You didn't see that coming

33%

Miért van az,hogy ha már minden klappol az ember életében,és kezd helyre jönni,akkor jön a tornádó és beüt a mennykő? A tornádó ez esteben Pietro volt. Jött,letarolt mindent,amit újjá építettem és a látottakból ítélve ez nem rendes hurrikán. Nem,nem bizony,ugyanis ő itt marad és feszültséget kelt.
-Darcy!Darcy itt vagy?-húzott ki a velem szemben ülő Craig hangja a való világba.
-Persze,miért?-néztem rá.
-A húst már rég elvágtad,igazából szerintem lassan már az asztal lap jön.
-Ó.-tettem le gyorsan a kést a tányéromra. Végül mire a lakásba értem már nem volt kedvem főzni,így rendeltünk. A rostélyos igazán finom volt,de a keserű ízt a számban nem tompította. A gyomrom fel s alá liftezett. A lábammal idegesen doboltam az asztal alatt.
-Kicsi harcos mi a baj?-fogta meg a kezem gyengéden.
-Én..én csak..előjött a..mindegy hagyjuk.-pattantam fel a székről a tányérral együtt s a mosogatóba dobtam a tartalmával egyetemben. Egyszerűen nem találtam a helyem. Fáradtan dőltem a mosogatónak.
Ennek sosem lesz vége.Hallottam,ahogy nyikordul a szék. Erős kezeket éreztem a vállamon.
-Darcy,el mondhatod nekem nyugodtan.
Beszéljek. Olyan könnyű kérni,de megtenni nehéz.Nem vagyok még képes rá,mellesleg ő a biztos pont,ő tart egyenes irányban,és ő nem tud a történtekről. Nincs sajnálat a szemében. Sose akarom,hogy Craig szánalommal nézzen rám. Távol akarom tartani őt ettől az egész katyvasztól,amit az életemnek nevezek.
-Jobb lesz ha most mész.
-Kicsi harcos..
-Csak menj.-nyúltam a vállamhoz,hogy megérinthessem kezét.-Semmi baj,holnap este ott leszek az edzésen.-fordultam felé.Ő aprót bólintott,majd lassú csókot nyomott az arcomra.
-Tudd,ha készen állsz én itt leszek.
Maró érzés támadt a gyomromban. A fusztráció áttvette az uralmat,s ujjaimmal a fém felületen doboltam,amíg Craig távozott.
Fújtatva járkáltam a lakásban fel s alá,de nem akart szűnni a fojtogató félelem. Addig addig emésztettem magam,amíg meguntam.
Felindultságból csörtettem ki az ajtón. Mikor az ajtajához értem bekopogtam. Mit bekopogtam,szószerint ütlegeltem az ajtót. Addig dörömböltem az ajtón míg ki nem nyitotta. Megakart szólalni,de én taszítottam egyet a vállán és ő betántorodott a lakásba.
-Befelé.-fortyogtam a dühtől,becsaptam az ajtót
-Mi a fenét keresel itt?
-Téged is jó látni Daisy.-mosolyodott el,amitől a hajam égnek állt.-Dolgozom.
-Min?-tettem csípőre kezemet,mert ha nem teszem,akkor megütöm őt.
-Ez egy titkos küldetés.-vágta zsebre kezeit.
-Na,nem. Ezt nem mondhatod nekem a történtek után nem. Érintett vagyok?-kérdeztem félve,hangom pániktól megfeneklett. Ő csak állt,és engem nézett. Vívódott.
-Nem. Nem vagy érintett.
Kifújtam a bent tartott levegőt. Helyeslően bólintottam.
-Látom sikerült újra kezdeni az életed. Udvarlód is van.-húzta keserű félmosolyra arcát.
-Na jó csak ennyit akartam tudni.-mondtam halkan,majd a kilincsért nyúltam.
-Már megint elzárkózol. Ne.Menekülj. Beszéljük meg,ne bújj kifogások,meg egy általad felépített fal mögé. Csak most az egyszer beszéljünk tisztán,ne félj.-hangja ingerült volt,mégis halkan szólt hozzám.
-Nem félek a vitától,nem rejtettem eddig sem véka alá a mondanivalóm,és ezután sem fogom,de az a helyzet Pietro..-fordítottam neki hátat,s a kilincsért nyúltam,kinyitottam az ajtót-..hogy nekem már nincs mit mondanom számodra. Viszont kérnék valamit,az ügyet amin dolgozol,tartsd távol tőlem.

PIETRO SZEMSZÖGE

Néztem,ahogy kilép az ajtón. Megváltozott,minden téren. A tekintete vad volt,az arcán lévő sebek elmúltak,és az a közöny,amit érezni lehetett a stílusában rémisztő volt. Szavai éket vertek a fejemben. Ne keverjem bele.

-Bár megtehetném Darcy.