Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

Tűzóriások

Luna

Reggel, vagy délelőtt, nem tudtam pontosan belőni, arra keltem, hogy a szivárványhídon sétál Loki, a karjaiban velem. Pislogva felnéztem rá, mire csak bólintott egyet és letett. Furcsa mód páncélban voltam felfegyverkezve. Nem is akartam tudni...

-Hát felébredtél?- tette fel a költői kérdést- Ugye nem zavartunk meg?- vigyorgott Thor.

-Ugyan.- viszonoztam- Csak azt nem értem, hogy mikor öltöztem fel.

-Az igazából én voltam- tette fel a kezét Loki- De szigorúan csak varázsoltam.

-Nem lényeg. Beavattok gyorsan?- gondoltam elmagyarázzák a tervet, és nem csak a rám eső részét.

Magyarázás közben elértük a Bifrost-öt, majd Heimdall üdvözölt minket egy bús pillantással. Vajon mit látott már megint, ami így lelombozta? Erre a kérdésre is csak visszafele kapom meg a válaszomat.

-Muspelheimbe, ha nem tévedek?- kérdezte lassan.

-Ahogy sosem.- felelte Thor gyorsan, kölcsönösen borús tekintettel.

Egy pillanat, majd az űrben száguldottunk hihetetlen sebességgel. Ezt sosem fogom megunni!
Muspelheim szörnyű hely, nem csoda, hogy csak démoni lények laknak itt. Vezetőjük, Surtur, a mesék és mondák szerint közel olyan kegyetlen, mint Hela volt. A síkság, ahova érkeztünk sík volt és kopár. Hasonlított a helheimi pusztákra, csak itt por volt és narancssárgás volt minden.

-Hol lehetnek?- suttogtam úgy, hogy csak a mellettem állók hallották.

-Odalent a barlangokban. Ott él mind.- válaszolt szintén suttogva Thor.

-Mindenki tudja a dolgát? Zöld osztag, menjetek. Ugyan miénk a nyitótánc, rajtatok áll, vagy bukik a terv. Gyerünk!- próbált ösztönözni miket a "király".

Lokival egyszerre bólintottunk, és azzal a 20 katonával elindultunk kelet felé.
A másik csapat (Vörös osztag) talált lejáratot a barlangokba. Felhallatszott a felszínre a tűzóriások riadókürtje, a sikolyaikban elvegyülve. Mi csak egy büszke félmosolyt eresztettünk meg, majd tovább rohantunk. Én ugyan nem tudtam, hogy hova rohanunk, de mentem és nem álltam meg.
Kifizetődő volt a fáradságom, ugyanis egy másik lejárathoz értünk. Kezdett kirajzolódni a terv előttem.

-Engedélyt kérek előremenni uram!- szólt egy bátor einherjar hátulról.

-Fiam, az első mindig én vagyok.- jelentette ki az én trükkmesterem ellentmondást nem tűrő hangon.

A kijelentéséhez hűen cselekedett, elindult lefelé, velem a nyomában. Első megállapítás: sötét van. Ahogy kezdett hozzászokni a szemünk, egyre gyorsabban tudtunk haladni. Egy-egy tűzóriásba futottunk csak bele, de azok nem jutottak olyan messzire, hogy árulkodhassanak. Thor tehát elvonta a figyelmet rólunk.

-Szabad egy kérdést?- érintettem meg Loki vállát.

-Mi van?!- válaszolt flegmán.

-Baj van? Csak annyit, hogy a mi feladatunk lesz megölni Surturt?- suttogtam, mert féltem tőle, hogy meghallanak.

-Nincs baj. Igen, ez a feladat. És Luna... nagyon fontos, hogy mindig azt tedd amit mondok. Úgy nem fog bajod esni. Te vagy nekem a legfontosabb, úgyhogy kérlek, ne öletsd meg magadat.- könyörgött már szinte nekem, miközben tekintetét mélyen az enyébe fúrta.

-Jó.- bólintottam egy halvány mosoly kíséretében.

Egy hatalmas kőajtó állt utunkba, mikor már majdnem ott voltunk Surtur termében. Szárnyaimat kiszabadítva odaálltam az ajtóhoz és betörtem. Hirtelen rontott be az osztagunk a helyiségbe, a meglepetés erejében reménykedve. A tűzóriások vezére ott ült a trónján, két őrrel az oldalán. Egy-egy katonánk kezelésbe is vette őket.

-Több száz asgardi meggyilkolása, a királyunk, Thor Odinson, elfogása és fogva tartása, lázítás Asgard ellen és nyílt felkelés. Tagadod-e mindezeket Surtur?- kezdtem.

-Minden szavad igaz, kishölgy. Nem tagadok én semmit ezek közül.- válaszolt lassan, mély és kissé gúnyos hangon.

-Akkor ezennel a király által rámruházott hatalommal élve, halálra ítéllek! Az ítélet végrehajtandó most.- felyeztem be.

Már repült volna a feje felé a lándzsa, mikor a katonát megölték. Hanyatt esett, a ládzsa pedig a földre hullt. Egy zöld markolatú kés állt ki a mellkasából. Loki keze még nyújtva volt, mikor Surtur már nevetett. A kés hirtelen visszarepült Loki kezébe és egymaga végzett az osztagunkkal. Kivéve engem.

-Gyere velem Luna! Emlékezz, mit mondtam! Tedd azt amire kérlek és biztonságban leszel. Állj mellém. Együtt uralkodnánk Asgard és a Kilenc Birodalom fölött! Thort bezárja Surtur, nem fog baja esni. Gyere velem sziv! Kérlek...- nyöszörögte a végét, felém kinyújtott keze fölött.

-Miért teszed ezt?- kérdeztem- Ki fog felelni ezért a sok asgardi vérért? Ki?! Mert odahaza mindnek volt családja! Szüleik, feleségük, gyerekeik! Gondolj bele csak egy pillanatra, hogy mit tettél most. 20 gyereknek vetted el az apját, csakmert neked úgy tetszett...

-Nem azért tettem ezt!!- üvöltött- Nemis azért, mert nekem sem volt rendes apám. Azért tettem, mert ez így volt a helyes.

-Nem... ez nem te vagy!- csóváltam a fejemet.

Elárult. Nem csak engem, de Thort, a népet, a szülei emlékét. Borzalom. Mi történhetett vele? Mi késztethette erre? Az érzéseimet szavakba önteni sem tudom. Csalódás, fájdalom, egyedüllét.
És ez az ember kérte meg a kezemet.
És én érte gondolkodtam rajta, hogy otthagyom a valkűröket.
És én csalódtam a legnagyobbat benne.

-Szerettelek. De ezek után a szemedbe sem tudok nézni. Nem csak a bátyádat árultad el, de engem is.

-Majd szomorkodom érte ha ráérek!- vágott közbe Surtur- Úgy sejtem itt az ideje elkapni a bátyádat.

-Ő nem a bátyám!!

-Mutatsd már meg, hogy ez engem hol érdekel!- vágott vissza a tűzrőlpattant- A nőt zárjátok be!- parancsolta a falról lemászó katonáinak.