Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

24.

Daisy

Sikítottam és tomboltam, ahogy csak tudtam, mialatt azt néztem, hogy hogyan válik a húgom csillámló kék porrá. Átkúszott az ablak üvegén és odakint beleveszett a csillagok sokaságába. Mintha egy pillanatra a gyilkos elbizonytalanodott volna. Nem számít. Akkor is ő ölte meg!

-Hazug!- üvöltöttem Thanosra. Adam sem örült túlzottan.

-Nem hazudtam! Elengedtem a lelkét ettől a szerencsétlen testtől.- forgatta ki a szavait.

-Ezért még halállal lakolsz!- esküdöztem félhangosan.

Lassan Loki elment, letisztítani a kését gondolom. Aljas áruló. Méghogy szereti Lunát! Chh. Végül csak nekem lett igazam, de azt kívánom, bár ne lenne!
A mi kezeinkre is bilincs került, de annyira össze voltunk törve, hogy nem ellenkeztünk.
Szomszédos cellákba zártak minket Adammel és Poollal.

-Őszinte részvétem.- mondogatták a többiek, mintha a részvétük segítene bármit is.

-Azt amúgy láttátok, mikor Loki beszélt a lánnyal? Thanos kesztyűjén valami sárgásan világított, majd egy pillanatra kialudt, de aztán újra felragyogott.- hívta fel a figyelmünket Adam erre az apróságra.

-Azt tudtam, hogy Loki az Elme kő irányítása alatt állt, de hogy ennyire?!- csodálkoztam.

-Hogyhogy tudtad?!- kelt ki magából Phil is hirtelen.

-Luna figyelmeztetett. Leadta a drótot azon az értelmetlen telefon beszélgetés alatt. Elfelejtettem mondani.- pirultam el feledékenységem miatt.

-Pompás. Akkor hogyan tovább? Csak nem akarunk itt megöregedni?- lelkesített Pool. Igaza volt. Tovább kell lépni és meg kell szökni valahogy.

-Meg fogunk szökni!- jelentettem ki eltökélten.

Hild

-Hol vagyok?- motyogtam.

-Hela birodalmában. A Valhallában.- felelte egy selymes hang.

-Meghaltam?- motyogtam tovább.

-Úgy fest igen.- válaszolt újra az idegen hang.

-Ki vagy te?- nyitottam résnyire a szememet.

-Hát nem emlékszel? Az egyik régi társad. Hrist. Még a kree invázió alatt szolgáltam az elit csapatodban.- emlékeztetett, majd felállt és fél térdre ereszkedett, hogy tiszteletét lerója.

-Állj fel!- mondtam neki- És segíts lábra engem is.- eközben a nevét ízlelgettem. Hrist. Azt jelenti botor. Vajon tényleg az volt?- Már emlékszem rád! Tudom. Te voltál egyik legbátrabb harcosom.

-Nem, Hild. Én voltam a legbotorabb. Miután száműztek, nekirontottam a kree harcosoknak, de még mielőtt elérhettem volna a Bifrostöt, három penge szúrta át a gyomromat.- mesélte el a tragikus történetét.

-Sajnálom. Te voltál a leghűségesebb.- dícsértem meg botorságáért- Tényleg Hela itt az úrnő?

-Így van. Itt ő élet és halál ura. Többnyire persze a halálé. Elvigyelek hozzá?- ajánlotta fel készségesen.

-Ne, most azt kihagynám. Mi az a nagy épület?- kérdeztem egy magas Colosseum szerű épület felé mutatva.

-Az az Amfiteátrum. Az örök csatamező. Ott kűzdenek meg a legnagyobb harcosok, hogy szórakoztassák Helát.- magyarázta.

-A valkűrcsapatom többi tagja is itt van?- kérdeztem bizakodva.

-Itt bizony! Elviszlek hozzájuk!- jelentette ki boldogan.

Összekapaszkodtunk és egy nagy, szürkés ezüstös házban találtuk magunkat. 5 emelet, plussz a földszint, mindegyiken két ajtó, egy-egy szobával. Fölfele lépcső vezetett. Hrist beállt a ház közepére és elkialtotta magát.

-Valkűrök, vendégünk van!- erre mindegyik szobából előugrott egy harcos és lesiettek a lépcsőn. Ezt egy gyors bemutatás követett.

-Az én nevem Mist. Ők pedig Skeggjöld, Skögul, Thrúd, Hlökk, Göll, Geirölul, Randgríd, Rádgríd és Reginleif.- sorolta végig a neveket- Te pedig?

-Én vagyok az! Hild!- ezt a bejelentésemet nagy összeborulás követte. Fájt a gondolat, hogy legendás csapatom tagjai közül senki sem tartózkodik az élők sorában.