Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]

A király távollétében

Loki

Asgard megmenekült nagy nehezen, de Luna kijelentésével veszekedtem volna.

-Vége...- de inkább nem tettem. A bátyám beelőzött.

-Sajnos nem. A többi elfoglalt birodalommal mi lesz? Egyedül nem győzném. Segítened kell!

-Részemről nincs más dolgom.- vontam vállat, majd egy bilincs kattant a kezemen.

-Te nem. Ezúttal eljátszottad az utolsó esélyedet. Vége... ahogy Luna mondta.- egy őrre bízott, aki régi lakhelyemre, azaz a besötétített, hamu és füstszagú felforgatott szobámba kísért. A kreekkel ellentétben a tűzóriások mindent felforgattak.

Bent levették a bilincsemet és megengedték, hogy kinyissam az ablakot, így gyorsabban tűnt el a füst. A könyveimet visszapakoltam a kormos polcokra, a felborogatott székeket visszaraktam az asztalom mellé, a kanapét visszatoltam a helyére. Aztán leszedtem a függönyöket, így világosabb lett, sokkal. Az őrök az ajtóm előtt furcsállták is, ezért bejöttek.

-Minden rendben? Csakmert fény szűrődött ki a szobából...- dadogta el az egyik a szörnyen ízléstelen viccét.

-Hogyne lenne! Viszont a függönyök szétégtek, tehát le kéne cserélni őket.

Pár órán belül már vadonat új függönyök szűrték a beáramló fényt a szobám ablakain belül. Kinézve rajtuk láttam Thort és Hildet kimasírozni a Bifrostig, majd egy fénycsóva és eltűntek... szörnyen egyedül éreztem magamat.

Este nem jött álom a szememre. Lehet, hogy csak Luna szavai miatt, lehet hogy a bűntudatom a hibás, de képtelen voltam kiverni a fejemből azt a sok embert, aki miattam halt meg. Nem azok, akik a csatában estek el, Surtur úgyis támadott volna... nem. Azokra gondoltam, akiket én öltem meg. A népem. Mert hiába vagyok jégóriás, Asgardba is tartozom. És az asgardiak is a népem.

Aztán egy másik, szörnyűbb gondolat kúszott be a fejembe. Azoknak az asszonyoknak a szörnyű sikolya és fájdalma, akik hiába várják haza a férjüket, fiukat. Belegondoltam, hogy mennyire fájna, ha Luna egyik nap nem jönne haza, pedig várnám. És másnap sem. És azután sem. De ezt nem is kell elképzelnem, hisz egyszer saját kezűleg végeztem vele. Sosem bocsájtom meg magamnak. De.. mégis itt van és elevenebb mint valaha. Mi lenne, ha..

Másnap este előkészültem, hogy megidézzem Helát, a nővéremet és Halált, Helheim másik uralkodóját. Mikor a gomolygó füstfelhő nagyjából eloszlott, két emberi alak vált láthatóvá. Úgy néztek ki, mint ha hologrammok lennének. Az egyiken testhez álló ruha volt és hatalmas szarvak álltak ki a fejéből, a másikon földig érő köpeny, a fején pedig csuklya. Az arcát árnyék fedte.

-Drága nővérem! Halál úrnő!- szólítottam meg őket tisztelettudóan. Ha az ember kérni akar valamit, akkor jobb nem bunkónak lenni.

-Kedves öcsém. Mondd mit akarsz?- hát igen. Látszik, hogy ő is többet harcolt, mint amennyi illemet tanult.

-Hatalmas kéréssel fordulok hozzátok! Csak ti segíthettek.- vágtam nagyon kétségbeesett arcot.

-Mit tettél már megint, Loki?- sóhajtott Halál.

-Elkövettem egy hatalmas hibát. Elárultam azokat, akiket nem kellett volna. Megöltem azokat, akiket nem kellett volna.

-Aha!- kiáltott fel Hela- Visszaakarsz hozni valakit a halálból! Jól vigyázz öcsém...

-Igazából nem egy emberről van szó. Arról a 20 katonáról, akikkel saját kezűleg végeztem Muspelheimben.

-Tudod, Loki, nem tehetj minden jóvá azzal, hogy feltámasztod a holtakat.- intett ovatosságra Halál- Biztos, hogy ezt akarod?

-Nem lesz olcsó.- fűzte tovább Hela- Mennyit vagy hajlandó ajánlani értük?

-Ha majd meghalok, megkaphatjátok a lelkemet. Hisz régóta erre vágysz, nem, Hela? A tiéd lesz és azt csinálsz vele, amit akarsz.- ajánlottam föl. Egyenlőre eszem ágában sem volt meghalni- De nem ér fejvadászokat utánam küldeni, világos?!- szögeztem le gyorsan, de tudtam, hogy Hela addig fogja csűrni-csavarni a szavaimat, amíg talál bennük egy kihasználható hibát.

-Legyen.- egyezett bele- Halál?

-Ha te is, úgy én is.- bólintott.

Még aznap este hazatért az a 20 einherjar a kedveséhez, családjához. A palota tetjéről néztem ahogy húsz kis ablakban pislákol a fény. A családok boldogok voltak. Végre kijavítottam a hibámat. Eggyel kevesebb dolog, ami nyomja a lelkemet. Viszont soha többé nem tudok majd a szemükbe nézni. Ezt ne várja el tőlem senki se.

Meghozták a hírt, hogy Vanaheimet is visszafoglalták, tehát újra Asgard írányítása alatt áll a Kilenc Birodalom. Ezek után hazatértek a megfáradt katonáink. Már messziről megismertem Luna lépteit, ahogy sietett az ajtóm felé, csakhogy újra egymás karjaiban tudjuk egymást, de olyan történt amit abszolút nem értettem. A beszélgetést végighallgattam.

-Jó reggelt!- köszönt Luna az őröknek- Bemehetek?- indult el az ajtó felé, majd a lándzsáikat keresztbe rakták előtte.

-Nem.- és ez egy igen erőteljes 'nem' volt.

-Tessék? Tudják maguk, hogy én ki vagyok? Engedjenek be! Parancsolom!- erősködött. Nem álltak kötélnek.

Gyorsan ráfirkantottam egy papírfecnire egy időpontot és egy helyszínt majd olyan erővel löktem át az ajtó alatt, amennyire csak tőlem tellett. Láttam ahogy Luna felveszi és kettőt dobbant a lábával. Tehát itt lesz az erkélyemen este 10-kor.