You didn't see that coming

46%

Elmerültem az emlékeimben. Hirtelen már nem az elegáns étteremben álltam,hanem a hűtő kamrában. A fejemben az a jelenet játszódott le újra és újra,amikor az a féreg megkínzott. Egy pillanat. Egy pillanat elég lett volna,hogy minden maga alá temessen és Rumlow megtudja,hogy élek. Szerencsére volt annyi lélek jelenlétem,hogy hátatfordítsak neki és a női mosdóba meneküljek. Senki nem volt a helyiségben,mikor beestem az ajtón. Körbe körbe járkáltam és próbáltam megnyugodni,de nem ment. A félelem gyökeret vert testem minden egyes porcikájában,s nem tudtam menekülni. Mélyeket sóhajtva csúsztam le a csempézett falon. Jól eső hideg járta át testemet,de tudtam nem maradhatok itt az est hátra levő részében. A táskámért nyúltam s remegő kezemmel kotortam ki a telefonomat a táskámból. Végig pörgettem a névjegyzékemet. Egyetlen egy név volt,aki a közelben volt és tudott is segíteni nekem. A telefonszámát még Tony írta be,mikor kiköltöztem a Toronyból,mondván jobb ha az ő száma is szerepel a mobilomban. Remegő kezemmel nyomtam meg a hívás gombot,s magamban fohászkodtam,hogy fel vegye.Három csöngés után felvette.
-Igen?-szólt bele lazán.
Hangja hallatára fel zokogtam,s nem bírtam meg szólalni.
-Darcy?-kérdezte kétkedve.
-Pietro..-sírtam fel,egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon-..segíts..értem..értem tudnál jönni?
-Darcy! Darcy hol vagy most?-kérdezte feszülten,mire én gyorsan elhadartam a címet,és elmondtam,hogy a női mosdóban bújkálok,majd bontottam a vonalat. Csend volt,nagy csend,csak a szipogásom adott némi háttérzajt. Még a sírásomról is az a nap jutott eszembe. Azt hittem magam mögött tudom hagyni a multat,de nem,mert már emlékszem,mindenre és ez óriási félelemmel töltött el. A hajamba túrtam frusztráltan,és lehajtottam a fejem. Nem tudom meddig voltam így,annyira elmerültem a kínban,hogy észre sem vettem,hogy előttem áll valaki. Le gugolt elém,fekete bakancsáról fel is mertem őt,s félelemtől vágtázó szívem lelassított. Megnyugodtam. Hittem abban,hogy ha ő itt van,akkor semmi bántódásom nem eshet.A szőke srác felém nyúlt,s hajamat hátra fésülve nézett rám.Fel emeltem a fejem és rá néztem.

-Mi történt?-kérdezte komoly hangon.-Craig bántott?
Én csak szipogva ráztam meg nemlegesen a fejem erre az abszurd ötletre.
-Itt van. Itt van az étteremben.-suttogtam felé,s abban a pillanatban szégyelltem magam,a gyávaságomat,úgy suttogtam,mintha meghallhatná.Pietro értetlenül gugolt előttem.
-Ki van itt Darcy?
-Rumlow...emlékszem rá,ő..-nyeltem egy nagyot-..ő temetett el. Pietro a mondatom után feszült lett,kezeit ökölbe szorította.
-Hol van?-szűrte dühösen a fogai közt,majd már fel is állt. Gyorsan én is álló helyzetbe tornáztam magam,de megbotlottam,s Pietro vállában kellett megkapaszkodnom.
-Én nem..én nem..-remgett meg a hangom az elfojtott sírástól-..nem azért hívtalak ide,hogy utánna eredj. Kérlek Pietro haza vinnél biztonságban? Kérlek.-könyörögtem neki.
Pietro mérlegelt. Bosszú vagy biztonság. Rumlow vagy én. Hirtelen mozdult,csak a szellőt éreztem képessége miatt,s már az ölében is voltam.
-Menjünk haza.-suttogta felém,majd a hajamba csókolt. Ekkor már tiszta sor volt,hogy engem választott,s ez sokat jelentett. Ha Rumlow után eredt volna,hogy igazi kemény legény legyen,aki elkap egy nagyon rossz embert,hogy utánna dicshimnuszt zengjenek róla,az megváltoztatta volna a véleményem,de nem így tett.  A szememben ő így volt az én hősöm. S minden amit ellenem tett,most megbocsátást nyert,teljesen.
-Egyébként dögös a szerkód.-nézett rám pajkosan,mire én a  jelenlegi helyzetet figyelmen kívül hagyva halkan felkacagtam.
-Kuss és fuss.-döntöttem a fejem a vállának,ő pedig elmosolyodott,s már ott sem voltunk.