Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Végső simítások

Hild

A kree parancsnok halott. Loki végzett vele. Vége van ennek a rémálomnak is... majdnem. Az oké, hogy a "góré" halott, de mi lesz a katonákkal?
-Utálok ünneprontó lenni, de még nem végeztünk...- próbálkoztam rávezetni a többieket a nagyobb problémára.
-Mer?- kérdezte Thor.
-Az oké, hogy a vezér halott, de mi lesz a katonákkal?
-Óh...- sziszegte Loki- Ezt elfelejtettük.
-Akkor?- próbálkoztam.
Kínos csönd. Nem történt semmi, majd rá egy perccel, szintúgy nem történt semmi.
-Senki semmit?- néztem körül.
Mindenki a fejét rázta.
- A palota a miénk, de ostrom esetén...
-Ki beszél itt ostromról?- mondta Loki- Nincs vezetőjük. Nem parancsol nekik senki. Talán magunk mellé állíthatnánk őket...
-Van egy ötletem.- jelentette ki Strange- De nem fog tetszeni.
Mindannyian ránéztünk, mire ő valamiféle időhurkot csinált és hátrébb lépett egyet.
-Loki felölthetné a nőnek az alakját, így azt parancsolna nekik amit akar. Uralkodni akartál, nem?
Láttam az arcát, hogy változott kíváncsiból bosszússá. Nem valószínű, hogy nővé akarna változni... az én Lokim nem ilyen. Láttam ahogy lassan a tőreihez nyúl, majd Stephennek ront. Nem tudtuk leszedni róla... halálra késelte.
Csodák csodájára Strange sétált elő az egyik oszlop mögül. Rajtam kívül a többiek nem értették.
-Ez egy időhurok... ha megöltök én visszajövök. Leegyszerűsítve.
-Nem baj- vigyorgott Loki- Hiszen úgysem csak egy dolog miatt akartalak megölni. De ezúttal szenvedni fogsz!- rontott volna neki megint, de én elkaptam.
-Hé... figyelj! Rám nézz!- fordítottam magam felé a fejét- Nézd. Ha nem teszed meg, mind meghalunk. Ha túlesel rajta, én nem fogom felemlegetni.- jelentettem ki határozottan. Ő csak a szemeimbe bámult. Megöleltem, majd ő eltolt magától.
Odakullogott a tetemhez, alaposan megnézte. Olyasvalamit hallottam a szájából, hogy a jötünök rágják ki a májadat Strange, de biztos csak képzelődök. Felegyenesedett, sóhajtott egy nagyot, és átváltozott. Odajött hozzánk.
-Hát a nőies vonulást még gyakorolnod kell.- mosolyogtam rá.
-Anyád hogy van?- reagált immár női hangon. Nagyon szokatlan volt.
-Gyere! Tanítok ezt-azt, csakhogy ne bukj le!
Odébbsétáltunk. Megtanítottam járni abban a magassarkú csízmában, ami rajta volt. Tulajdonképpen megtanítottam járni, viselkedni. Gyorsan tanult... furcsa. Kb 48 perc után már tűrhető volt. A kezébe vett egy levágott fejet, és Thor fejét másolta rá.
-Annyit mondok nekik, miután összehívom őket, hogy megöltelek- mutatott Thorra- és hogy kijelölök egy pár katonát aki itt marad vigyázni az üres bolygóra. Azokkal könnyen elbánunk majd. A többit hazaküldöm a búsba. Okés?
-Részemről rendben. De el ne puskázd!
Fél óra múlva megszólalt egy kree kürt a palota tetejéről. Az összes harcos a palota előtti térre ment, felsorakoztak és várták, mit mond nekik úrnőjük.
Volt egy lépcsősor az arany ajtók előtt, oda állt ki Loki beszélni.
-Harcos társaim- kezdte- Asgard a miénk!- kiáltotta. Hatalmas újjongás, tapsolás, kiáltozás. Felemelte a kezét, mire csend lett, majd fojtatta.
-Sikeresen végeztem a királyukkal! A gyáva nép elmenekült, és garantálom, hogy többé ide be nem teszik a lábukat!- újabb tapsvihar. A hatás fokozása érdekében a hamis fejet is közéjük hajította.
-Elesett társainknak emléket emelünk majd odahaza a világunkban. Szolgáljon ez kitüntetésnek számukra. Úgy határoztam, hogy én itt maradok néhány általam kiválasztott harcossal, a többiek viszont hazatérhetnek.- megint tapsvihar. Hát igen... ért az emberek feltüzeléséhez. Nem véletlen szerettem meg.
-Te, te, te és még ti ott! Az a kisebb csapat is, igen rólatok beszélek! Lépjetek előrébb, ki a sorból! Ti vagytok azok, akik nem térnek haza. Ti fogtok őrizni engem és ezt a bolygót. A többiek pedig: ötös sorokba fejlődj!- kiabálta. Megtették. Remekül hozta a karakteret. A Tesseract közreműködésével nyitott egy átjárót, a kreek bolygójára. A sereg átmasírozott rajta, majd a kapu mindörökre bezárult.
-Ti! Esküdjetek, hogy védeni fogtok!
Megvágták a tenyerüket, a vér kibuggyant az ujjaik között.
-Esküszünk!- kiáltottak egyszerre.
-Remek. Most kövessetek!- fordult meg és sétált be a palota ajtaján. Ők vakon követték. Mi ott álltunk a kapu két oldalán, becsuktuk, majd mögéjük lopóztunk. Én levágtam egynek a fejét, a másikat kettévágtam deréktájt, a harmadikat szíven szúrtam. A többiek hasonló halált haltak, csupán más kezei által. Az utolsóban még volt annyi életerő, hogy kérdezzen egyet.
-De... miért?- nyögte ki. Loki odafordult hozzá, dobott egy puszit neki, majd visszaváltozott és saját kézzel végeztt vele.
Hirtelen lépéseket hallottunk. Mintha egy sereg menetelt volna, úgy remegett a föld. Fesorakoztunk (mi négyen) és felkészültünk a csatára. Hatalmas meglepetésünkre kopogtak, csak aztán nyitottak be. Majdnem nekik rontottunk, még szerencse, hogy nem. Az ajtóban egy barna bőrű krapek állt, arany páncélban, egyik kezében a sisakja, a másikban egy pallos.
-Láttalak titeket- mondta lassan, rohadtul ráérősen. Mi leeresztettük a fegyvereinket, és még nagyobbra tártuk az ajtót.
-Heimdall! Örülök, hogy végre én is látlak, nem csak te engem.- mondta Thor.
-Hogy sikerült visszaszerezni Asgardot?
-Hát... rossz embert kérdeztél!- mutatott ránk (Lokira és rám).
-Vagy úgy.- mosolygott- Az este nagy mulatság lesz. Mindenki el fog jönni. Asgardot ünnepeljük majd és titeket.
-Még egy buli?- kaptam fel a fejem- Részemről benne vagyok!

Aznap este valóban nagy vígasság volt, mindenki boldog volt, hogy vége. Thor lent ünnepelt a többi asgardival, Strange pedig visszatért Midgardra. Valószínűleg most jót alszik a puha ágyában. Mázlista..
Egy darabig én magam is lent voltam a többiekkel, vagy százszor el kellett meséltem, hogy mi hogyan történt. Loki rögtön eltűnt. Biztos nem a szobájába ment, hisz vagy 3 évet lehúzott ott. Nem. Szerintem a tetőn lesz, így hát felmentem hozzá.
Valóban ott találtam. A csillagokat nézte.
-Miben gyönyörködsz így?- álltam oda mellé.
-Mikor édesanyám elhunyt... láttam felszállni az égbe a leklét. Szeretem azt gondolni, hogy lát. Nagyon hiányzik... ő volt az egyetlen lélek itt, akit szerettem. Mindaddig, míg találkoztam veled.
Rámosolyogtam. Szép volt amit mondott, egész meghatott. Hozzábújtam.
-Szeretlek.- mondtam.
-Szeretlek.- ismételte el ő is.
-És most, hogyan tovább?- néztem vele a csillagokat.
-Nem mindegy az? Ne fürkészd a jövőt, az úgyis jönni fog magától. Élj a jelennek.
-Legyen!- sóhajtottam. Odahajolt hozzám, megcsókolt, úgy mintha most látna utoljára, mintha most érhetne hozzám utoljára. Bár ne lenne vége soha semmi jónak... de a Napot nem lehet visszatartani.