Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Szabadság!

Luna egész délutánját a könyvtárban töltötte. Az ott lévők kedvesen fogadták, és ha megkérte őket segítettek is neki. Akadt pár polc, amit nem ért el, néhány könyv, aminek nem látta a címét, és fogalma sem volt, hogyan kezdhetne hozzá egy varázsige kereséséhez.
Mert ez volt a célja: ki akarta juttatni Lokit a szobája négy fala közül.
Hosszú órákon át görnyed régi, poros könyvek fölé. Lapjaik rég elsárgultak, csoda volt hogy érintésre nem hullottak darabokra. Végül Lunának sikerült találnia egy olyan varázsigét, ami még akár működhetett is. Futólépésben sietett vissza a saját szobájába és kapkodva szedte rendbe magát a vacsorához, amiről majdnem elkésett.

Ahogy végzett és megunta a dalnokok által énekelt hősi történeteket, udvariasan elbúcsúzott. Szobájában egy előre kikészített ruhába bújt bele. Bő, hosszú ujja volt, szoknyája hátulja a sarkát verdeste, míg eleje alig érte el a térdét. Kék, fodros anyagból készült, ami a hullámzó tengerre emlékezteti azt, aki csak látja, leszámítva egy dolgot. Az anyag hullámos csíkokkal volt díszítve, amik nappal nem látszottak, a sötétben viszont halványan világítottak. Nem ez volt a legmegfelelőbb ruha egy ember esti kicsempészéséhez, de legalább csinosan állt rajta.

Pár nap alatt úgy kiismerte magát az asgardi palotában, hogy bizonyos helyekre még csukott szemmel is eltalált volna. Hogy ezt a jó emlékezetének, vagy a régi, tudat alatti emlékeknek köszönheti, arra nem derült fény.
Megállt Loki ajtaja előtt és párszor elmondta a varázsigét. Maga is meglepődött a pontos kiejtésén. Az ajtón lévő fekete növényminták lassan megmozdultak, és szépen sorban lekúsztak róla. Két szárnya nagy csattanással kinyílt, és felfedte a mögötte csodálkozó Lokit.

-Hát te meg mit keresel itt, midgadri?

-Mégis minek látszik?- a herceg tanácstalan pillantásait követve megmagyarázta- Hatástalanítottam a védőbűbájt az ajtódon. Kijöhetsz..

Loki bizonytalanul, félve lépte át a küszöböt. Rettegése a sok kifelé mutatott magabiztosság után egyenesen nevetségesnek tűnt. Luna csak küzködve tudta megállni a hangos nevetést. A herceg végre kilépett a szobájából és látván hogy még semmi sem történt, szélesen elmosolyodott.

-Kösz midgardi, jövök eggyel.- hiába tudta a lányról, hogy ő régen valkűr volt és Hildnek hívták, egyrészt nem akarta elkotyogni neki, másrészt meg viccesen hangzott szerinte, ha midgardinak szólítja. Elvégre, ott szedte össze, nem? A herceg már indult is volna, hogy bepótolja a sok csínyt, amit bezártsága alatt elmulasztott, de érezte a tarkóján a lány fagyos pillantását, így akár egy szobor, megdermedt.

-Egy: nem fogsz szabadon lófrálni, azt nem engedem. Még a végén miattad kerülök bajba. Kettő: reggelre vissza kell zárjalak, különben Thornak feltűnne, hogy a bezárt öccse kint mászkál.

-Miért baj az, ha észre veszi?- kérdezte Loki tettetett nemtörődömséggel.

-Feltételezem, azért zárt be, hogy ne odakint légy. Így ha rájön, hogy odakint voltál, baj lesz.

-Ha így félsz a királytól, miért engedtél ki?

-Haragszom rá. Már egy hete itt vagyok legalább és még mindig nem tudom, miért... és én nem vagyok asgardi. Rám nem vonatkoznak a törvényeitek.

-Igazából..- majdnem elkotyogta magát, de még idejében megfékezte a nyelvét. Igazából asgardi vagy- egy valkűr. akarta volna mondani. De a mondatot már elkezdte, így ki kellett találnia valamit- Igazából nem akartam akkora bajt keverni...

Mi ez? A hazugságok istene képtelen egy hihető hazugsággal előrukkolni?!

-Na persze!- forgatta a szemeit Luna- Ha már úgyis kint vagy, sétáljunk egyet a levegőn!

Loki hatalmasat sóhajtott beletörődve elkerülhetetlen sorsába. Karját a lánynak nyújtotta, aki nem értette a gesztust. Egy durva mozdulattal elkapta Luna csuklóját és rátette a karjára, mondván Semmi személyes, csak etikett és udvariasság. A lány összerezzent, de mikor kiderült mit csinál a másik, azonnal megnyugodott.
A palota rendelkezett egy óriási kerttel, így oda mentek. Az Asgardi nappalok roppant különlegesek voltak, mert az égen akkor is látszottak a csillagok, amikor világos volt. Ebből következik, hogy az este még varázslatosabbnak tűnt. Vöröses és zöldes csillagködök, fehér és sárga pöttyök törték meg az este monoton sötétjét. Luna viszont akárhová nézett, nem látott egy holdat sem.
A fű lágyan csiklandozta a lány bokáját, a körülötte magasodó sötét fák ijesztően nőttek fölébe. Az utat szegélyező apró, színes virágocskák úgy világítottak, akár a ruháján a csíkok- nem erősen, éppen csak láthatóan, de határozottan és tántoríthatatlanul.

A végtelen csend magába ölelte őket.

Egy pavilon mellett haladtak el. A lapos tetőt az öt sarkánál egy-egy pirosló oszlop tartotta, alatta fehér-fekete márványlapok váltották fel a fű zöldjét. Luna szeme felcsillant, ezt látva Loki nem tudta megállni, hogy mosolyogjon.

-Tudsz táncolni?- kérdezte hirtelen, minden kertelés nélkül.

-Asgard legjobb táncosát szöktetted meg az este.- lódította egy büszke mosollyal. Közel sem ő táncolt a legjobban a városban, de büszke volt arra a pár lépésre, amit képes volt elsajátítani.

-Szerencsém van akkor. Taníts meg!

-Hogy táncolhatnék veled? Nem is ismerlek!- vetette oda, de Luna ekkor olyan csódottnak tűnt, hogy Loki attól félt élete végéig hallgathatja ezt tőle, ha most nem megy bele- Gyere már..

Ezzel a pavilon alá vonszolta. Hideg kezével megfogta a lány apró kezeit és lassan elkezdtek körbe körbe forogni a márványlapokon. Loki határozottan vezette a lányt, akinek a szája a füléig ért nagy boldogságában. Csendben találkozott a tekintetük, de Luna gyorsan félre nézett, mielőtt jobban elpirult volna. Loki felismerte ezt a viselkedést: ez volt az, amit szeretett volna elkerülni. A herceg nem szerette magát, azt akivé vált az évek során, azt amivé változtatták- ezért úgy vélte, hogy mások sem szerethetik őt.

Pedig Luna most pont úgy viselkedett, mint Jane Foster Thor körül. Ugyanúgy nézett rá, mint az a halandó a bátyjára.

És nem érezte magát méltónak rá...