Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

12.

Hild

Phil Coulson irodája nem volt túl nagy, a posztjához képest. Kétoldalt könyvespolcok sorakoztak, mögötte egy hatalmas ablak. Ő egy íróasztal mögött ült, amin többnyire akták és iratok hevertek össze-vissza, de egy számítógép is helyet kapott, továbbá egy piros, tető nélküli autó makettje.
Egy percig komolyan méregette az ajánlatomat, majd megszólalt.

-Miért hozta el? Nem úgy volt, hogy Asgardban nagyobb biztonságban lenne?- kérdezte, gyanakvással telt hangon.

-A bosszú édes. Thor ezúttal kicsit messzire ment.- ismertem be. Tudta, hogy nem kéne megtegye, mégis megtette. Haragudtam rá. Nagyon.

-Meg sem kérdezem.- rázta meg a fejét- De nem kell a kő. Ha hiszi, ha nem, de Lokinak akkor és ott igaza volt. Itt nincs biztonságban.- erősködött.

-Hát nem érti?! Maguknak- egy kard szelte át a levegőt és egyenesen beleállt az üvegbe Phil háta mögött. A következő előtt még épp volt időm odaszólni neki- Hasra!!

A betört üvegen át egy újabb kard tört az életünkre. Épp az ajtón belépő Maria Hill arca előtt kaptam el. Üdvözlésképpen biccentettem neki, amit viszonzott is. Ezalatt Phil élére állította az asztalt, fedezéket csinálva nekünk. Leguggoltunk mögé és vártuk a támadónkat. Szemügyre vettem a kardot. Csinos darab volt, meg is tartottam, de a származására is rájöttem.

-Hela...- suttogtam magam elé.

-Az meg ki?- üvöltött Phil, mert közben újabb pengék ostromolták az asztalt.

-Thor gonosz nővére. Bűbájos teremtés. Képes a semmiből kardokat, késeket, fejszéket, pörölyöket és lándzsákat előrántani. Szörnyen veszélyes és sejtem, hogy miért jött.- finoman az Elme kőre néztem- Elcsalom őt.

-Hild, biztos benne? Szerintem csapda.- aggodalmaskodott, miközben a kések és kardok nem hagytak fel az ostrommal.

-Biztos. A fegyvereket pedig tartsa meg!- mutattam az asztal másik oldalára. A fejét csóválta, végül beadta a derekát.

-Vigyázzon magára!- mondta szigorúan Couson- Ez egy parancs.

-Vettem, vettem!- feleltem robotosan.

Az egykori ablak helyére álltam, majd hátradőlve a mélybe vetettem magam. Szárnyaimat kibontva még épp időben kerültem el egy ütközést a halál istennőjével. A feje körül köröztem, mindenféle csúfságot vágtam a fejéhez, csakhogy felbosszantsam. Sikerrel jártam, ugyanis egyre gyorsabban jöttek felém a kardok.
Egyszercsak, mint egy óriási lándzsahegy, kiemelkedett a földből valami, magával ragadva Helát és az ég felé emelve. Magasabbra kellett volna repülnöm, de már kezdtem fáradni.

-Úgyis elkaplak, Hild!- Hild? honnan tudja a nevemet? Talán a valkűrökkel "jó" kapcsolatot ápolt és onnan emlékszik rám. Igen, egyszer harcoltam már vele is. Nem nyertünk...

Elég volt ez az egy szó, hogy elfonja a figyelmemet, és egy penge ütközött a szárnyamnak. Pokolian fájt, de tovább repültem. Ez sem segített a koncentrálásban. Eltalált még egy, és lezuhantam a magaslatra, amit Hela kreált magának.

-Lámcsak lám! Egy szárnyszegett madárka.- monda gúnyos mosollyal- Biztosan fáj. Ne segítsek rajtad?

-Ha egy ujjaddal is hozzám mersz érni...- kezdtem fenyegetni, de nem tagadom, tényleg fájtak. Hela elindult felém, kínzóan lassú léptekkel és belemarkolva a hajamba felhúzta a fejemet.

-Ne merészelj fenyegetni, valkűr! Te egy senki vagy, hozzám képest meg pláne!- kiabált felháborodottan a fülem mellett.

-Mit akarsz tőlem?- nyögtem ki végül.

-Azt, amit mindenki. A követ. Add át és elmehesz.- szerencsére nem látta a nyakláncomat. Akkor valószínűleg kitépte volna a nyakamból és már nem beszélgetnénk itt.

-Azt lesheted!- köptem a lába elé. Igazából az arcába akartam, de akkor fel kellett volna néznem rá.

Lekaptam az övemről a tőle félretett kardot és rátámadtam. Egyet suhintottam és a szarvait találtam csak el, azokban meg igen kevés kár okozódott. Ő sem volt rest, a kezébe vett egy kardot ő is. Pár mozdulattal kifordította az enyémet a kezemből. Hihetetlenül erős, gyors és képzett volt. Elővettem egy régi relikviámat, amit még Strange adott. Egy obszidián tőrt. Ahogy találkoztak a pengéing, Hela kardja úgy hasadt ketté. Meglepettségét kihasználva felé lendítettem az apró fegyvert és két szarv nyúlványát le is vágtam. Időbe telt, míg visszavarázsolta, ezért lendületből pofon vágott, de úgy, hogy még az állkapcsom is fájt tőle. Mire felálltam, újra harckész volt. Elraktam a tőrt, és elővettem rendes kardomat, amit azóta el is neveztem Glamdringnak, a kree háború után. Másnéven az Ellenség pörölye, de ez ne tévesszen meg senkit, mert igenis kardról van szó. Nekirontottam a nőnek, de ő fürgén kitért előlem és hátba vágott. Erőtlenül roskadtam össze.

-Hát legyen! Bevallom, azt akartam, hogy ne add át önként. Thanosnak van egy meglepetése számodra.- nevette el magát.

-Azt kétlem, hogy én is nevetni fogok.- mosolyogtam elgyötörten.

Hirtelen kékes fény gyúlt előttünk. Affelé kezdett el vonszolni Hela. Átérve rajta egy űrhajóban találtuk magunkat. Pontosabban, egy űrhajó cellájában. A kezeimre és a bokáimra erősített fémgyűrűk alapján semmi jót nem sejtettem. Hirtelen valami energiamező felkapott a levegőbe és ott is tartott, kifeszítve. Nem volt valami kényelmes, de lehetett volna rosszabb is.

-Még visszajövök.- dobott egy puszit felém.

-Esküszöm, hogy elhányom magam!- mondtam, miután kilépett az ajtón.