Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

A szivárványhídon túl

Strange

Reggel nekiálltam megkeresni a Tesseractot, ugyanis azzal a legegyszerűbb eljutni Asgardba. Miután meglett, beraktam egy dobozba. Fel kéne keltenem őket, indulni kéne. Bekopogtam a szobaajtón.
-Hild, Loki ébresztő! Lassan indulni kéne.- válasz semmi. Elismételtem még kétszer, szintén nem történt semmi. Gondoltam benyitok... hát... hogyismondjam... nem kellett volna. Mit láttam?
Az ágyban feküdtek egymás mellett. Loki karja a lányon pihent egy laza ölelésben tartva. A másik kezével hol Hild hátát, hol a nyakát és az arcát cirógatta. Ezt még belőlük sem néztem volna ki... bár lehet, hogy csak rosszra gondolok. És mivel vizuális alkat vagyok, dús fantáziával megáldva...
A gondolatmenet végén azonnal fordultam is meg és mentem ki. Ez beleégett a retinámba, nehéz lesz elfelednem, pedig valószínűleg meg sem történtek az elmémben lejátszódott események. Bevágtam az ajtót, amire reménykedtem, hogy felkelnek. Hál' Istennek így is lett.

Loki

Ennyit hallottam: bumm. Gondolom, valaki becsapta az ajtót. Csak reménykedtem, hogy nem a miénket. Hild még mindig aludt, nem szívesen keltettem fel.
-Ébresztő van sziv!- suttogtam a fülébe egy csók kíséretében.
-Ne már...-motyogta- Pedig úgy maradnék itt. Veled.
-Örülök ha így gondolod.-ültem fel és hajoltam fölé- De tudod, van egy birodalom, amit vissza kéne foglalnunk!- keltem ki az ágyból. Pillanatok alatt páncélt varázsoltam magamra. Ekkor ült fel ő is.
-Így könnyű. De én, aki nem hozott páncélt?
-Van egy a szekrényben.- hallatszott a hangja Strangenek az ajtón túlról.
-Köszi!
Kinyitotta a szekrényt. Valóban volt ott egy asgardi páncél. A valkűröknek volt hasonlójuk. Engem kért meg, hogy segítsek neki. A haját pedig összecopfozta.

Kiléptünk az ajtón, Stephen viszont nagyon furcsán nézett ránk. Sajnos gyanítottam miért.
-Valami gond van, midgardi?- vigyorogtam rá.
-Semmi.- vonta fel a szemöldökét, majd elfordult és egy dobozzal a kezében fordult vissza- Azért van dobozban, mert nem lehet puszta kézzel megfogni.
-Mármint így?- kérdeztem és kivettem a dobozból. A kezemnek semmi baja nem lett.
-Nem akarom lelohasztani a kedveteket, de lassan indulni kéne- szólt közbe Hild. Igaza volt, mennünk kell. Körbe álltunk, a kocka középen lebegett, megfogtuk egymás kezét, elmormoltam halkan pár sort. Egy kékesfekete portál nyílt meg alattunk, és átestünk rajta.
Asgard egy eldugott szegletében landoltunk. Szerencsénk volt, senki sem volt a környéken.
-Most a palotába kéne jussunk, ott őrzik a rabokat. Aki nekünk jobban kéne most, az Thor- fintorogtam. Bár azt be kell ismernem, ha tömegirtásról van szó, akkor jól jön egy Thor-kaliberű fickó.
Két járőr fordult be a sarkon. Stephen gyorsabb volt, eggyel ő, a másikkal a köpenye végzett. Kezdek félni a köpenytől... na jó, nem.
Elindultunk a palota felé, sokat bújkáltunk. Ellepték az egész várost. Mivel minden asgardi lelépett, csak Thort zárták be, ezért sok erősítésre nem számíthatunk.
-Vegyük számba még az emberteleneket is. Az lenne a legjobb, ha magunk mellé tudnánk állítani őket.
-Arra kicsi az esély.- mondta Strange.
-Bármi elérhető, megfelelő ösztönzéssel...- vigyorogtam már megint. Picit kezdek becsavarodni.
-Jó. Mondom a tervet- kezdtem el- ti elterelitek az őrök figyelmét én pedig besurranok.
-Nem lenne egyszerűbb beteleportálódni oda?
-Jogos.- bólogattam- Akkor itt várjatok.
Egy zöld villanás és már a pincében voltam. Nem gondoltam végig, ugyanis a rabokat őrizték. Méghozzá a kreek. Erre valami csoda folyamán megjelent a két útitársam is mögöttem. Thor cellája előtt voltunk. Ő felállt és odaballagott a falhoz, hogy biztos nem álmodik-e.
-Ti tényleg itt vagytok?- nézett ránk.
-Nem, te agyszakadék, csak illúziók vagyunk. Vágj hozzánk valamit és kiderül!- szóltam be neki.
-Ezek tényleg ti vagytok.
Felénk rontottak az őrök. Strange fegyvert idézett, Hild elővette a kardját, én pedig a mérgezett tőreimet. Nem voltak sokan, 12-15 harcos. Nekik láttunk. Én elvágtam az egyik torkát, a másikba beleszúrtam a tőröm párszor, a következőnek kivágtam a szemét (nem azt akartam, de így sikerült, az is megteszi a hatását), a negyediknek előbb a kezeit, aztán pedig a fejét vágtam le.
Hild hősiesen, egy valkűrhöz méltóan kűzdött. Nem véletlen szerettem meg. Olyan elegánsan gyilkolt, hogy még egy békepárti politikus is megcsodálná.
Strange pedig mindent mágiával oldott meg. Az egyiket kitette az űrbe, a másikat megfojtotta, a harmadiknak a köpenye törte el a nyakát. Végeztünk az összes őrrel, de tudtam, hogy rövid időn belül újabbak fognak jönni. Odamentem a cellához, ahol Thor ácsorgott. Intettem Hildnek, hogy jöjjön ide mellém. Átkaroltam, ő rám mosolygott.
-Látod bátyám, ugye milyen szép onnan a kilátás?- gúnyolódtam. Tönkretettem a cella falait vezérlő panelt, majd kisétált. Nem emlékeztetett egykori önmagára. Most sokkal bölcsebbnek és szerényebbnek tűnt. Rájött, hogy ő is sebezhető.
-Számíottam rá, hogy nem halsz meg. Te sose szoktál.
-A humorod a régi, az mit sem változott!- erőltettem mosolyt az arcomra.
-Újra együtt, vállvetve, mi?
-Most nem foglak átveri/elárulni. Becsszó!- ezen a mondaton nevetett.
-Hiszem ha látom öcsém. Van terv?
-Van.- nézett rám mindenki döbbenten- Mégpedig az, hogy győzni fogunk!