Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Kérések

3 héttel később
Hild

Thor keresett reggel nagy hévvel. Éppen lent edzettem, mostmár egyedül, hogy visszatértek az emlékeim. A kis kardommal remekül vívtam, de tényleg. Alig kapott levegőt, mikor odaért hozzám.
-Mi az Thor? Mi történt?
-Loki...- nyögte- eltűnt.
-Hogy mi?- kérdeztem vissza hitetlenül. Hogyhogy eltűnt. Hisz erős varázs védi a szobáját. Lehet megtanulta kezelni a varázsgyűrűt. Akkor viszont bárhol lehet. Eltűnt. Valóban.
-Van valami nyomunk?- érdeklődtem.
-Azt hittük te tudsz némi információval szolgálni nekünk. Tekintve, hogy régóta jóban vagytok...
-Ezt meg hogy érted?
-Ó ugyan kérlek! Mindenki tudja Asgardban, hogy bejársz hozzá. Megfigyelés alatt tartjuk, a látomásai miatt- szaladt ki belőle hirtelen. Lehet, hogy elvörösödtem, nem láttam magam.
-Nos, van egy tippem. De nem biztos. Leellenőrzöm.
Fölrohantam a tetőkerthez, ahol még annó megmutatta a napfelkeltét. Ismét eszembe jutott a látvány. Kitártam az ajtót és egy ácsorgó fekete alakot pillantottam meg. Gondoltam, jajj de jó hogy megvan, persze elhamarkodottan. Odasétáltam mögé, majd a vállára tettem a kezem. Abban a pillanatban az alak zöldesen fényleni kezdett, majd pillanatok alatt eltűnt. Csak egy illúzió volt.

Thor szó szerint berontott Loki szobájába. Minden felforgatott az ágyától a szekrényéig, de semmit sem talált. Se Lokit, se könyveket. Hatalmas rend volt. Egy valamit viszont elkerülte a figyelmét: a plafon. Ugyanis a plafonon volt Loki mindvégig. Thor, mivel úgy vélte hogy üres a szoba, kiviharzott és az ajtót tárva-nyitva hagyta. Loki leugrott a plafonról, majd egy önelégült mosollyal az arcán, diadalmasan kisétált a szobájából. Első dolga volt feljönni a tetőre.
Én elbújtam egy bokor mögé, vártam, hogy mit akar tenni. Kiállt a terasz szélére.
-Szabad vagyok!!!- kiáltotta ki a semmibe a város fölött.
-Jól esik mi?- kérdeztem- De hogyan?
-Thor fél szemére! Te mit keresel itt?
-Tudtam, hogy előbb-utóbb ide fogsz jönni. Úgyhogy vártam. De most megkérdem még egyszer: hogyan?
-Ezt úgy mondod, mintha nem is örülnél. Sok dologról kell beszélnünk Hild.
Először, hogy jutottam ki. Nagyon egyszerű. Egyszer felhergeltem magam, és neki vágtam egy fémcuccot az ablaknak. Az kihullott a kerbe. Jut eszembe. Itt van.- felvette és zsebre vágta- Itt jöttem rá, hogy átvágtak. Talán 1-2 évig volt bűbáj a szobán, de most már nincs. Így "felragasztottam" magam a plafonra, nem vettek ott észre. Elterelésnek egy illúziót küldtem ide, tudtam hogy ide fogsz jönni. És végül itt is vagy. Thor bejött, nem talát (nem csodálom... idióta) aztán kiment és az ajtót nyitva hagyta. Én meg kisétáltam rajta.
-Az igen. Nevezem. Bár az, hogy a szobán nem ült bűbáj, az én érdemem. Levettem róla, mikor kijuttattalak és nem raktam vissza. Szívesen.- durcásan nézett rám, de nem tudott haragudni, hiszen hála nekem szabad most.
-Kettő, ilyenkor, van egy asgardi hagyomány. Bált rendeznek Odin tiszteletére.- húzta el a száját a nèv kiejtése után- Még engem is elhívnak. Fura mi? Szóval csak annyit akarnék kérdezni... hogy... lenne-e kedved... esetleg velem jönni?
-Ne! Te most elhívsz egy bálba?
-Ne várd hogy megismételjem.- vágott savanyú képet.
-Hogyne. Nem várom el.- elsétáltam mellette. Visszapillantottam, csak mosolyogtam. Remélem értette, hogy ezt egy igennek szántam.
Én amint elhagytam a tetőt, Loki is elindult lefele. Én is, ő is a saját szobáink felé mentünk. Csak egy hatalmas csattanást hallottam, rá egy reccsenést, majd koppanást. Megfordultam, hogy mi csapott ilyen zajt. Loki feküdt a földön, eszméletlenül, Thor kezében pedig a kardja volt. Fejbe vágta (csatt), a kardot belevágta az ajtófélfába (reccs), majd Loki hanyatt esett (kopp).
Hirtelen nem tudtam mit tegyek.
-Pssszt!- szólt rám Thor- Senkinek egy szót se. Én megmondtam neki, ha átver, megölöm. Betartom a szavam, habár nem szívesen. A bál után végeztetem ki. Senkinek egy szót se!- fenyegett a szemétláda. Halkan bólintottam, majd a szobámba rohantam és szomorúságomban sírtam. Sírtam és ittam. (Pár napja olvastam valamit: ha valakinek törlik az emlékeit, utána közvetlenül kilökik a Bifrostön keresztül, az tudathasadással járhat. Ez az oka, hogy Wendy csendben van. Már nincs. Jó érzés.)
A baileysből sincs már túl sok, pedig úgy szeretem. Már megint elvesztettem az eszméletem. Remek. Hogy miért sírtam? Nem tudom. Nem örülök, hogy kivégzik. Tudom, hogy semmit nem érez irántam, de nem érdekel. Úgy érzem elvesztettem a fogadást. A csudába!