Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

"Fura" dolgok

Hild

Reggel, olyan 9 óra felé kikászálódtam az ágyból. Olyan puha, nagy és kényelmes volt... biztos csak varázslat az egész. Strange odakészített nekem egy fura ruhát, olyasmit, amit a kezdő tanulók szoktak hordani a Kamar-Tajban. A szárnyaim alatta voltak, szorosan lekötve, hogy ne legyenek útban. A hajamat összecopfoztam, arcot mostam, majd kiléptem. Strage egy asztalnál ült, olvasott és egy almát evett.
-Itt vagyok... zavarok?- kérdeztem halkan.
-Nem!- nyelte le a falatot- Gyere ide! Mutatok valamit.
Odaballagtam. A könyvben rúnákkal írtak, ezért nem tudtam elolvasni.
-Lefordítanád? Nem-igen értem.
-Jaj! Hogyne. Ez arról ír, hogy hogyan kell használni Aggamoto szemét, vagyis az Idő követ. (time gem)
-Az egy végtelen kő a nyakadban? Azt a rohadt...- képedtem el.
-Hát igen. Menjünk ki, ott jobb lesz.
Kisétáltunk az udvarra. Egész délelőtt gyakoroltunk, meg tanultunk. Nem hittem, hogy ilyen bonyolult lesz. Kaptam egy varázsgyűrűt, amivel ugyan még nem tudok átjárót nyitni, de majd egyszer biztos fog sikerülni. Dél körül elmentünk a városba, megebédeltünk egy közeli kifőzdében. A kajának semmi köze nem volt az asgardihoz. Visszasétáltunk, majd a kertben éppen szanszkrit nyelvleckét kaptam, mikor láttunk egy kékes villanást a kert közepén. Egy nagy kék átjáró nyílt, majd átesett rajta egy alak: zöldeskék bőrruha, rövid fekete haj. Volt egy kék kocka a kezében, de elejtette, a kapu pedig bezárult. Mi ketten odafutottunk, én a jövevényt a hátára fordítottam, Strange a kockáért nyúlt először.
-Hát veled meg mi történt?- mosolyogtam bele a képébe, mikor felismertem. Ő csak köhögött, majd lassan felült. Stephen elvonult.
-Hol a Tesseract?- nyögte ki végül.
-A micsoda?
-Az a kék kocka, midgardi!- hörögte. Nagyon rosszul festett, sápadt volt, a szeme karikás. A rövid haj sem éppen volt az ő stílusa...
-Én vagyok az! Hild, te ostoba!
Észrevettem egy kisebb vértócsát alatta.
-Ne! Te vérzel!
-El-el kellene látnod egy sebet, menni fog?- váltott témát.
-Gondolom...- néztem rá aggódva.
-Megvágták az oldalam. Vérzik. Lelepleződtem.- motyogta el a végét. Ugyan nem értettem, miről beszél, bevittem, majd lefektettem a szobámban lévő kanapéra. Az érintett helyen levettem a páncélját, majd kitisztítottam a vágást. Ferőtlenítettem, majd összevarrtam. Elég mély volt. Mintha szúrták volna, nem vágták. Néha felszisszent, de sokkal jobban bírta a fájdalmat, mint vártam. A végére becsukta a szemét, én meg gondoltam, biztos elaludt. A sebet lefedtem egy nedves kendővel, hogy hűtse (úgy kevésbé fáj) és felszívja a kiszivárgó minimális vért. Feltöröltem a kisebb tócsát a kanapé lábánál, majd kifelé sétáltam volna, de elkapta a kezem.
-Nem sok léleknek mondok ilyet, úgyhogy érezd magad megtisztelve. Köszönöm!
Válaszul csak mosolyogtam és pihenni hagyva kimentem.
Kint Strange állt. Délután 3 fele járhatott.
-Mit szólnál, ha vetnénk néhány pillantást az újdonsült "barátaidra"?- nézett rám.
-Miért is ne?- jelent meg egy félmosoly az arcomon.
Kisétáltunk az udvarra (megint), majd Stephen segített kiszabadítani a szárnyaim a ruha alól. Kitártam őket. Mesések voltak!
-Ilyennel még nem volt dolgom. Tudod mozgatni? Egyenlőre csak ide-oda.
Előre és hátra mozgattam őket. Picit nehezek voltak, de majd hozzászokok.
-Jó- mondta- akkor most monjuk fel és le, mintha repülni akarnál.
Megpóbáltam, de nem ment. Ekkor elrúgazkodtam a földről és egyet löktem magamon a szárnyaimmal. Picit sikerült megemelkednem. Olyan sikerélményem volt. Ekkor Strange is megemelkedett (a levitáció köpenye stb...) és odalebegett hozzám, majd a kezét nyújtotta. Tele volt vágások begyógyult sebhelyeivel és finoman remegett, ha kinyújtotta. Elfogadtam, erre felfelé kezdett húzni én meg meglöktem magam és szinte már repültem. Ekkor elengedett, én pedig majdnem lezuhantam, de az utolsó utáni pillanatban ösztönösen elkezdtem csapkodni a szárnyammal és csodák csodájára: repültem. Majd felszálltam, Odin tudja meddig és zuhanórepülésben visszaestem, persze nem csapódtam be, mert a végén újra csapkodni kezdtem. Leszálltam a földre.
-Köszönöm Strange! Ez hihetetlen.
-Semmiség.

Loki

Hild kiballagott a szobából, én meg behunytam a szemem. Ritkán tudok rövid idő alatt jót aludni. Most például sikerült. Amikor felkeltem, kinéztem az ablakon és mit látok? Hildnek szárnya van (?!) és ott röpköd azzal a mágussal. Az én valkűröm. Nem. Nem az enyém, hisz nem szeretem. Soha.
Egy hónapot nem látom és ennyi minden történik? Szörnyű. Oldalamat fogva feküdtem vissza a kanapéra. Azon agyaltam, hogy hol lehet a Tesseract és hogy mi történhetett Hilddel. Nem szabad. Nem szerethetem. Soha. De mi van ha mégis?