Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

3.

Hild

Csak érjen időben ide az erősítés! morogtam az orrom alatt magamnak, bár az is lehet, hogy meg sem szólaltam, csak gondoltam rá.
Hirtelen kék portál szerű füst kezdett gomolyogni, majd átlépett rajta Coulson és Johnson ügynök, és egy rakás, ránézésre special forces katona. Körbe kerítették a krátert, se ki, se be.

Ekkor Corvus megvágta Loki lábát, mire az álcájának lőttek és a követ is majdnem elejtette. Nagy hüledezés után csak ennyit tett hozzá.

-Ha hiszitek, ha nem, most egy oldalon állunk.- Coulson egy percre ledermedt, de aztán újra visszatért.

-Nála van a Tér kő!- kiáltotta Proxima.

-Két követ egy csapásra! Zseniális!- dörzsölte a kezét Ebony.

A Fekete Rend támadásba lendült. Hirtelen leugrott a kráterbe egy fiatal nő, rövid, barna hajjal, fekete S.H.I.E.L.D.-es szerelésben. Belépett elém és embertelen képességét használva eltaszította magától a felénk rontó Cull Obsidiant. Hátra fordulva odabiccentett nekem.

-Lu!- köszönt rám, a becenevemen szólítva.

-Daisy Johnson!- biccentettem vissza neki, kevésbé barátságos tekintettel.

-Amíg megdumáljátok, megszerzem a követ!- vágott közbe Loki. Elkezdett a kő felé rohanni, de Maw is megindult, szinte azonnal.

-Azt már nem!- sziszegte a fogai közt ingerülten.

Loki egy hatalmas ugrással elérte a követ, még az ellenség előtt magához ragadta. Maw szitkozódva lépett hátrébb, nehogy a kőből kitörő energia eltalálja. Különösen furcsálltam, hogy mosolygott. Kárörvendő, rosszindulatú vigyor volt inkább, vagy csak fintorgás. Leálltunk a harccal, és csak azt figyeltük, hogy a kő mit tesz Lokival.
Pár órának tűnő perc után az energia löketek abbamaradtak. Csak ott feküdt a földön, az arcán, tehát nem láttam, hogy lélegzik-e. Odarohantam mellé és a hátára fordítottam. Nagy köhögések közepett megszólalt.

-Azt hiszem- megakadt egy pillanatra- most húztál le 50 rongyra... majd egyszer megadom.- széttárta a tenyerét és egy ragyogó, citromsárga kő volt benne.

-Ez az Elme kő. Nahát.- hüledeztem. Tanulmányoztam a 6 Végtelen követ ugyan, de közelről csak a Tér követ láttam. Ez ugyanolyan halványan világított, viszont a felülete sokkal kristály szerűbb volt, míg a kék rokonáé a csiszolt rózsakvarcéval vetekedett. Úgy lüktetett a fénye, mintha egy szív dobbanásainak ritmusát követné.

-Most támadjunk!- kiáltott Proxima, ám fehér bőrű, kígyó nyelvű társa megállította.

-Ne most. Ha megmozdulunk lelőnek minket a katonáik!- mondta higgadtan. Én már a kardom markolatát fogtam.

-Játszva elintézhetnéd őket! Nem jelent gondot neked az ilyesmi.- vágott vissza a nő indulatosan. Nem fordultam hátra hozzájuk.

-Nem, dehogy. Ez hatalmas túlerő számomra.- hosszú és kínos csönd követte ezt a kijelentést.

Ez után felgyorsultak az események. Én kirántott karddal rontottam neki Proximának, mondván ha harcolni akar, akkor harcoljunk. A barna hajú nő, Daisy, is csatlakozott. Ebony Maw pedig, kezét kinyújtva magához reptette a Tér követ. Mire elértem volna a nőt, ők már eltűntek.

-Pompás!- kiáltottam fel- Az őrült titán most még egy kővel gazdagíthatja gyűjteményét.

-Ne puffogj annyit! Segítsünk az asgardinak.- monda higgadtan Daisy.

-Igenis nővérem.- jött a gépies válasz belőlem, nagyon gúnyos hangon.

-Most őszintén, mi bajod velem? Még mindig azért haragszol?!- kapta fel ő is a vizet.

-Áh, dehogy! Már megbocsájtottam azért, hogy végighazudtad az életemet és...- elakadt a hangom. Nem bírtam tovább. Miért kellett idejönnie? Üvöltve engedtem ki a szárnyaimat és repültem el.
Sok dolgot át kellett gondolnom.

Loki

-Daisy, igaz? Segítene?- néztem rá az összetört ügynökre.

-Hogyne... bocs.- finoman felültetett, és egy nagyobb sziklának támasztotta a hátamat.

-Tudom, semmi közöm hozzá, de min kaptak így össze Lunával?- kíváncsiskodtam.

-Ahogy mondta: semmi köze hozzá.- felelt mogorván. Látszott rajta, hogy bűntudat gyötri.

-Kérem. Lehet, hogy segíthetek...- kérleltem. Próbáltam befolyásolni, és úgy tűnt sikerült is. A szája lassan kinyílt és elkezdett mesélni.

-Tudja... Lunával mindig jó volt a kapcsolatunk. Szinte mindig.- Phil odalépett mellém, mire elhallgatott. Én, mintha mi sem történt volna, Coulsonhoz fordultam.

-És most mi lesz? Bevisznek, megölnek vagy csak megkínoznak?- nem voltam túl bizakodó az esélyeimmel kapcsolatban.

-Áh, végre meglett Shore ügynök, már nagyon régóta kerestük!- szarkazmus, de egy szívtelen dög vagy!

-Tudom... bilincset rá?- nyújtottam ki a kezeimet.

-Mikor legutóbb láttam, átdöfte a hasamat egy jogarral, és én meglőttem magát egy kísérleti fegyverrel. Rémlik? Tudja, a Helihordozón (író: helicarrier). Most mindennél jobban vágyok rá, hogy bosszút álljak, de a bosszú haragot szül, a harag gyűlöletet, a gyűlölet pedig szenvedéshez vezet. Tehát hajlandó vagyok elnézni ezt magának, ha most azonnal visszatér Asgardba. Megegyeztünk?- vázolta fel az alkut- A kő is marad.

-Hát... izé, az nem fog menni. Egyrészt, ha visszamegyek, Thor megöl, másrészt a követ képtelenek megvédeni itt Midgardon. Asgardban nagyobb biztonságban lenne.- ezegyszer igazat mondtam. A színtiszta igazat. Furcsa, ugye? Bár Thorról hazudtam... hupsz!

-Talán. De ha a Tér kő a titánnál van, akkor sehol sincs biztonságban.- világított rá egy érdekes dologra.

-Ha jól emlékszem úgy fogalmaztam, idézem: nagyobb biztonságban. Igaz?- ez is igaz volt.

-A kő marad, nincs vita!- vágta rá Coulson- Jön ennyivel, hisz megölt!

-De akkor azonnal megtorolta!- emlékeztettem.

-A kő marad, nincs vita!- mondta Daisy- És akkor eltekintünk attól, hogy a szervezetünknek is hazudott.

-A hazudozás nekem olyan, mint levegőt venni!- tártam szét a karjaimat. Kezdtem újra erőre kapni. Talpra álltam, a kő még mindig a kezemben volt. Már egész hozzászoktam a lüktetéséhez.

-Adja ide, most!- eltűnt minden együttérzés Phil Coulson hangjából.

-Maga megőrült?! Rontana az imigemnek!- egy fél lépést eltávolodtam tőlük és már vettem a levegőt, hogy mondjam: Heimdall, repíts haza! de ebben a pillanatban szállt le Luna. Inkább zuhant, mint szállt. A földetérés után nem esett baja, viszont iderohant hozzám és a mellkasomra helyezte a fejét, én finoman magamhoz húztam. A levegőt kezdte lassabban, nyúgodtabban venni, és a könnyei sem áztatták tovább a ruhámat. Hallottam a háttérben Daisy kétségbeesett hangját.

-Na erre nem számítottunk.- Phil bólogatással válaszolt, morcos tekintettel.