Luna
A levegőben nem volt könnyű dolgunk. Hiába vittem magammal a legjobb asgardi pilótákat, így is bejutott a palotába az ellenség. Hál' Odinnak sikerült azokat is megállítanunk, még mielőtt kikapcsolták volna a pajzsot. Aztán feltámadt a szél.
-Sárkányok...- suttogta Loki maga elé rémült tekintettel.
-Olyan sárkányok, mint a midgardi mesékben? Mert azok javarészt könnyen legyőzhetőek.
-Sokkal rosszabbak. Ezek könyörületet nem ismerő szörnyek. Thornak is csak mázlija volt azzal az eggyel...- csóválta a fejét- Ha valóban sárkányok fognak jönni, akkor jobb ha elbúcsúzol az életedtől, vagy elmenekülsz.
-Jó, most majdnem megijedtem.- mosolyodtam el. Biztos van gyenge pontjuk, ahol le lehet győzni őket.
-Én nem viccelődök. És szerintem neked sem kéne.- ebben a pillanatban egy hatalmas lángcsóva festette még narancssárgábbra az eget- Ó, a csudába!
-Ne, a katonák! Mind odavesznek!- kiáltottam fel fájdalmamban, mert az ő kiontott vérük az én kezemhez tapad. Hisz én küldtem el őket.
-Mostanra már biztos halottak. Sajnálom.- tette a vállamra a kezét- Ha mázlijuk van, nem foglalkozik velül és bemenekülhetnek a Bifrost kupolája alá.
-Indulás!- kaptam fel a kardjaimat és kirohantam a városfalra a fedezékből. Egy bukfenc közben felkaptam egy íjat, majd kitámasztottam és lőttem. A nyíl célt talált, de a sárkány nem is érezte. Loki odarohant mellém és a földre rántott, el egy lángcsóva elől. Hálás, de egyben bosszús tekintettel néztem. Nem értette.
-El találtam volna a torkát! Lelőttem volna, megöltem volna!- kiabáltam.
-A nyílvessző elporladt volna, mielőtt eléri a célt!- kiabált vissza- Ne légy ostoba! Meghaltál volna, de megmentettelek.- nyúgodott meg a végére, amikor az én haragom is elpárolgott- Add ide az íjat és az egyik kardodat!
Engedelmesen átadtam neki azt a kardomat, amit itt Asgardban kaptam. Azt az egyet, amit Daisy adott, biztos nem adtam volna senki kezére.
A markolat végét leszerelte, majd az alatta lévő fába egy sekély vágást ejtett. A vágást az íj idegére helyezte, az szépen belecsusszant. Megvárta, míg elénk ért a sárkány, majd gyorsan felállt, kifeszítette az íjat amennyire csak bírta, célzott és lőtt...A kard talált, mégpedig a sárkány szemét, ezáltal megvakult fél oldalra. Nem látta a várfalat, hát nekirepült, remélve hogy nincs ott semmi. Pedig volt, mégpedig mi. Az egész olyan hirtelen történt... az alattam lévő kövek megindultak, és a mélybe zuhantam.
-Loki!- sikítottam.
Az utolsó pillanatban megragadta a kezemet. Ott lógtam, egy hajszál választott el a haláltól és az a bizonyos hajszál ott volt mindkettőnk kezén: az izzadtság. Nem bírt felhúzni, láttam az arcán. Talán ha feljebb kapott volna el.
-Tartalak Luna, csak ígérd meg, hogy te sem eresztesz engem.- suttogott nagy erőfeszítések közepette.
-Rajtam ne múljon.- szóltam vissza.
Egyre jobban csúszott szét a kezünk. Tudtam, hogy már nem tart ki Loki túl sokáig. Utolsó erőfeszítésemmel megpróbáltam felhúzni magamat, de csak a kezemet horzsoltam le, majd a visszazuhanás lendületétől szétcsúsztak a kezeink.
Hátratántorodott a hirtelen elvesztett súlytól. Ennyit láttam mèg. Gyorsan közeledett a föld és a törmelék.
Egyre csak zuhantam, a szél az arcomba vágott, de a föld csak nem akart végezni velem.
Fél perc után ki mertem nyitni a szememet... és azt véltem felfedezni, hogy repülök, de nem úgy ahogy szoktam, szárnyakkal, hanem valaki karjában. Felnéztem megmentőmre és félig-meddig örömmel konstatáltam, hogy Thor kapott el. A fal aljában tett le, de mindezt Loki nem láthatta.. én viszont láttam őt.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Találkozzunk Midgardon [ÁTÍRÁS ALATT]
FanficA nevem Hild, de Midgardon mindenki csak Luna Dale-ként ismert. Valkűr vagyok, azaz voltam. Már nem vagyok az, részben mert nem vagyok méltó rá, részben pedig mert már nem akarok az lenni. Ez a régi életem története... azé az életé, amit elhagytam v...