmém dominánsabb fele elborított mindenféle gondolattal. Kerestem önmagamat,az élet célomat,hogy miért is kéne innen kijutnom,de az elmém is cserben hagyott,s nem mutatott mást,mint sötétséget. Önkívületi állapotomban a kevés levegőt felhasználva ordítottam egyet,mintha a pokolból sikítottam volna fel az élők közé. Azt akartam,hogy valaki megmentsen. Azt akartam,hogy az a valaki Pietro legyen. Az oxigén véges volt,s egyre nehezebben kaptam levegőt,így aztán elengedtem mindent. A haragomat,a dühömet,az életemet is,Pietrot is,mindenkit....

6 órával később:

Sötétség. Újra. De most valami csipogó hang is társult hozzá,a fülem zúgott. Nehézkesen tértem magamhoz,de mikor megtörtént észrevettem,hogy a levegő,amit belélegzek az friss,és hogy azért van sötét,mert a szemem csukva van. A hangok kezdtek letisztulni. Rájöttem,hogy hallok egy alapzajt,ami talán a televízió lehetett. Eme felismerés hatására szemeim rögtön kipattantak,s gyorsan ülő helyzetbe tornáztam magam. Egy kórteremben voltam. A világítástól,s a fehér falak együttes hatásától hunyorítanom kellett. Az egész testemet fájdalom járta át. Nehézkesen nyögtem fel,majd a televízióra összpontosítottam. A híradó ment,egy öreg ember beszélt,arról hogy mit talált a farmján.
-A hétvégén nem voltam otthon,vásárra mentem,késő este érkeztem a tanyára. Az udvaromon áll egy hűtőkamra,nyitva találtam,azt hittem úgy felejtettem,de amikor benéztem...a padlót vér borította. Aztán a kutyám ugatva elszaladt. Elkezdett egy ponton ásni. A földet feltúrták,mintha ástak volna,így hát vittem egy lapátot.....a szegény teremtést a föld alól húztam ki egy koporsóból,félig ájult volt. Sose értettem,hogy egy ember hogyan képes ilyet tenni...
Az öreg úr folytatta elbeszélését,de én már nem koncentráltam rá,mert eszembe jutott minden. A könnyeim elfutották arcomat. Remegő kezemet orrnyergemre szorítva dőltem a párnámra.
-Ahhh.-zokogtam fékevesztetten. Az elmémben minden egyes részlet feltárult a pokolról. Megmenekültem. A könnycseppektől az arcomon lévő sebek csípni kezdtek,a gépek pedig visítani. A karomból kiálló tűket remegve szedtem ki magamból,majd a gép kábelét kitéptem a falból.
-Ohh..istenem..-sírtam továbbra is.A trauma,mint egy száguldó autó,ami elcsap egy kisállatott,úgy vágott engem is telibe. Ekkor érkezett meg Pietro. A pillanatok tört része alatt termett az ágyam mellett. Megviselten nézett ki. Szemei vörösek voltak,s a szokottnál is kesze kuszább volt a haja.Annyira váratlanul ért a férfi jelenléte,hogy a levegő bennem rekedt. Abba hagytam a sírást.
-Darcy.-lehelte felém lágyan,ami meglepő volt,s a kezemért nyúlt. Kedves cselekedet volt,de bennem újra a rémképeket idézte elő.Elhúztam tőle a kezem,s a fejemet a másik oldalra fordítottam. Rá nézni se bírtam.
-Ne érj hozzám.